2010. szeptember 30., csütörtök
2010.09.30.
Nincs ma suli, és még „csak” csütörtök van, ez nagyon furi még. Vajon mit is csináljak ma?!... ááá megvan. Mosás, főzés, takarításà csak, hogy ne telljen tétlenül a napom. Így mikor Dóriék elmentek én is elindultam utánuk a Carefulba (de azért tettem egy kis kitérőt a Stradivarius, Mango, Bershka irányában). Bementem egy drogériába is, ahol vettem öblítőt, meg Domestost. A boltban pedig a meglepetésajándékomnak az alapanyagait vásároltam meg (hogy finom ebéddel várjam a suliból hazatérő „kis lurkókat”). Mondanom sem kell, hogy majdnem megszakadtam a sok szatyorral, mire hazaértem. Ledobtam a cuccokat, elpakoltam, átöltöztem, bedobtam egy adagnyi mosást és nekiálltam a menü elkészítésének, ami a következő volt: spagetti carbonara a’la Ivett- ahogy Dóri mondta később. Gábornak külön készítettem kolbászos szószt, mert már napok óta mondja, hogy elege van az egészséges kajákból. Dórit is megleptem egy kis répával, amire hála neki én is rászoktam. Közben Mary is nekiállt az ebéd készítésnek, ami szinte mindig ugyanabból állt, ahogy észrevettük: tonhal, paradicsommal pirítva, és pasta. Szóval tobzódtunk a konyhában rendesen. Majd megérkeztek a többiek is. Mondjuk az első reakciónál picit jobbra számítottam, de azért biztos örültek a lelkük mélyén. Szerintem egész finom lett a kaja, nekem legalábbis ízlett. Kaja után nekiálltam kipucolni a kisfürdőt, ami hm.. fogalmazzunk úgy picit koszos volt, de a tükör szerintem még a Titanic idejéből maradt hátra, az tuti, hogy vizet és rongyot még nem látott! Egy liter domestost tuti elhasználtam közben, de a hangulat legalább kárpótolt, mert a többiek közben a sütőt suvickolták fényesre, és az sem volt éppen tiszta előtte, sőt, csak úgy csöpögött róla a XX. században ráragadt zsírtól. De végre használhatjuk őket rendesen. Pihenésképpen olyan fél 5körül úgy gondoltam megérdemlek egy kis lazulást, így elmentem szoláriumba, Gábor pedig volt olyan rendes, és elkísért, mivel utána elmentünk egy fagyira a Praza Roja-hoz. Stracsatellát kértünk mind a ketten, és a bácsi még dupla csokiöntetet is csepegtetett a tetejére. Boldogság hormonnal tele mentünk haza, de sajna sietni is kellett ugyanis ma volt az Erasmus Konferencia a tiszteletünkre. Gyors fürdés, hajmosás, átöltözés, majd csengő szó. Jöttek az olaszok, így együtt indultunk el a konferenciára. A Plaza Galicián vártunk még egy Giovanni-t is, de sajna a pontosság nem volt erénye, így nélküle indultunk el. A konferenciára az Óváros egy szép épületében került sor, a kertje lenyűgözött már első pillantásra, ott könyökölt az a szobor, amit interneten már láttam, de így igaziban sokkal jobban tetszett. Fehér kispingvinek is voltak (ők a pincérek), be is álltam melléjük de csak egy kép erejéig, hogy azért bizonyítsam én is vendéglátós vagyok ám. Maga a konferencia egy kis teremben volt megrendezve, de telis tele volt emberekkel, így sokan kinn álltunk, mondjuk azért picit betolakodtam, hogy jobban lássam az „okos embereket”, mondjuk hallanni semmit sem hallottam. Megállapítottuk azt is, hogy az Erasmusosok között nem sok szép lány van (bár ezt a megállapítást főleg az olasz fiúk tették). A konferencia hatalmas tapsviharban ért véget, majd mindenki mintha vályúhoz vonult volna, nekiálltunk falatozni a svédasztalos remekművekből. Volt ott kis empañada, meg kaviáros szendvics, mogyoró, és kis fornetti félék is (aminek én nagyon megörültem), de a legjobb, hogy volt édesség is- pici képviselőfánk félék különböző töltelékkel. A pincérek pezsgős, boros, kólás, fantás tányérokkal mászkáltak a kertben, nagyon hangulatos volt. Rengeteg emberrel megismerkedtem és sok ismerőssel találkoztam. Volt egy különterem, ahol szerintem helyi ezermesterek munkáiból álló kiállítás volt megtekinthető. Nagyon tetszettek azok a vitrinek, ahol ékszerek voltak, kicsi extrém volt, mondjuk a műhajból kreált nyaklánc, és vasból tekert fülbevaló, de azért tetszett! A fogadást követően elindultunk „páran”, hogy beülünk valahova iszogatni. A pár emberből az lett, hogy szinte mindenki megindult utánunk, hátranéztünk és csak egy hosszú karavánt láttunk, ami azért is volt vicces, mert fogalmunk nem volt, hova ülünk be, csak mentünk, mint ahogy Mari és Dóri mondta: „¿Donde vamos? Vamos”. Én út közben beszélgettem a brazil fiúval Williammel és megérkezett „Excellente” is, vagyis Juan Pablo (Lazo) is. Ezt a nevet azért kapta, mert ha kimondja ezt a szót, nemcsak az alsó fogsorát látni, de még az ínyét is! J
Sajnos egyetlen hely nem volt alkalmas ennyi ember befogadására, így a csapat egy része levált. De még így is sokkal többen voltunk. Majd egy óra mászkálás után kezdetm fázni, és ahova a többiek leültek egy szabadtéri hely volt, ami nekem és Timinek nem jött be, meg el is fáradtam a mai nap teendőitől, így mi ketten elbúcsúztunk és hazaindultunk. Szinte hihetetlen volt számomra, de még este 10kor is tele volt az utca, sőt jobban tele volt, mint fényes nappal. Az idős bácsik és nénik kézen fogva jöttek szembe velünk a zebrán (nem volt semmi a tömeg). Még hazafelé benéztem a Blancoba, majd egyedül az enyém volt a lakás, amit nem sokáig élveztem ki, mivel megjött Fanny is a túrájáról (Islason volt), elmondta, hogy milyen meleg volt, és voltak olyanok is, akik fürdőruciban flangáltak a parton, pedig holnap már október. Szinte hihetetlen, de majdnem egy hónapja it vagyok! Remélem azért hiányzom otthonról (is)!!! Holnap Október!!! J
2010. szeptember 29., szerda
2010.09.29. Tüntetés & Katedrális
Ráérősen elindultam iskolába, az utcák furcsán kihaltak voltak ma, csupán néhány „suhanccal” találkoztam, akik mentek iskolába. Ekkor döbbentem rá, hogy persze, hiszen ma tüntetés van. Folga spanyolul. Tüntet az egész ország a bérek emeléséért. Fél egykor lesz a Praza Roja-n a találkozó. Közeledtem a Campus Sur felé, de nagyon kihalt volt minden, csupán a kiskacsák hápogtak a tavacskában (egyet sajnos egy kocsi elütött). Mikor a bejárathoz értem kint állt mindenki, a lengő ajtók zárva voltak, majd kisvártatva megjelent egy férfi (hombre), aki közölte, hogy a tüntetés miatt nem lesz oktatás ma. Nem morogtam (mint ahogy otthon tettem volna hasonló helyzetben), legalább megsétáltattam magam. Így elindultam hazafelé, de gondoltam picit más utakon járva megyek haza, így a katedrális irányába indultam el. Betértem egy sikátornál egy könyvesboltba is, nagyon feltöltött energiával a sok könyv. Szokásommá vált, hogy amilyen országba/városba ellátogatok muszáj beszereznem egy ismertető könyvet (lehet ez szakmai ártalom a turizmus miatt), így itt sem tehettem ezt másképp. A gyönyörű park felől értem ki az Óvárosból. Itt már javában zajt a tűntetés, rengeteg ember állt kezében transzparensekkel, zászlókkal. A rendőrök pedig békésen álltak melletük, talpig „felfegyverezve”, volt ám náluk gumibot, bukósisak, gumicsizma- kész harci felszerelés. Picit megijedtem, mert egy „skinhead” (fonetikusan szkínhed) srác ütögette a kirakatokat, meg a lezárt boltok rácsát, és kiabált valamait. Elértem a mi utcákat, ahol szegény Bimba&Lola (egy nívósabb ruházati bolt) kirakata szenvedett kárt, mondhatni a tüntetés áldozatává vált. Otthon a többieknek elmeséltem az élményeimet, szegény Dórit picit szerintem meg is ijeszthettem, mert nem akart egyedül elmenni suliba, de megígértem neki, hogy elkísérem. Megkóstoltam a tegnapi vacsi maradványát, amit Carlos hozott. Nagyon finom volt, és nem is olyan nagy ördöngősség elkészíteni. Azt hiszem kubai rizs a neve, és íme a recept (legalábbis szerintem): végy rizst, azt főzdd meg, és tedd tepsibe, tejére rakj paradicsommártást (paradicsom szósz, jól megfűszerezve), és tegyél rá tojást (tükörtojást), majd be a sütőbe, és jó étvágyat (buen provecho!). Szóval finom volt az ebéd. Dórit kísértük suliba ezután, ahol megtudta a vizsgaeredményét (nagyon jó eredményt kapott, de ő elégedetlen volt, ezért is örülök, hogy együtt lakunk, mert ő is maximalista, akár csak én, a jó nem elég jó). Míg Dóri órán volt, mi Gáborral beültünk egy sütire (már megint az édesség), én krémes jellegűt ette- égetett tészta, egy réteg sárga krém, tészta, egy réteg fehér kré, tészta és rengeteg porcukor (amit én egy mozdulattal félresöpörtem). Teli pocakkal elmentünk körbenézni, és új részeket felfedezni, míg nem elértünk a Plaza Roja-hoz, ahol javában zajlott a tüntetés. Rengeteg kis ember volt mindenfelé, sok rendőrautó, és rendőr, akik a sarokban meghúzódva álltak, és vártak a sorukra, hátha zavargás lesz, de ennek semmi nyoma nem volt. Még kisgyerekek is beálltak a sorba, kisdobbal ütögettek, és kiabáltak. Kicsit lejjebb mentünk, de nem kellett volna, mert ekkor hatalmas puffanást hallottam, iszonyúan megijedtem és megugrottam, azt hittem a levegőbe lőttek, pedig csak egy figyelmeztető volt, hogy induljon meg a menet felfelés a központba. Nem volt semmi, kisgyerekek apuka nyakában vonultak. Mi is betársultunk a tömegbe, mert csak így tudtunk hazajutni. Vicces volt, hogy még a kamerában is látszódtunk, így lehet benne leszünk a helyi tévében, mint tüntetők! Hazaérve picit kisütött a nap, Dóri és Fanny pedig hirtelen jött ötlettől vezérelve nekiállt nemzetközi facebookozni a teraszon, mi meg bent a szobában, rengeteget nevettünk szegény menyéten, akit én menekítettem meg a szobámban a haláltól (vicces jelző ez egy kitömött állatra). 3körül megjött Marco és Luca, aztán elindultunk kirándulósat játszani a katedrálishoz, igen ám, de ahogy az lenni szokott nem lehet minden tökéletes, elkezdett szakadni az eső (az első mióta itt vagyok), így kis Conversekkel elindultunk az utcán (sajnos ez a szuper cipő hamar kiderült, hogy nem bírja a vizet). A Galícian találkoztunk a többiekkel, akik mint kis ázott verebek ültek és vártak ránk (mert a szorihoz hozzátartozik, hogy picit megcsúsztunk, de ennek a Melocoton-„icurka,picurka alkohol” volt az oka). Mint köztudottá vált számomra az olaszok bandázva érkeznek, így kiscsoportos létszámmal mentünk be Szent Jakabhoz. A katedrális bejáratánál biztonsági őrök álltak, mert táskával nem lehet bemenni az épületbe (mi ezt szerencsére tudtuk már). Jó kis labirintus forma volt kialakítva, nem lehet ám csak úgy simán körbejárni, megvan az útvonal. Felmentünk egy kis csigalépcsőn, ahol meg kell ölelni Szent Jakab szobrát. (Dórit sikerült lefényképeznem közbe, pedig azt itt nem szabad- de jó paparazzi vagyok). Az épületről röviden: vegyes érzelmeim vannak, mivel néha olyan puritán nekem az épület, de másrészt meg letisztult és egyszerű. Na akkor konkrétabban; Nincsenek freskók a mennyezeten, (ami egyáltalán nem baj). Az oszlopok ión és korinthoszi ötvözetesek, az oltár viszont nagyon barokk, néha talán túl giccses és túl arany rengeteg angyallal. Sokszor azt vettem észre, hogy nincs külön választva semmi. Mintha bemennél egy boltba, és a ruhák nincsenek kategorizálva, és sorrendbe rakva, hogy szoknya rész, nadrág rész, póló rész, hanem egybe van ömlesztve. itt simán megfért egy teremben egymás mellett a kis Jézuska baba szobor, a kősír mellett. Szóval rengeteg művészettörténeti kor megtalálható (román, gót, barokk- szerintem). A legeslegjobban nekem a főmennyezet tetszett. Mikor felnéztem egy szem (nem pár, mivel csak egy „ojo” nézett rám, nagy barna szemmel) nézett vissza rám egy háromszögben. Ez az Atya, Fiú, Szentlélek színbóluma minden bizonnyal. Vagy két órát mászkáltunk, majd hazamentünk megszárítkozni. Este megnéztünk egy Erasmusos filmet (francia film, egy Erasmusos srácról, aki Barcelonába megy egy évre, és ez fenekestül felforgatja az életét). El kellett volna néznünk a buliba is, mert ma sorsolják (vagyis holnap, mert egykor) a tombolákat, de mi inkább pizsipartiztunk, átjött a Dóri szobájába Maria is (akit magyarosítottunk Mariskára- neki sem tetszik a nickname-je), és tanítottuk magyarul, ő meg minket olaszra (que catzo voy, figa- nem bizti, hogy így írják, sőt- a jelentésnek pedig mindenki járjon utána). De erőnk nem volt elmenni, az olaszok pedig minden buliban ott vannak, semmit nem hagynak ki, így őket küldtük el átvenni a nyereményt, márha lesz!
Besos
Ui. Szomorúan kell közölnöm, hogy a Motkány névre keresztelt kis menyét a mai napon elhalálozott! Gyilkosság áldozatává vált (képek csak saját felelősség fényében tekinthetők meg, kiskorúaknak pedig csak szülői felügyelet mellett)
R.I.P.: Motkány (+...év)
2010.09.25.-28.
Szombat:
Ma tanulós, pihenős nap volt, mivel keddre le kell adnom a Pocahontas beadandómat, és kiderült, hogy mindehhez társul még egy fincsi kis verselemzés is, jambikus pentameterekkel (ami még magyarul sem megy annyira, nemhogy angolul). Meg takarítottam is, hogy ne legyen olyan sok meló, így felporszívóztam, és letörölgettem, meg vasaltam, és főztem is. A kaja ma: cukkini volt fonnyasztva, rántva, rizzsel, majonézzel.
Vasárnap:
Ma jön Dóri barátnője Hollandiából, sokat mesélt már róla Dóri, hogy milyen bevállalós egy lány. Hát izgatottan várom. A nap folyamán kiderült, hogy késik a gépe, mint kiderült a madridi gépek, mindig minimum fél órát késnek (ezt Carmen mondta), de így sajnos Carmen nem tudja kivinni Dórit a reptérre, este pedig nem tudtuk, hogy jönnek-e még buszok, így megindult az aggodalom, hogy mi is lesz Fanny-val. Se telefon nem volt nála (mivel otthon hagyta), laptopot pedig nem sokan szoktak nézni út közben. Már leszállt a gép, mi hívogattuk akit lehet, de semmi, így tétlenül vártuk, hogy mi is lesz. Már fél 12volt, és a gép már egy órája leszállt, mikor csengettek. Fanny feltalálta magát, felszállt egy buszra, ami letette a ház előtt, ahol a többiek már várták (mivel Dóri és Gábor lement a ház elé, hátha taxival jönne- amit nem hittünk, mivel 20euro körül mozgott a taxik ára). Szóval nem volt kalandoktól mentes ez a nap sem, de legalább megoldódott a gond!
Hétfő:
Francba, ma megint suli van! Nagyon nehezen ment a felkelés, semmi kedvem nem volt olyan messze menni, ez a hétfő! Szerintem nincs olyan ember, aki szeretné a hétfőket. 10kor kezdődött is az előadás, ami egy picit feszült hangulatban indult, mivel a tanárnő kiabált az osztállyal, de fogalmam sem volt róla, hogy miért (csak tippelni tudtam, hogy biztos a holnapi beadandó miatt). Jött egy tanársegéd féle, aki valami konferenciáról (vagy hasonlóról) beszélt nekünk. Óra után gondoltam picit nézegetek, hiszen jó idő is volt, meg gondoltam picit feltöltöm magam energiával. Így bementem a kedven boltjaimba, és egy óra múlva már két szerzeménnyel sétáltam ki a Bershkából (egy fehér inggel, és egy kötött pulcsival)- bár igazából kabátot akartam nézni, a hűvösebb napokra! De ezeket nem lehetett ott hagyni. Ma írták a többiek, akik résztvettek a szeptemberi intenzív nyelvkurzuson a tesztet. Dóri nagyon izgult, és mikor végzett rámcsörgött, hogy hol vagyok, majd együtt hazamentünk. Egyre inkább összeszokunk, olyanná kezd válni a kapcsolatunk, mintha testvérek lennénk. Ő az én kis nővérkém! Otthon nekiálltunk tanulni, mert holnapra kell beadnom a Pocahontast, meg a verselemzést, ráadásul nyomtatva, szóval hosszú éjszaka elé nézek! de már most utálom a pentametereket és a hexametereket, a jambuszságról nem is beszélve! (ki emlékszik már ezekre)!!!!
Kedd:
Nagyon keveset aludtam, mert kettőig csináltam a beadandót, amit másoknak ugye csoportosan kell megcsinálniuk, én meg egyedül szenvedtem vele, de remélem legalább megérte! 8kor elindultam otthonról, nagyon hideg van reggel, komolyan fáztam, és folyt az orrom is, bár tegnap is ugyanez volt, és délután meg majdnem megsültem. Gyorsan elmentem kinyomtatni a beadandót, beraktam bugyiba is (szóval megadtam a módját rendesen). Negyed 10re már a suliban voltam, máskor meg akkor indulok el otthonról. Volt egy háromnegyed órám, addig összeírtam a fontos elintéznivalókat, teendőket, és még kávéztam is. Bár jobb lett volna a büfébe leülni, de tanultam a múltkori esetből, mikor nem adott vissza az automata és elnyelt tőlem majdnem 2eurot (na jó, csak 1,45-öt, de akkor is). Lassan gyülekeztek a többiek a terem elé, így odamentem én is, és nézegettem a beadandójukat, majd szép lassan elkezdtem eldugni az enyémet (komolyan kis pedánsnak éreztem magam), a többiek egy A4-es lapra ráírták a megoldások számát, meg talán két sort írtak pluszba, én meg csináltam borítót is, és vagy 4oldalt írtam. Hm… azt hiszem tényleg más itt az oktatás erőssége, mint nálunk, vagy velem van a gond, és én vagyok túl maximalista. Az óra roppant mulatságos volt, sőt meglepő. A tanárnő óra közben gondolt egyet és felült törökülésben a padra, és közben könyökölve mondta az előadás anyagát. Hát szerintem otthon a tanár egylet keményen megkövezte volna az itteni tanáromat, de nekem jobban tetszik ez a rendszer, sokkal lazább, és közvetlenebb a kapcsolat tanár és diák között, de persze a tisztelet azért megvan. Mindenki óra előtt odaadta a beadandóját, de én vártam vele az óra végééig inkább. Odamentem óra végén és átnyújtottam a beadandót. A tanárnő arca kezdett kikerekedni, majd elmosolyogta magát, mikor meglátta a beadandóm borítóján Pocahontas Walt Disney figuráját. Annyira jó érzés volt, hogy tetszett neki, és ekkor elfogott a honvágy. Olyan jó lenne felhívni ilyenkor az otthoniakat és elújságolni nekik a sikeremet, hogy velem tudjanak örülni. De hát elválaszt minket 3000km. Nem sokat bánkódtam azért, mert kárpótolt a hazafelé vezető út. Szép a táj, a madarak csiripelnek, a napocska süt. Kell ennél több? (a szeretteim). Otthon picit napoztam a teraszon, és elfeküdtem, kimerített a tegnapi nap rendesen. Holnap tüntetés lesz, de nekünk elvileg lesz óránk, hát kíváncsian várom a fejleményeket!
Ui.: Ha minden igaz, akkor az alábbi linken megtekinthető az első beadandóm (pszt...szigorúan bizalmas)-->
https://docs.google.com/document/pub?id=1M6I5FjwLNW906F1eeEnR1YXGj9afavXa6VORcaLCysM
Ui.: Ha minden igaz, akkor az alábbi linken megtekinthető az első beadandóm (pszt...szigorúan bizalmas)-->
https://docs.google.com/document/pub?id=1M6I5FjwLNW906F1eeEnR1YXGj9afavXa6VORcaLCysM
2010. szeptember 26., vasárnap
2010.09.24.
Ma megint nem kellett korán kelni (juppííí), így olyan 11ig feküdtem, majd nekiálltam tanulni. 11kor elkísértem a Gábort fogorvoshoz, kíváncsi voltam, hogy működik errefelé az ilyesmi. Az ajtót egy kedves asszisztens nyitotta ki, aki bekísért minket a váróterembe, ami inkább hasonlított egy vonat fülkére, mint orvosi váróteremre. Olvasgattam a helyi pletykalapokat, vagy legalábbis próbálkoztam vele. Gabriel (ahogy itt hívják), 10percen belül meg is volt, de sajna lehet, hogy a későbbiekben még gyökérkezelni is kell a rossz fogat! Ez azért is tanulságos eset, hogy senki ne induljon el otthonról biztosítás nélkül, mert nagyon drága, és körülményes errefelé az orvosi ügyintézés. Haza kell telefonálni a biztosítónak, azok elkönyvelik, hogy jogosult vagy-e pénzre, persze ezt orvosilag is alá kell támasztani. Majd olyan egy hónap múlva esetleg utalják a pénzt. A doki után elmentünk beköttetni a Pocahontasomat, mint kiderült a spirálozás szinte mindenhol ismeretes, itt mint "espiral". Az árak pedig hasonlók a papírboltban az otthoniakhoz. Majd Careful volt a kövi a soron. Vettünk csirkehusit, meg salit, répát- csupa egészséges dolgot. Viszont a cukkinivel bajban voltam, mert nem ismertem fel. Nem vicces, de itt inkább tűnik egy közepes méretű uborkának a cukkini, semmint hagyományos cukkininek. Sőt a neve roppant találékony: "tök". Mikor hazaértünk megfőztem a husit, és nagyon büszke lettem magamra, mert éttermi szintű kaját kotyvasztottam!! Dóri már régóta emlegeti, hogy milyen jó lenne, ha valaki elvinné étterembe. Én sajnos ezen nem tudtam segíteni, de cserébe megterítettem neki a szobájában, és írtam egy kis szerelmetes levelet hozzá. Majd kettőkor gondoltam sétálok egy picit, és boltokat nézegetek. Már a woman secret-ben voltam, mikor megcsörrent a telóm, és a Dóri kérte, hogy menjek el vele a "Casa"-ba takarót venni. Hazamentünk és nagyon megörült a meglepinek, de hát ez is volt a célom! (Jobb adni, mint kapni). Délután "lakás lányok" elmentünk nézegetni. Voltunk a Blancoban, Bershkában, Zarában, Stradivariusban. Miután kellőképpen elfáradtunk hazafelé beültünk sütizni. Én valami diós alapú (mi mást, ha nem diót, nyammi), lekváros, karamellás sütikét ettem. Dóri meg kis kostólókat, Maria meg olyat, mint a briós csokival leöntve. Estefelé Dórinál tanultunk, majd Marco (az olasz fiú) javaslatára elmentünk futni. Először picit tartottam tőle, mert nagyon elfáradtam, de a parkban a látvány feltöltött energiával. Nagyon, nagyon szép volt. Este az emberek sétáltatták a kutyákat (ha nem lennék macskás, még én is elvállaltam volna a ezt melónak). Már érződik, hogy itt az ősz, picit hideg volt, de mit várok, így ősszel! Jött Marco 10perc késéssel és elindult a "vágta". Annyira feltöltött a kivilágított katedrális látványa, hogy szinte nem is éreztem, hogy futok. És hozzá társult még a nagyon friss illat, a pálmafák, és egy kis nyuszi, aki szintén velünk futott. 3kör után, viszont game over lettem. Elkezdtem visszafelé sétálni és megkeresni a többieket, akik a fűben gyakorolták a kick box-ot. Nagyon izgi sport! Hazafelé megbeszélték a buli részleteit. Pár sarokra a házunktól versenyt futottunk. Nagyon felfrissített a kocogás, így úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki a bulit. Elkészültem, és elindultunk. A többiekkel a kocogós parkban találkoztunk, Érdekesség, hogy áll itt a parkban két szobor. Két boszorkány, akik pirosra vannak festve. Itt fényképezkedtünk, mikor is egy helyi házaspárba botlottunk. Ők mesélték el nekünk a banyák történetét. A 80as évekig csak az Óváros volt Compostelában, a mai Újváros helyén zöld növények voltak. Majd kitört a háború, és a sok sebesültet 3nővér látta el, ám a 3nővér közül egy meghalt (ezért vörös a színűk), így a 2Maria- így hívták őket, lett a város ápolója. Az ő emlékükre emelte a város ezt a két banya szobrot. Miután kikupálódtunk elindultunk Lillához, a magyar lányhoz, aki tudtam, hogy messze lakik tőlünk, de azt nem, hogy ennyire. Már jóval túl voltunk az Óvároson, és már félórája sétáltunk, mire megérkeztünk egy sötét kis utcácskába. Mivel nem tudtuk melyik a szám, így felcsengettünk valahová. Egy idős bácsi csoszogott le hozzánk, majd jött le Lilla is. Hát persze, hogy a ház legtetején lakik. Mivel hangosak voltunk, ez feltűnt egy házban lakó idős néninek is, aki mérgesen kikucskukált (mint a filmekben), és motyogott valami biztos nem szépet. A lakásból szép volt a kilátás. Már mindenki ott volt, akit ismerek. Az angol lány, a brazilok, a magyarok, az olaszok. Bementünk a nappaliba ott hallgattuk a zenét: Robert Ramirez- Sick of Love, már fejből ment Williamnek a brazil orvoshallgatónak :-)
A mi magyar leányaink cigizés közben tanítgatták az olaszokat káromkodni. Dórinak már folyt a könnye, annyit nevetett, de Williamnek sikerült annyira elsajátítani a nyelvet, hogy hivatalosan is magyarrá fogadtuk! Gábornak olyan tisztán, és olyan sokszor mondta, hogy "b... meg"!!!! Fényképeket is készítettünk, és megkóstoltuk az argentin fekete vodkát, ami nekem nagyon édes volt. Az a legjobb az ilyen bulikban, hogy mindíg van tapas (chipsz és hozzá olívabogyó-)amit imádok. 2körül csöngettek és három emberke érkezett. Na most egyről tutira megállapítom, hogy lány, a másikról, hogy fiú, de a harmadikkal már gondban voltam. Meg is kérdeztem Marcótól: Está es chico o cchica?- mire ő hatalmas nevetésben tört ki!! Pedig én tényleg őszintén kérdeztem! Szóval, azt hiszem ebben a kérdésben nem lettem okosabb. Az akiről megállapítottam, hogy lány az is kiderült, hogy szintén magyar. Így a számunk megemelkedett 6ra, sőt a napokban facebookon ráakadtam egy szintén itt tanuló magyarra, így növekedik a magyar létszám!! Yupp
Három körül elindultunk a városba. A többiek elmentek bulizni, de nekem már sem erőm sem kedvem nem volt. Reménykedtem, hogy nem kell egyedül hazamennem, és szerencsémre Maria a lakótársam is így gondolta, ezért mi ketten hazamentünk. Út közben hozzánk csapódott két részeg srác, és magyaráztak valamit, de Maria lerázta őket. Nagyon jól elvoltunk, még dumcsiztunk is, félig angolul félig spanyolul. Kezdek belejönni úgy érzem!
Besos
A mi magyar leányaink cigizés közben tanítgatták az olaszokat káromkodni. Dórinak már folyt a könnye, annyit nevetett, de Williamnek sikerült annyira elsajátítani a nyelvet, hogy hivatalosan is magyarrá fogadtuk! Gábornak olyan tisztán, és olyan sokszor mondta, hogy "b... meg"!!!! Fényképeket is készítettünk, és megkóstoltuk az argentin fekete vodkát, ami nekem nagyon édes volt. Az a legjobb az ilyen bulikban, hogy mindíg van tapas (chipsz és hozzá olívabogyó-)amit imádok. 2körül csöngettek és három emberke érkezett. Na most egyről tutira megállapítom, hogy lány, a másikról, hogy fiú, de a harmadikkal már gondban voltam. Meg is kérdeztem Marcótól: Está es chico o cchica?- mire ő hatalmas nevetésben tört ki!! Pedig én tényleg őszintén kérdeztem! Szóval, azt hiszem ebben a kérdésben nem lettem okosabb. Az akiről megállapítottam, hogy lány az is kiderült, hogy szintén magyar. Így a számunk megemelkedett 6ra, sőt a napokban facebookon ráakadtam egy szintén itt tanuló magyarra, így növekedik a magyar létszám!! Yupp
Három körül elindultunk a városba. A többiek elmentek bulizni, de nekem már sem erőm sem kedvem nem volt. Reménykedtem, hogy nem kell egyedül hazamennem, és szerencsémre Maria a lakótársam is így gondolta, ezért mi ketten hazamentünk. Út közben hozzánk csapódott két részeg srác, és magyaráztak valamit, de Maria lerázta őket. Nagyon jól elvoltunk, még dumcsiztunk is, félig angolul félig spanyolul. Kezdek belejönni úgy érzem!
Besos
2010. szeptember 25., szombat
2010.09.23. Fiesta a la Korean
Megint összemosódnak a napok. Hajnalban haza, és ma megint egy buli. Valamikor dél körül kimásztam az ágyból (ne utáljatok érte, így csütörtök révén), aztán nekiálltam tanulni, és picit rendbe szedtem a lakást, és magamat is. Mire hazajött Dóri kitört a háború. Nagyon mérges volt, de először nem tudtam, hogy mi a gond. Mint kiderül az együttélési nehézségek most kezdődnek! Teljesen igaza volt. Kiültünk a nappaliba és megbeszéltük a dolgokat. Ismét bebizonyosodott, hogy nem véletlen, hogy összekerültünk. Nagyon sokat tudok tanulni tőle, de biztos, hogy mindannyian tanulunk valami hasznosat ezzel az Erasmussal. Nekem ez teljes átváltozás lehet, ha tényleg megfogadom a tanácsokat, és magamban is rendet rakok. Sajnos tényleg olyan világban élünk, hogy nem számíthatunk jóindulatra (ha mégis, akkor hálásnak kell lennünk érte). Az emberek kísérletezgetnek, hogy kinél meddig mehetnek. Ha sikerült megszerezni a fél karodat? akkor kell a másik is? igen, még ezt is engeded, akkor még jobban kihasznállak. Ha fáj, is majd megnyugszol, de akkor is megteszed! Hát nem! Tudni kell NEMET mondani. Na, nekem pontosan ezt kell megtanulnom, kimondani, hogy nem!!! Bocsi, de nem. Nem is tűnik annyira nehéznek leírni, na de kimondani valakinek szemtől szembe? A másik fontos, amit ma megtanultam az a barátság. Ha valakinek egyből mindent odaadunk magunkból, és teljesen megnyílunk, nem lesz új, nincs mire építeni. Nem fejlődik sehova a barátság, és ha igazán szükség van a másikra, akinek mindent megtettél, ő pedig nem ad semmit? na akkor jön a pofára esés, és az mocskosul tud fájni! Na köszönöm, többet ebből sem kérek. Akarok már olyat, hogy lássam én is fontos vagyok valakinek, és igen, most, hogy ennyire távol vagyok otthonról lehet bizonyítani. Ki az akinek tényleg hiányzok, ki az akit tényleg érdekel mi van velem! és nem havonta egyszer! Na igen, akkor annak fontos vagyok! És tudom, hogy annak a valakinek (valakiknek fontos vagyok). De szerencsésnek mondhatom magam, mert "még csak 21" éves vagyok, és van időm tanulni az élet dolgait. Sokan csak jóval később kerülnek el külföldre, én pedig most vagyok itt! ez azért nem kis dolog. Nekem tényleg most ez az Erasmus azért fontos, mert meg akarom tanulni a nyelvet, és kapcsolatokat akarok kiépíteni, bármennyire közhelynek tűnik is. Persze lehet, hogy sokan bepunnyadtnak vélnek, de engem ez egy cseppet sem érdekel. Én vinni akarom valamire az életben, és nem az a fontos érdek számomra, mint most sokaknak ennyi idősen, hogy ki kivel volt a buliban, és ki mennyire volt részeg.
Na de elég ebből a lelkizős dologból, vissza a lakás gondokhoz. Sajnos tényleg mindent mi ketten csinálunk lányok. Oké, a Gábor elmosogat ha kérjük, és megkérdezi, hogy mit tud segíteni- persze ő is tudja, hogy nem tud- de akkor is! Így Dóri besokallt, és meg is értem, csak nekem azért nem tűnt fel, mert megcsináltam szó nélkül, és nem zavart, pedig igenis kellett volna, hogy zavarjon! Úgyhogy még lesz mit megbeszélni az tuti.
Este nyolckor hivatalosak voltunk a Kóreaiakhoz vacsira, mert ma van nálunk a Holdünnep. Ház ajándékként bementünk a Casa-ba és vettünk nekik hold alakú füstölő tartót, hozzá füstölővel (ópiumossal). A többiekkel a Praza Roja-n találkoztunk, míg vártunk a házigazdára betértünk a Bershkába is :-)
A lakás kívülről nem tűnt vonzónak, de belül nagyon tágas volt, és szép. A konyha viszont elég pequena- picurka. Az asztalon kész menüsor volt. Volt omlett kinézetű valami, amit úgy készítenek, mint egy levest. Mély tányérba beleöntik a port, rá a tejet, és megy be a mikróba. Ízre viszont tiszta rántotta. Volt még nagyon durván csípős szósz (na a wasabi elbújhat mellette az tuti). Meg volt paprikás krumpli kinézetű csirke, aminek az íze szintén pikáns volt. Ezen kívül volt alga, amibe a szusit tekerik. A rizshez otthonról hoztak készüléket. A legjobban nekem a szójaszószba főtt krumpli ízlett, és a savanykás gomba leves, na meg az algás riszes omlett! Dóri megtanított pálcikával enni, bár állítólag fém pálca bonyolultabb fa testvérénél. Jól elszórakoztunk, és nagyon jól éreztem magam. Kaja után leültem beszélgetni az egyik kóreai lánnyal, aki laptopján megmutatta a családját és a várost ahonnan jött. Azt mondta pici város, de a képeken azért befigyelt pár felhőkarcoló! :-) jó persze ott azért Shanghai akkora, mint egész Magyarország. Mint kiderült 16óra időeltolódás van Spanyolországhoz képest. Sajnos ott is elkülönül észak és dél. Északon még a tv, és rádió adásokat is korlátozzák. Így Marisolnak az egyik leányzónak nagy boldogság volt mikor neten végre fogni tudta az egyik észak kóreai csatornát. Na ezeket a pillanatokat sosem fogom elfelejteni az tuti.
Olyan éjfél körül értünk haza, de a késői vacsora miatt nem volt kedvünk még aludni, így nekiálltunk Dórival még tanulni- aki nem mellesleg még a buliban is tanult Adriánnal. De a tanulást megelőzte még egy kis lakásgyűlés. Megbeszéltük Gáborral a takarítási dolgokat, aki teljes mértékben egyetértett és megígérte, hogy változni fog minden. A tanulásunk olyan fél háromkor volt a csúcspontján, és besokalltunk.
Besos
Na de elég ebből a lelkizős dologból, vissza a lakás gondokhoz. Sajnos tényleg mindent mi ketten csinálunk lányok. Oké, a Gábor elmosogat ha kérjük, és megkérdezi, hogy mit tud segíteni- persze ő is tudja, hogy nem tud- de akkor is! Így Dóri besokallt, és meg is értem, csak nekem azért nem tűnt fel, mert megcsináltam szó nélkül, és nem zavart, pedig igenis kellett volna, hogy zavarjon! Úgyhogy még lesz mit megbeszélni az tuti.
Este nyolckor hivatalosak voltunk a Kóreaiakhoz vacsira, mert ma van nálunk a Holdünnep. Ház ajándékként bementünk a Casa-ba és vettünk nekik hold alakú füstölő tartót, hozzá füstölővel (ópiumossal). A többiekkel a Praza Roja-n találkoztunk, míg vártunk a házigazdára betértünk a Bershkába is :-)
A lakás kívülről nem tűnt vonzónak, de belül nagyon tágas volt, és szép. A konyha viszont elég pequena- picurka. Az asztalon kész menüsor volt. Volt omlett kinézetű valami, amit úgy készítenek, mint egy levest. Mély tányérba beleöntik a port, rá a tejet, és megy be a mikróba. Ízre viszont tiszta rántotta. Volt még nagyon durván csípős szósz (na a wasabi elbújhat mellette az tuti). Meg volt paprikás krumpli kinézetű csirke, aminek az íze szintén pikáns volt. Ezen kívül volt alga, amibe a szusit tekerik. A rizshez otthonról hoztak készüléket. A legjobban nekem a szójaszószba főtt krumpli ízlett, és a savanykás gomba leves, na meg az algás riszes omlett! Dóri megtanított pálcikával enni, bár állítólag fém pálca bonyolultabb fa testvérénél. Jól elszórakoztunk, és nagyon jól éreztem magam. Kaja után leültem beszélgetni az egyik kóreai lánnyal, aki laptopján megmutatta a családját és a várost ahonnan jött. Azt mondta pici város, de a képeken azért befigyelt pár felhőkarcoló! :-) jó persze ott azért Shanghai akkora, mint egész Magyarország. Mint kiderült 16óra időeltolódás van Spanyolországhoz képest. Sajnos ott is elkülönül észak és dél. Északon még a tv, és rádió adásokat is korlátozzák. Így Marisolnak az egyik leányzónak nagy boldogság volt mikor neten végre fogni tudta az egyik észak kóreai csatornát. Na ezeket a pillanatokat sosem fogom elfelejteni az tuti.
Olyan éjfél körül értünk haza, de a késői vacsora miatt nem volt kedvünk még aludni, így nekiálltunk Dórival még tanulni- aki nem mellesleg még a buliban is tanult Adriánnal. De a tanulást megelőzte még egy kis lakásgyűlés. Megbeszéltük Gáborral a takarítási dolgokat, aki teljes mértékben egyetértett és megígérte, hogy változni fog minden. A tanulásunk olyan fél háromkor volt a csúcspontján, és besokalltunk.
Besos
2010.09.22.
Ma végre egyetlen utcát sem tévesztettem, és sikeresen megérkeztem a suliba. Hamar eltelt megint az egy óra, szorgosan jegyzeteltem, és füleltem, hogy minden szót megértsek. Hazafelé vettem egy empan(ny)adát- ez ilyen tésztába tekert tonhal, vöröshagymával, de az íze picit savanykás, mint a káposztának. Nagyon ízletes egyébként. Mikor hazaértem várt rám a kötelesség- Pocahontas és a spanyol. Csinálom a www.livemocha.com oldalt, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert tényleg nem terhel le agyilag, és ha naponta csupán egy órát is foglalkozunk a nyelvvel, tuti, hogy sikerül a fejlődés (legalábbis én ebben reménykedem). Este végre lesz az első Erasmus bulim, azért kíváncsian várom, de egy picit fáradt is vagyok! Este leküldtük a Gábort boltba, hogy vegyen Sangriát, mert hát azért meg kell adni a módját az ünneplésnek! Míg kivasaltam a Dóri haját beszélgettünk, és iszogattunk. 10körül megjött Timi, és hozta az új lakótársát Emma-t, aki Észak Angliából (talán Leeds-ből) érkezett. Nagyon szimpatikus lány. Ki jöttek kis kuckójukból a mi lakótársaink is, úgy látom kezdenek már picit feloldódni. Dóri Marqueritaval váltott üzenet, aki kérte, hogy menjünk át Chris-hez bulizni. Na most, nekünk gőzünk nem volt róla, hogy ki az a Chris (Quién es Chris?) de elindultunk. Egy kis séta után odaértünk a házhoz. Chris egy német fiú, akinek vörös haja van, és van a szobájában egy bicikli! A lakás nagyon pici, de nagyon szép, tuti nagyon drága lehetett. Mindenki ült a kanapén, iszogatott, és beszélgetett, tisztára olyan feeling volt, mint az amerikai filmekben. Megismertem egy román, egy norvég, és egy német fiút. Olyan 2körül elindultunk a buliba, közben megérkeztek Marcoék is Adriánnal (kedves olasz lakótársam meg is jegyezte, hogy az Adrián milyen jól beszél spanyolul, pedig ha tudná, hogy ő tényleg az :-) ). A buli az Óvárosban volt, egy kis eldugott utcában. De nem mentünk be rögtön, mert a szomszéd kocsmában ital akció volt. Egyet fizetsz, kettőt vihetsz! Marco kért egy fekete löttyöt, és azt állította, hogy az kávé. Megkóstoltam, és igaza volt. Nagyon finom, édes kávé íze volt, olyan mint nálunk a kávés csoki, és likőrre emlékeztető volt az állaga, de szerintem annál picit erősebb, ez tipikus Gallegó specialitás (majd viszek haza szerintem, várom a jelentkezők névsorát, aki megkóstolná). A szórakozóhely bejáratánál mosolygós kidobók fogadtak minket, akik szóltak, hogy lehet nyerni egy hetes spanyol utazást (az est folyamán osztogatnak sorszámokat, amit szeptember 29.-én sorsolnak majd ki). A zene az alagsorban volt (tisztára győri lapos), de mivel "még csak 2óra" volt, nem igen voltunk sokan. Olyan fél 3körül gyűltek az emberek, a pultok mellett kis empanadát osztogattak kóstolóként. A zene nagyon jó volt, gépről ment, közben a tv-ben ment hozzá a videoklip, néha benyomtak egy kis hazait is, de nagyon jó volt. Beszélgettem, vagyis próbáltam két helyivel is, és fényképezkedtünk a helyi fotósnak. Megjött a magyar lány is, aki szokásához híven, megint kevert valakivel a buliban. Nem tudom, nekem ez picit fura. Kijön valaki Erasmussal, és ilyen életet él, persze sokan mondják, hogy Erasmus- és ez erről szól, de nekem nem. Én azért vagyok itt, hogy megtanuljam a nyelvet, és megismerjem a másik országot, ismerjek több embert, jó persze a szórakozás is fontos, de ez a fajta szórakozás nekem nem kell! Ki tudja lehet tényleg felnövök lassan.Szóval hazafelé ezeket a dolgokat tárgyaltuk a lakótársaimmal. Nagyon örülök, hogy mi így 5en összekerültünk, és hasonló az életfelfogásunk, hasonló a véleményünk. Ez nem véletlen!
2010. szeptember 23., csütörtök
2010.09.19.-21.
Vasárnap:
Ma megjöttek végre az olasz lakótársak. Carmen hozta őket a reptérről, 9körül landolt a gépük, és olyan háromnegyed 10körül már meg is érkeztek. Carmennek végre sikerült odaadni az ajándékot, amit otthonról hoztam, és megtudtam, hogy a kokárda az olaszoknál is ugyanazt jelenti. Főbérlőnk távozása után segítettünk a pakolásban, majd hirtelen jött ötlettől vezérelve nekiálltam palacsintát sütni- mivel Carmen hozott kis palacsintasütőt, gondoltam ne vesszen kárba!Szépek lettek nagyon, büszke is voltam magamra (nem teltek feleslegesen a vendéglátós évek). Volt sós, és édes pali is, és a végére maradt 6db, amit nagy kegyesen meghagytunk az olasz sorstársaknak. Mire elkészült az összes, arra mindenki elaludt. Vasárnap lévén nemigen lehet mit csinálni, mivel zárva van minden üzlet. Este kiültünk a teraszra, megpróbáltunk beszélgetni, bár Andrea (az olasz fiú) nem kommunikált sokat, gondolom a nyelvi nehézségek miatt, meg hát úgy jöttek, hogy le sem feküdtek aludni otthon (3óra volt az út Rómából ide). Szóval a teraszon dinnyézgettünk, aztán bevonultunk és mindenki csinálta a maga kis dolgát. Reméljük, jól kijövünk majd így 5en, bár megtudnám szokni azt is, hogy hárman maradjunk.
Hétfő:
Ma megkezdődik újra a sulis élet. Hozzá tudnék szokni otthon is a 10órai sulikezdéshez, meg kell, hogy mondjam. Negyed 10kor elindultam, hogy még véletlenül se tévedjek el, hát nem sikerült. Olyan sok ez a kis utcából kis utca nyílik dolog. De talán a három hónap alatt elmondhatom majd, hogy sikerült úgy beérnem, hogy nem kolbászoltam el. De legalább csináltam szép képeket suliba menet, és még a napi testmozgás is megvan, hiszen ennyi emelkedőn nem minden nap mentem otthon. (jah, és lányok a sok séta a narancsbőrnek kifejezetten jót tesz!) Az óra hamar elment, ma előadás volt, és érdekes, hogy a tanárok itt az előadáson tartanak katalógust nem a szemináriumon. A mai téma "myths & legends" volt, egész izginek tűnik, majd kiderül később mi lesz belőle. De az is tetszik az órában, hogy a tanárnő angolul próbál beszélni, de szerintem a csoport fele nem érti mit mond, mert ha kérdez mindenki némán ül (persze itt is vannak kis tudorok, de hát így teljes az élet).
Ezt követően lementem a büfébe, hogy kipróbáljam milyen is az itteni. Be kellett dobni a pénzt egy gépbe, kiválasztani a sorszámát annak, amit kérek, és adja a jegyet. Na de nekem mindez miért is sikerült volna. Nem adott jegyet, de a pénzt elnyelte a kis dög. Néhány "chicos" állt mellettem, ők sem értették, majd kisvártatva megpróbálkoztak ők is a pénzbedobással, de nekik bezzeg sikerült! Így buktam 1,40-et. Óra után hazamentem, és meglepetésemre a kedves magyar szobatársaim be is vásároltak már. Vettek csirkét meg tésztát, és tejszínt. Szóval a mai menü: tejszínes, fehérboros csirkemell csíkok, zöldborsóval zöldséges tésztával. De mielőtt nekiálltunk volna a főzésnek Dóri elé mentem kettőre a sulijához, mivel a barátja csomagja ma érkezik meg, és Carmennel fél háromra beszéltük meg a talit a postán. Hát én jó sokat vártam Dórira a suli előtt, negyedkor még sehol sem volt, de jól szórakoztam, mivel hallgattam a folyosón, hogy az arabok, hogy próbálkoznak a spanyollal. Félkor megérkezett Dóri, és rohamvágtában elindultunk a postára, ami persze az Óvárosban található. Nem is értem miért gondoltuk, hogy nem fogunk eltévedni!!! S.O.S felhívtuk Carment és kiderült, hogy kiszúrta a szemünket a posta, mivel a mellettünk lévő kis utcában volt, sebaj, mi egy nagyon szép szökőkút mellé telepedtünk le. Dóri csomagján a következő állt: "Istenajándéka". Jah és a mérete? Hát otthon arról volt szó, hogy ne számítson nagy dologra, max 3kg, ehhez képest a postás csaj majdnem sérvet kapott, mikor leemelte a dobozt, de mi is, ugyanis volt vagy 20kg a csomag. Egy ideig Carmen hozta a dobozt, majd közel a házunkhoz (ahol meg kell említenem tele van pálmafákkal) átadta Dórinak, akivel csak kis lépésekben tudtunk haladni és minden pad kényelmét kihasználtuk út közben. A jó 10perces sétát sikerült fél óra alatt megtennünk, de én élveztem!
Otthon pedig megkezdtük a főzést, de 17óra körül egyedül maradtam, mivel az ajándékbontás ekkor vette kezdetét Skyp-os segítséggel. A dobozba én is bele kukkanthattam, és tele volt egy évi hideg élelemmel: fűszerek, konzervek, pástétomok, csokik- epres boci aerolt még nem is láttam.
Gábor is megérkezett, és kiültünk a teraszra vacsorázni (tényleg tudunk élni, meg kell hagyni), a teraszon még így szeptember vége felé is 32fok volt délután. Nem semmi!
Az olaszok nagyon furák. Nem kommunikálnak velünk, csak maguk után mosogatnak el, tegnap a fiú ruháit is mi szedtük ki a mosógépből, és még csak annyit se mondott, hogy kösz!Jah és ami kivágta a biztosítékot, hogy átpakolták a szekrényt is- Dóri ettől picit kiakadt, és a "ha harc, hát legyen harc" elvét alkalmazta, és ő is nekiállt rendezkedni. Én biztos vagyok benne, hogy ez még csak kezdetlegesen lesz így, míg össze nem szokunk, és míg mindenki fel nem oldódik. Este Dóri szobájában tanultunk hárman, majd Dóri elment Marco-val az olasz fiúval futni, este pedig csajos esténk volt. Beszárítottam Dóri haját, és nagyon jókat beszélgettünk, úgy érzem, hogy nagyon jól kijövünk majd mi ketten, és ha hazamentünk is fogjuk tartani a kapcsolatot!
Kedd:
Ez a nap bővelkedik kalandban az tuti. Reggel csak egy kis utcát tévesztettem, és sikeresen beértem háromnegyedre. Ma szemináriumi óra volt, és mire jött a tanárnő egész kis felkelés robbant ki a folyosón, amiből én először egy mukkot sem értettem, így bevonultam a terembe, ahol 4en már ültek. Megkezdődött az óra, a tanár kérte, hogy nyissuk ki a könyvünket. Hoppá, milyen könyvet is?! Majd a következő kép, amire emlékszem mindenki megindul pénztárcával a kezében lefelé, kis tétovázás után engem is áthatott a csordaszellem és megindultam a többiek után. Lementünk az alagsorba, ahol egy kis jegyzetbolt volt kialakítva, gondoltam azt kérem amit a többiek, de a csaj igen értetlenül nézett rám. Levágta elém a jegyzetet, és a eurósomból úgy adott vissza, hogy abban nem volt köszönet, szó szerint leba...ta elém a pénzt (húú de nagyon felhúzott, pedig nem lehet több nálam, max. 2évvel). Mellesleg ez a könyv nem volt éppen olcsó 5,95 volt és ki tudja mi hasznát veszem még később. Látom a szaktársaim arcán, hogy kis csodabogárnak tartanak, és néhányan szemeznek velem, de nem mernek megszólítani még, de szerintem ez csak idő kérdése lesz. Mikor visszaértünk a terembe gondoltam tisztázom a tanárral, hogy én melyik csoportba is tartozom, és itt ért a következő csapás, amin kiakadtam. Itt név alapján történik a beosztás, mivel én "I" vagyok, ezért a hármas csoportba tett (pedig múlt héten még kettest mondott, na mindegy) és a hármas csoport 11órakor kezd, igen ám, de nekem órám van akkor. A tanárnő ezt letudta egy okey-val és elment. Szuper!! De legalább megtudtam, hogy mi volt a reggeli tüntetés oka a folyosón! Mire vissza akartam volna ülni a helyemre, egész kis sor került elém, így felállítottam mindenkit.
A sok probléma után végre félkor elkezdtük rendesen az órát. Egy nagyon szimpatikus srác ült mellettem, aki megkérdezte, hogy nem baj-e a ha nézi az én könyvemet. Az óra felolvasásból állt. John Smith könyvét olvastuk (a spanyolok elég érdekesen olvasnak angolul, nekem inkább valami arab sziszegős nyelvnek tűnt- még jó, hogy mellettem ült a srác, így legalább tudtam követni, hogy melyik sornál tartunk). Kaptunk házit is, elolvasni a könyvet, és kitölteni a tesztet! Ez az, minden vágyam az volt, hogy Pocahontas nyomába eredjek!! :-p
Óra után a következő utam a koordinátorhoz vezetett. Gondoltam most buszozok, úgyis kell valami kis kaland. A busz 1euró volt szerintem, legalábbis nekem nem adott vissza belőle a buszsofőr (conductor de autóbus). Tök jó volt buszozni az emelkedőkön (itt aztán lehet gyakorolni a kézifékes elindulást), bár néha azt éreztem, hogy lefulladunk, néha meg a dugó miatt azt, hogy gyalog előbb odaértem volna. Út közben legalább volt időm gyönyörködni a kirakatokban! Fél kettőkor már a koordinátor irodája előtt voltam és nagyon megörültem mert hangokat hallottam, igen ám, de mint kiderült nem tőle jöttek a hangok!!! Felmerül bennem a kérdés, ez az ember létezik egyáltalán?? Jesús (Xesús-mivel a gallégok a j-t x-nek írják, és a l-t r-nek) Rodriguez Rodriguez--> még a neve sem jó, hahhóó jelentkezz légyszi!!
Mérgesen hazamentem, majd elkezdtem nézni a Pocahontast.
Egy kis történelem: John Smith erdélyi nemes volt a XVII. században élt, és magyar vonatkozásban annyit említenék meg, hogy a székesfehérvári csatában, mikor a törökök ostromoltak minket, John Smith a magyarok oldalán állt, és segített nekünk és az osztrákoknak (akik a szövetségeseink voltak). Rájöttem arra is, hogy a Walt Disney mesék sokat tudnak tanítani, hiszen Pocahontas tényleg létezett és a mese jól vissza adja az életüket, és minden történelmien vissza adja a dolgokat. (Pocahontas a valóságban egy angol nemeshez megy hozzá, és a Disney mese folytatásában meg is jelenik az angol lord).
Fél három körül csöngettek, jött a postás meghozta az olaszok bőröndjét, amit még otthon feladtak, Gábornak letörött a foga, jött Carmen, úgyhogy itt kész átjáróház volt. Délután elkísértem Gábort a gyógyszertárba, és hazafelé ettem fagyit, 1,70volt, de hatalmas: Turronos Carte Dor volt, édestölcsérben, és a Bershka előtt fogyasztottam el a napsütésben. Kell ennél jobb lezárás egy naphoz? A Turron egyébként egy spanyol sütemény: mandulás és karamellás tejszínes, csokikrémes cucc, nagyon nagyion finom!! Me gustá mucho!! Este még Dórinál tanultunk, ő elment futni, én tanultam még éjfélig és Game Over lett!
Ma megjöttek végre az olasz lakótársak. Carmen hozta őket a reptérről, 9körül landolt a gépük, és olyan háromnegyed 10körül már meg is érkeztek. Carmennek végre sikerült odaadni az ajándékot, amit otthonról hoztam, és megtudtam, hogy a kokárda az olaszoknál is ugyanazt jelenti. Főbérlőnk távozása után segítettünk a pakolásban, majd hirtelen jött ötlettől vezérelve nekiálltam palacsintát sütni- mivel Carmen hozott kis palacsintasütőt, gondoltam ne vesszen kárba!Szépek lettek nagyon, büszke is voltam magamra (nem teltek feleslegesen a vendéglátós évek). Volt sós, és édes pali is, és a végére maradt 6db, amit nagy kegyesen meghagytunk az olasz sorstársaknak. Mire elkészült az összes, arra mindenki elaludt. Vasárnap lévén nemigen lehet mit csinálni, mivel zárva van minden üzlet. Este kiültünk a teraszra, megpróbáltunk beszélgetni, bár Andrea (az olasz fiú) nem kommunikált sokat, gondolom a nyelvi nehézségek miatt, meg hát úgy jöttek, hogy le sem feküdtek aludni otthon (3óra volt az út Rómából ide). Szóval a teraszon dinnyézgettünk, aztán bevonultunk és mindenki csinálta a maga kis dolgát. Reméljük, jól kijövünk majd így 5en, bár megtudnám szokni azt is, hogy hárman maradjunk.
Hétfő:
Ma megkezdődik újra a sulis élet. Hozzá tudnék szokni otthon is a 10órai sulikezdéshez, meg kell, hogy mondjam. Negyed 10kor elindultam, hogy még véletlenül se tévedjek el, hát nem sikerült. Olyan sok ez a kis utcából kis utca nyílik dolog. De talán a három hónap alatt elmondhatom majd, hogy sikerült úgy beérnem, hogy nem kolbászoltam el. De legalább csináltam szép képeket suliba menet, és még a napi testmozgás is megvan, hiszen ennyi emelkedőn nem minden nap mentem otthon. (jah, és lányok a sok séta a narancsbőrnek kifejezetten jót tesz!) Az óra hamar elment, ma előadás volt, és érdekes, hogy a tanárok itt az előadáson tartanak katalógust nem a szemináriumon. A mai téma "myths & legends" volt, egész izginek tűnik, majd kiderül később mi lesz belőle. De az is tetszik az órában, hogy a tanárnő angolul próbál beszélni, de szerintem a csoport fele nem érti mit mond, mert ha kérdez mindenki némán ül (persze itt is vannak kis tudorok, de hát így teljes az élet).
Ezt követően lementem a büfébe, hogy kipróbáljam milyen is az itteni. Be kellett dobni a pénzt egy gépbe, kiválasztani a sorszámát annak, amit kérek, és adja a jegyet. Na de nekem mindez miért is sikerült volna. Nem adott jegyet, de a pénzt elnyelte a kis dög. Néhány "chicos" állt mellettem, ők sem értették, majd kisvártatva megpróbálkoztak ők is a pénzbedobással, de nekik bezzeg sikerült! Így buktam 1,40-et. Óra után hazamentem, és meglepetésemre a kedves magyar szobatársaim be is vásároltak már. Vettek csirkét meg tésztát, és tejszínt. Szóval a mai menü: tejszínes, fehérboros csirkemell csíkok, zöldborsóval zöldséges tésztával. De mielőtt nekiálltunk volna a főzésnek Dóri elé mentem kettőre a sulijához, mivel a barátja csomagja ma érkezik meg, és Carmennel fél háromra beszéltük meg a talit a postán. Hát én jó sokat vártam Dórira a suli előtt, negyedkor még sehol sem volt, de jól szórakoztam, mivel hallgattam a folyosón, hogy az arabok, hogy próbálkoznak a spanyollal. Félkor megérkezett Dóri, és rohamvágtában elindultunk a postára, ami persze az Óvárosban található. Nem is értem miért gondoltuk, hogy nem fogunk eltévedni!!! S.O.S felhívtuk Carment és kiderült, hogy kiszúrta a szemünket a posta, mivel a mellettünk lévő kis utcában volt, sebaj, mi egy nagyon szép szökőkút mellé telepedtünk le. Dóri csomagján a következő állt: "Istenajándéka". Jah és a mérete? Hát otthon arról volt szó, hogy ne számítson nagy dologra, max 3kg, ehhez képest a postás csaj majdnem sérvet kapott, mikor leemelte a dobozt, de mi is, ugyanis volt vagy 20kg a csomag. Egy ideig Carmen hozta a dobozt, majd közel a házunkhoz (ahol meg kell említenem tele van pálmafákkal) átadta Dórinak, akivel csak kis lépésekben tudtunk haladni és minden pad kényelmét kihasználtuk út közben. A jó 10perces sétát sikerült fél óra alatt megtennünk, de én élveztem!
Otthon pedig megkezdtük a főzést, de 17óra körül egyedül maradtam, mivel az ajándékbontás ekkor vette kezdetét Skyp-os segítséggel. A dobozba én is bele kukkanthattam, és tele volt egy évi hideg élelemmel: fűszerek, konzervek, pástétomok, csokik- epres boci aerolt még nem is láttam.
Gábor is megérkezett, és kiültünk a teraszra vacsorázni (tényleg tudunk élni, meg kell hagyni), a teraszon még így szeptember vége felé is 32fok volt délután. Nem semmi!
Az olaszok nagyon furák. Nem kommunikálnak velünk, csak maguk után mosogatnak el, tegnap a fiú ruháit is mi szedtük ki a mosógépből, és még csak annyit se mondott, hogy kösz!Jah és ami kivágta a biztosítékot, hogy átpakolták a szekrényt is- Dóri ettől picit kiakadt, és a "ha harc, hát legyen harc" elvét alkalmazta, és ő is nekiállt rendezkedni. Én biztos vagyok benne, hogy ez még csak kezdetlegesen lesz így, míg össze nem szokunk, és míg mindenki fel nem oldódik. Este Dóri szobájában tanultunk hárman, majd Dóri elment Marco-val az olasz fiúval futni, este pedig csajos esténk volt. Beszárítottam Dóri haját, és nagyon jókat beszélgettünk, úgy érzem, hogy nagyon jól kijövünk majd mi ketten, és ha hazamentünk is fogjuk tartani a kapcsolatot!
Kedd:
Ez a nap bővelkedik kalandban az tuti. Reggel csak egy kis utcát tévesztettem, és sikeresen beértem háromnegyedre. Ma szemináriumi óra volt, és mire jött a tanárnő egész kis felkelés robbant ki a folyosón, amiből én először egy mukkot sem értettem, így bevonultam a terembe, ahol 4en már ültek. Megkezdődött az óra, a tanár kérte, hogy nyissuk ki a könyvünket. Hoppá, milyen könyvet is?! Majd a következő kép, amire emlékszem mindenki megindul pénztárcával a kezében lefelé, kis tétovázás után engem is áthatott a csordaszellem és megindultam a többiek után. Lementünk az alagsorba, ahol egy kis jegyzetbolt volt kialakítva, gondoltam azt kérem amit a többiek, de a csaj igen értetlenül nézett rám. Levágta elém a jegyzetet, és a eurósomból úgy adott vissza, hogy abban nem volt köszönet, szó szerint leba...ta elém a pénzt (húú de nagyon felhúzott, pedig nem lehet több nálam, max. 2évvel). Mellesleg ez a könyv nem volt éppen olcsó 5,95 volt és ki tudja mi hasznát veszem még később. Látom a szaktársaim arcán, hogy kis csodabogárnak tartanak, és néhányan szemeznek velem, de nem mernek megszólítani még, de szerintem ez csak idő kérdése lesz. Mikor visszaértünk a terembe gondoltam tisztázom a tanárral, hogy én melyik csoportba is tartozom, és itt ért a következő csapás, amin kiakadtam. Itt név alapján történik a beosztás, mivel én "I" vagyok, ezért a hármas csoportba tett (pedig múlt héten még kettest mondott, na mindegy) és a hármas csoport 11órakor kezd, igen ám, de nekem órám van akkor. A tanárnő ezt letudta egy okey-val és elment. Szuper!! De legalább megtudtam, hogy mi volt a reggeli tüntetés oka a folyosón! Mire vissza akartam volna ülni a helyemre, egész kis sor került elém, így felállítottam mindenkit.
A sok probléma után végre félkor elkezdtük rendesen az órát. Egy nagyon szimpatikus srác ült mellettem, aki megkérdezte, hogy nem baj-e a ha nézi az én könyvemet. Az óra felolvasásból állt. John Smith könyvét olvastuk (a spanyolok elég érdekesen olvasnak angolul, nekem inkább valami arab sziszegős nyelvnek tűnt- még jó, hogy mellettem ült a srác, így legalább tudtam követni, hogy melyik sornál tartunk). Kaptunk házit is, elolvasni a könyvet, és kitölteni a tesztet! Ez az, minden vágyam az volt, hogy Pocahontas nyomába eredjek!! :-p
Óra után a következő utam a koordinátorhoz vezetett. Gondoltam most buszozok, úgyis kell valami kis kaland. A busz 1euró volt szerintem, legalábbis nekem nem adott vissza belőle a buszsofőr (conductor de autóbus). Tök jó volt buszozni az emelkedőkön (itt aztán lehet gyakorolni a kézifékes elindulást), bár néha azt éreztem, hogy lefulladunk, néha meg a dugó miatt azt, hogy gyalog előbb odaértem volna. Út közben legalább volt időm gyönyörködni a kirakatokban! Fél kettőkor már a koordinátor irodája előtt voltam és nagyon megörültem mert hangokat hallottam, igen ám, de mint kiderült nem tőle jöttek a hangok!!! Felmerül bennem a kérdés, ez az ember létezik egyáltalán?? Jesús (Xesús-mivel a gallégok a j-t x-nek írják, és a l-t r-nek) Rodriguez Rodriguez--> még a neve sem jó, hahhóó jelentkezz légyszi!!
Mérgesen hazamentem, majd elkezdtem nézni a Pocahontast.
Egy kis történelem: John Smith erdélyi nemes volt a XVII. században élt, és magyar vonatkozásban annyit említenék meg, hogy a székesfehérvári csatában, mikor a törökök ostromoltak minket, John Smith a magyarok oldalán állt, és segített nekünk és az osztrákoknak (akik a szövetségeseink voltak). Rájöttem arra is, hogy a Walt Disney mesék sokat tudnak tanítani, hiszen Pocahontas tényleg létezett és a mese jól vissza adja az életüket, és minden történelmien vissza adja a dolgokat. (Pocahontas a valóságban egy angol nemeshez megy hozzá, és a Disney mese folytatásában meg is jelenik az angol lord).
Fél három körül csöngettek, jött a postás meghozta az olaszok bőröndjét, amit még otthon feladtak, Gábornak letörött a foga, jött Carmen, úgyhogy itt kész átjáróház volt. Délután elkísértem Gábort a gyógyszertárba, és hazafelé ettem fagyit, 1,70volt, de hatalmas: Turronos Carte Dor volt, édestölcsérben, és a Bershka előtt fogyasztottam el a napsütésben. Kell ennél jobb lezárás egy naphoz? A Turron egyébként egy spanyol sütemény: mandulás és karamellás tejszínes, csokikrémes cucc, nagyon nagyion finom!! Me gustá mucho!! Este még Dórinál tanultunk, ő elment futni, én tanultam még éjfélig és Game Over lett!
2010. szeptember 19., vasárnap
2010.09.18.
Valahogy összemosódott most ez a két nap, valószínű azért mert őőő..... sokáig fenn voltunk!? A többiek reggel hatkor jöttek haza,és nagyon jól érezték magukat állítólag. Én nem bántam meg, hogy nem mentem, nem tudom miért, de amióta itt vagyok nem vágytam a bulira. Biztos bennem van még az is, hogy vannak gátlásaim, fenntartásaim még az idegen hely, illetve a nyelvi gondok miatt, de tegnap először voltam vele úgy, hogy tényleg nagyon jól megértettem magam a többiekkel, és ők is értettek engem (legalábbis remélem). 9kor már felkeltünk, mivel érkeznek az olaszok (legalábbis mi azt hittük- bár én tegnap beszéltem a hírös facebookon Andreaval és ő azt mondta, hogy Sunday- de a többiek lehurrogtak)... és végül is kinek lett igaza? hát persze, hogy nekem!!! :-)
Úgyhogy holnapra várjuk az érkezésüket. Mai program: tanulás, és pihenés. Hát egyik sem jött össze.
Dóriban még szerintem lappangott a tegnapi pia, mivel nekiesett a Vérmenyétnek, őt mondjuk sikerült megmentenünk a karmai közül, de szegény baba nem volt ilyen szerencsés, és gyilkosság áldozatává vált. Mindez nem volt elég Dórikának, halott gyalázó is lett, mivel most a baba a nappaliban egy brandy-s üveg tetején csücsül. Hiába, az alkohol kihozza az emberekből a vadállatot! Ezek után kimostam, kiteregettem, kajáltunk, aztán elmentünk a postára, mert a Dóri barátja az András adott fel meglepi csomagot, és elvileg az ma érkezik meg, és hát mint már kitapasztaltuk itt minden kettőig van nyitva. Összekaptuk magunkat és elindultunk az Óvárosba. Mondanom sem kell, csak úgy hemzsegett minden a turistákoktól. Mindenhol fincsi halak, gőzölgő polip, sütiárusok. Nyammi!!!
A postán sorszámot kellett húzni (nagyon más, mint nálunk): itt a posta jelzése egy sárga kürt, a bejárat előtt a rend őrei állnak, mint szinte mindenhol az Óvárosban, vicces reggelente elmenni mellettük, vígan fújják a kis sípjukat. A postán én adtam fel képeslapot, de a Dóri csomagja még csak Madridban járt, így ő nem járt sikerrel. Ezután megbeszéltük, hogy sétálunk, mert az idő nagyon szép volt. Elvittük Dórit is abba a parkba, ahol a Gáborral már jártunk, és őt is lenyűgözte, komolyan, nekem ez lesz a törzshelyem, ha még jó idő lesz. Lementünk a játszótérre, és én újra visszamentem gyerekbe. Kipróbáltam minden játékot, hintáztam, spinningeltem, meg kondiztam is!
Majd beértünk az Újvárosba, és leültünk egy hangulatos teraszra. Amióta itt vagyok annyira vágyom a finom fagyira, így kértem egy hideg kávét (remélve olyan lesz, mintha jeges kávéznék). Hát... igen picollo volt a pohárka, de az íze az nagyon jó volt, bár nem fagyis. Dóri rántott tintahalat evett, Gábor pedig disznóhúst, krumplival. Mint vendéglátós nagyon meglepett a hús, mivel nálunk a disznó ugyebár sötét húsú, és zsíros. De itt a hús világos volt, és egy csepp zsír nem volt rajta, jó igaz, ez sonka volt, de akkor is. Kaja után beugrottunk a Carefulba, aztán a többiek hazamentek, én meg sétáltam még és betértem pár üzletbe (Bershka, Zara, Pimkie, Mangó, Oysho). Olyan 19:00ra értem haza, ahol meglepetésemre Dóri elaludt (nem is csoda, kimerítő dolog is a másnap). És megjött Timi is a tegnapi képekért. Miután ő hazament Gáborral még sétáltunk egy picit a városban, aztán hazajöttünk, megnéztünk egy Family Guy-t, egy fél Doctor House-t, aztán rendbe tettük az erkélyt, és a nappalit. Még este 11kor nekiálltam vasalni.. tudom nem vagyok normális, ez otthon fura lenne, de most már kezdek én is átállni az itteni dolgokra. Nappal punnyadás, este meg beindul az élet. De hát sodródni kell az árral, nem igaz?
Besos
Úgyhogy holnapra várjuk az érkezésüket. Mai program: tanulás, és pihenés. Hát egyik sem jött össze.
Dóriban még szerintem lappangott a tegnapi pia, mivel nekiesett a Vérmenyétnek, őt mondjuk sikerült megmentenünk a karmai közül, de szegény baba nem volt ilyen szerencsés, és gyilkosság áldozatává vált. Mindez nem volt elég Dórikának, halott gyalázó is lett, mivel most a baba a nappaliban egy brandy-s üveg tetején csücsül. Hiába, az alkohol kihozza az emberekből a vadállatot! Ezek után kimostam, kiteregettem, kajáltunk, aztán elmentünk a postára, mert a Dóri barátja az András adott fel meglepi csomagot, és elvileg az ma érkezik meg, és hát mint már kitapasztaltuk itt minden kettőig van nyitva. Összekaptuk magunkat és elindultunk az Óvárosba. Mondanom sem kell, csak úgy hemzsegett minden a turistákoktól. Mindenhol fincsi halak, gőzölgő polip, sütiárusok. Nyammi!!!
A postán sorszámot kellett húzni (nagyon más, mint nálunk): itt a posta jelzése egy sárga kürt, a bejárat előtt a rend őrei állnak, mint szinte mindenhol az Óvárosban, vicces reggelente elmenni mellettük, vígan fújják a kis sípjukat. A postán én adtam fel képeslapot, de a Dóri csomagja még csak Madridban járt, így ő nem járt sikerrel. Ezután megbeszéltük, hogy sétálunk, mert az idő nagyon szép volt. Elvittük Dórit is abba a parkba, ahol a Gáborral már jártunk, és őt is lenyűgözte, komolyan, nekem ez lesz a törzshelyem, ha még jó idő lesz. Lementünk a játszótérre, és én újra visszamentem gyerekbe. Kipróbáltam minden játékot, hintáztam, spinningeltem, meg kondiztam is!
Majd beértünk az Újvárosba, és leültünk egy hangulatos teraszra. Amióta itt vagyok annyira vágyom a finom fagyira, így kértem egy hideg kávét (remélve olyan lesz, mintha jeges kávéznék). Hát... igen picollo volt a pohárka, de az íze az nagyon jó volt, bár nem fagyis. Dóri rántott tintahalat evett, Gábor pedig disznóhúst, krumplival. Mint vendéglátós nagyon meglepett a hús, mivel nálunk a disznó ugyebár sötét húsú, és zsíros. De itt a hús világos volt, és egy csepp zsír nem volt rajta, jó igaz, ez sonka volt, de akkor is. Kaja után beugrottunk a Carefulba, aztán a többiek hazamentek, én meg sétáltam még és betértem pár üzletbe (Bershka, Zara, Pimkie, Mangó, Oysho). Olyan 19:00ra értem haza, ahol meglepetésemre Dóri elaludt (nem is csoda, kimerítő dolog is a másnap). És megjött Timi is a tegnapi képekért. Miután ő hazament Gáborral még sétáltunk egy picit a városban, aztán hazajöttünk, megnéztünk egy Family Guy-t, egy fél Doctor House-t, aztán rendbe tettük az erkélyt, és a nappalit. Még este 11kor nekiálltam vasalni.. tudom nem vagyok normális, ez otthon fura lenne, de most már kezdek én is átállni az itteni dolgokra. Nappal punnyadás, este meg beindul az élet. De hát sodródni kell az árral, nem igaz?
Besos
2010. szeptember 18., szombat
2010.09.17.
A mai nap azt hittem a pihenésé. De tévedtem, itt nincs olyan, hogy előre betervezel dolgokat, az nem megy. Na jó, azért délig feküdtem!! :-P
Aztán bedobtam a mosást, főztem ebédet (boros,brandys, sonkás,paradicsomos spagettit- fő a változatosság, igaz h mióta itt vagyok csak tésztát eszek!!!!). Jah és ebéd után takarítottam, szóval elvégeztem a női munkát. Majd a Dórival elmentünk a Gábor sulijához, ahol megismerkedtem 2portugállal és egy brazillal. Tök jó, tiszta nemzetközi leszek. Nagyon szimpatikusak, nem hiába vonz a mediterrán rész! :-P
Együtt elmentünk nagy bevásárlást tartani, mint egy kis család. Már napok óta tervezzük Dórival, hogy a Gábor szülinapjára hogyan készüljünk, és arra jutottunk, hogy ma sütünk neki palacsintát. Megvettük a hozzá való alapanyagokat, és hozzá is álltunk. Hát életem legemlékezetesebb sütése az tuti. Vastag falú tepsiben kellett szerencsétlenkedni, nem lehetett felszedni a falát, és megpróbáltam feldobni. Hát... az eredmény a földön landolt, de a szándék a lényeg, nem igaz? :-P
A dóri titokban beszervezett vagy 20embert a Gábor szülinapjára, ugyhogy nagy készülődés zajlott. Este 11kor megjöttek az olaszok, majd sorban a többiek: a kóreai leányzó: Marisol (leírta a nevemet kóreaiul, tök buli), meg jöttek brazilok. Megpróbáltam beszélgetni mindenkivel, és úgy érzem végre kezdek feloldódni. Végre először ittam Sangríát is, egész jó, bár picit szénsavas volt. Aztán a másik magyar lány,akit eddíg még nem láttam hozott egy nagy Cartedoros fagyi tortát (Madre Mííia), hogy az milyen finom volt. Sőt olyan gyertya volt rárakva, hogy nem lehet elfújni, mert elektromos, asszem azt mondták a többiek. Én próbálkoztam elfújni, és egyszer sikerült, meg is tapsoltak érte!!! Rengeteget fényképezkedtünk: KIMCSÍÍÍÍ
Aztán a többiek elmentek hajnali három körül, úgy volt én is megyek, de már nem volt erőm, meg hát holnap 9kor érkeznek az olaszok, azért fogadni is kell őket! :-P Így én elpakoltam egy részt a kupiból (meg szerencsésen összetörtem két poharat, de psszt) és hajnali fél 4kor elaludtam!!!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GÁBOR!!!! :-)
Aztán bedobtam a mosást, főztem ebédet (boros,brandys, sonkás,paradicsomos spagettit- fő a változatosság, igaz h mióta itt vagyok csak tésztát eszek!!!!). Jah és ebéd után takarítottam, szóval elvégeztem a női munkát. Majd a Dórival elmentünk a Gábor sulijához, ahol megismerkedtem 2portugállal és egy brazillal. Tök jó, tiszta nemzetközi leszek. Nagyon szimpatikusak, nem hiába vonz a mediterrán rész! :-P
Együtt elmentünk nagy bevásárlást tartani, mint egy kis család. Már napok óta tervezzük Dórival, hogy a Gábor szülinapjára hogyan készüljünk, és arra jutottunk, hogy ma sütünk neki palacsintát. Megvettük a hozzá való alapanyagokat, és hozzá is álltunk. Hát életem legemlékezetesebb sütése az tuti. Vastag falú tepsiben kellett szerencsétlenkedni, nem lehetett felszedni a falát, és megpróbáltam feldobni. Hát... az eredmény a földön landolt, de a szándék a lényeg, nem igaz? :-P
A dóri titokban beszervezett vagy 20embert a Gábor szülinapjára, ugyhogy nagy készülődés zajlott. Este 11kor megjöttek az olaszok, majd sorban a többiek: a kóreai leányzó: Marisol (leírta a nevemet kóreaiul, tök buli), meg jöttek brazilok. Megpróbáltam beszélgetni mindenkivel, és úgy érzem végre kezdek feloldódni. Végre először ittam Sangríát is, egész jó, bár picit szénsavas volt. Aztán a másik magyar lány,akit eddíg még nem láttam hozott egy nagy Cartedoros fagyi tortát (Madre Mííia), hogy az milyen finom volt. Sőt olyan gyertya volt rárakva, hogy nem lehet elfújni, mert elektromos, asszem azt mondták a többiek. Én próbálkoztam elfújni, és egyszer sikerült, meg is tapsoltak érte!!! Rengeteget fényképezkedtünk: KIMCSÍÍÍÍ
Aztán a többiek elmentek hajnali három körül, úgy volt én is megyek, de már nem volt erőm, meg hát holnap 9kor érkeznek az olaszok, azért fogadni is kell őket! :-P Így én elpakoltam egy részt a kupiból (meg szerencsésen összetörtem két poharat, de psszt) és hajnali fél 4kor elaludtam!!!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GÁBOR!!!! :-)
2010. szeptember 17., péntek
2010.09.16.
Ma semmit suli! Szóval míg a többiek órán vannak, rám hárult a feladat, hogy főzzek. Így elmentem a Carefulba, vettem paripürét (paradicsompürét) meg tésztát, és így már minden megvolt, hogy elkészítsem a bolognait (hús nélkül). Mivel gyűlölöm a hagymaszagot, ezért gumikesztyűben pucoltam meg- mindent a köz érdekében, mivel ha rajtam múlt volna, simán kihagytam volna a hagymát-. Nagyon örültek a többiek a finom ebédnek, hiába a Vendéglátó az Vendéglátó! :-)
Ebéd után nekiálltam leckét írni, mert azért mégiscsak tanulni jöttem ide, nem igaz?
5kor elmentem a Gábor elé a sulihoz, és utána együtt elmentünk a koordinátoromhoz. Egészen új utakon mentünk, és végre rendes fagyit is ettem, 0,80cent és szerintem mandulás volt. Érdekes, hogy itt a tölcsér édes alapból, nem úgy mint nálunk, és van vagy 5méretben fagyi, mindegyikhez más tölcsér jár. Egy nagyon szép parkon át haladtunk (sajna a fényképező otthon maradt, de ígérem jönnek még képek). A koordinátort megint nem találtam, kész vicc, hogy ezek a tanárok mit meg nem tehetnek!! :-) De nem adom fel, hétfőn is megkeresem,hadd legyen meg a heti séta adagom megint. Azért jó is volt benne, mivel hazafelé megálltunk egy sütis előtt, és ettem croissant!! (Volt kirakva a pultra egy nagy mazsolás kenyér, gondoltam kínálónak van kirakva, hát belecsíptem, de ennek a boltos cseppet sem örült!!-- Perdón).
Hazaérvén a Dóri közölte, hogy este buli lesz, aminek én nem örültem túlzottan, de azért este 11re már jött egy kis hangulat. Megjöttek az olaszok is, és megkóstoltuk a szekrényben heverő 35éves olívabogyós cuccot, hát érdekes íze volt az tuti. Olyan 2kor elindultunk itthonról. A buli helyszíne engem nagyon meglepett. Az egyetem déli részén (Campus Suron) volt a buli, de nem ám valami fedett helyen, hanem az utcán, az egész egyetemi udvart ellepték a dülöngélő fiatalok, a sok piás üveg. Mi nem sokáig élveztük ezt, ezért elmentünk az olaszok lakására. Hát a miénk ezerszer jobb (de mondjuk mi meg is fizetjük az árát rendesen). Ott jól elhülyültünk, kattogtattuk a gépet (képek megtekinthetők saját felelősségre), meg zenét hallgattunk, és még egy jó kis fejmaszírozó kütyö is előkerült. Dóriék megvacsiztak, vagy inkább megreggeliztek (kakaó müzlivel volt a menü), majd negyed négykor ágyba zuhantunk!!!!
Hát csupán ennyi kalanddal szolgálhattam mára, ki kell ábrándítsak mindenkit, de nincsenek pajzán részek (ez neked szól drága Acca) :-P
Besos
Ebéd után nekiálltam leckét írni, mert azért mégiscsak tanulni jöttem ide, nem igaz?
5kor elmentem a Gábor elé a sulihoz, és utána együtt elmentünk a koordinátoromhoz. Egészen új utakon mentünk, és végre rendes fagyit is ettem, 0,80cent és szerintem mandulás volt. Érdekes, hogy itt a tölcsér édes alapból, nem úgy mint nálunk, és van vagy 5méretben fagyi, mindegyikhez más tölcsér jár. Egy nagyon szép parkon át haladtunk (sajna a fényképező otthon maradt, de ígérem jönnek még képek). A koordinátort megint nem találtam, kész vicc, hogy ezek a tanárok mit meg nem tehetnek!! :-) De nem adom fel, hétfőn is megkeresem,hadd legyen meg a heti séta adagom megint. Azért jó is volt benne, mivel hazafelé megálltunk egy sütis előtt, és ettem croissant!! (Volt kirakva a pultra egy nagy mazsolás kenyér, gondoltam kínálónak van kirakva, hát belecsíptem, de ennek a boltos cseppet sem örült!!-- Perdón).
Hazaérvén a Dóri közölte, hogy este buli lesz, aminek én nem örültem túlzottan, de azért este 11re már jött egy kis hangulat. Megjöttek az olaszok is, és megkóstoltuk a szekrényben heverő 35éves olívabogyós cuccot, hát érdekes íze volt az tuti. Olyan 2kor elindultunk itthonról. A buli helyszíne engem nagyon meglepett. Az egyetem déli részén (Campus Suron) volt a buli, de nem ám valami fedett helyen, hanem az utcán, az egész egyetemi udvart ellepték a dülöngélő fiatalok, a sok piás üveg. Mi nem sokáig élveztük ezt, ezért elmentünk az olaszok lakására. Hát a miénk ezerszer jobb (de mondjuk mi meg is fizetjük az árát rendesen). Ott jól elhülyültünk, kattogtattuk a gépet (képek megtekinthetők saját felelősségre), meg zenét hallgattunk, és még egy jó kis fejmaszírozó kütyö is előkerült. Dóriék megvacsiztak, vagy inkább megreggeliztek (kakaó müzlivel volt a menü), majd negyed négykor ágyba zuhantunk!!!!
Hát csupán ennyi kalanddal szolgálhattam mára, ki kell ábrándítsak mindenkit, de nincsenek pajzán részek (ez neked szól drága Acca) :-P
Besos
2010.09.15.
Ma korábban keltem, hogy azért el ne tévedjek a városban és időben beérjek 10:00-ra. Hát ez a terv sem jött össze, megint késve indultam, és megint eltévedtem, hülye kis utcák!!! de azért most csak 2sarkot tévedtem. A tanárok nem szeretnek pontosan érkezni, most is negyed 11kor jött be, vígan kicsapta a terem ajtót és becsődültünk. Mikor leültem kiderült, hogy nem hoztam tollat, nem is én lennék nem igaz? :-)
Egy lány viszont nagyon jó fej volt, mert kisegített egyel. Az óra nagy meglepetésemre angolul volt, keverve a spanyollal, és vetített is a tanár. A mai óra témája: "Robert Frost: The Gift Outright"
Pontban 11kor kicsengettek, és a tanár abbahagyta az órát. Ez után hosszú túra várt rám, mivel a város másik végébe kellett elmennem kinyomtatni végre a learning agreementet, és megkeresni Jesus Rodriguez Rodriguezt- a koordinátoromat. Szerencsére nem félek megszólalni, még ha nem is tudom, hogy mit jelent spanyolul a nyomtatni, mutogatásban jó vagyok meg kell hagyni! :-)
Vettem tollat is, aztán a parkban megírtam, és ismét eltévedtem a sok kőfal között. Fél kettőre azért odataláltam az irodájához, ami miért is ne a harmadik emeleten lenne. Kinn a táblán fel volt tűntetve a "tutorials"- vagyis a fogadóóra, és ma éppen benn van, kopogok és senki. Na igen spanyol pontosság. Szóval megszívtam, holnap jöhetek újra. Beültem hát a büfébe és kértem valami kaját-- ilyen kis bagett volt kolbásszal, de mégsem olyan kolbász íze volt. (na ezt szépen megmondtam)
Otthon meglepinek kifőztem a maradék rákot, aminek nagyon örültek a többiek. Facebookon gondoltam megcsillogtatom a spanyol tudásomat, és büszkén leírtam, hogy főzöm a rákot, de abba nem gondoltam bele, hogy van másfajta rák is (a betegség), amit az olaszok közöltek velem, és jól kinevettek! POBRECITA---> Istenem, még tanulom a nyelvet!!!
Este úgy gondoltuk, hogy befejezzük az Almodóvár filmet, persze felirat nélkül, de így is nagyon jól megértettem a lényegét, hát nem egy vígjáték az biztos, de azért tetszett. Ha valaki kedvet kapna a filmhez, itt a pontos címe, ha tudna valaki magyar oldalt ahol meg lehet nézni, légyszi közölje velem! előre is köszönöm!!
Egy lány viszont nagyon jó fej volt, mert kisegített egyel. Az óra nagy meglepetésemre angolul volt, keverve a spanyollal, és vetített is a tanár. A mai óra témája: "Robert Frost: The Gift Outright"
Pontban 11kor kicsengettek, és a tanár abbahagyta az órát. Ez után hosszú túra várt rám, mivel a város másik végébe kellett elmennem kinyomtatni végre a learning agreementet, és megkeresni Jesus Rodriguez Rodriguezt- a koordinátoromat. Szerencsére nem félek megszólalni, még ha nem is tudom, hogy mit jelent spanyolul a nyomtatni, mutogatásban jó vagyok meg kell hagyni! :-)
Vettem tollat is, aztán a parkban megírtam, és ismét eltévedtem a sok kőfal között. Fél kettőre azért odataláltam az irodájához, ami miért is ne a harmadik emeleten lenne. Kinn a táblán fel volt tűntetve a "tutorials"- vagyis a fogadóóra, és ma éppen benn van, kopogok és senki. Na igen spanyol pontosság. Szóval megszívtam, holnap jöhetek újra. Beültem hát a büfébe és kértem valami kaját-- ilyen kis bagett volt kolbásszal, de mégsem olyan kolbász íze volt. (na ezt szépen megmondtam)
Otthon meglepinek kifőztem a maradék rákot, aminek nagyon örültek a többiek. Facebookon gondoltam megcsillogtatom a spanyol tudásomat, és büszkén leírtam, hogy főzöm a rákot, de abba nem gondoltam bele, hogy van másfajta rák is (a betegség), amit az olaszok közöltek velem, és jól kinevettek! POBRECITA---> Istenem, még tanulom a nyelvet!!!
Este úgy gondoltuk, hogy befejezzük az Almodóvár filmet, persze felirat nélkül, de így is nagyon jól megértettem a lényegét, hát nem egy vígjáték az biztos, de azért tetszett. Ha valaki kedvet kapna a filmhez, itt a pontos címe, ha tudna valaki magyar oldalt ahol meg lehet nézni, légyszi közölje velem! előre is köszönöm!!
"Qué he hecho yo para merecer esto"- Pedro Almodóvar
2010. szeptember 15., szerda
2010.09.12.-14.
Hola chicosok!
Ezer bocsi, hogy nem írtam előbb, és minden nap. Itt a vasárnap a teljes nyugalomé. Semmi sincs nyitva, se a boltok, se a pékség, se a múzeumok, mindenki pihen, ugyhogy nekem is takarítással, pihenéssel telt a napom.
Hétfő:
Ma az ügyintézésé volt a főszerep. Gábor volt olyan rendi, és eljött velem a Campus Sur-ra megkeresni a koordinátoromat. A portán egy nagyon aranyos, öreg, fogatlan bácsika fogadott minket, aki közölte, hogy az egyetemen ma van a tanévnyitó és minden fontos emberke ott van jelen. Így hát hazaballagtunk, de legalább tudom, hogy merre kell mennem. Az igazi megpróbáltatás holnap lesz, mivel "végre" megkezdődnek az óráim. Este kitaláltuk, hogy megnézünk egy Almodovar filmet, mivel a többieknek az a házijuk, hogy írják le egy spanyol film tartalmát. Na most, amit mi választottunk picit elvont volt. Megjelent a filmben az állandóan dolgozó anya, aki nyugtatót szed, a drogos fia, a kleptomániás nagyi, aki gyíkot nevel, a buzi, a kurva és még sorolhatnám, és mindez spanyolul angol felirattal. Sajnos a végkifejletet nem tudom, mivel kb. a felénél elakadt a film, de valahogy nem vonz, hogy megtudjam a végét. Közben írtak a Dórinak a spanyol Erasmusok, hogy nem bulizunk-e velük. Mikor elolvasták, hogy filmet nézünk megállapították, hogy "somos muy abburido"- vagyis, hogy nagyon unalmasak vagyunk. Hát igen az olasz vérmérséklet... Amióta itt vagyok, azt megtanultam, hogy az olaszoknál jobban senki nem tud bulizni. Minden áldott nap mennek valamerre, és nem unják meg az állandó ivászatot, picit félek a mi olaszainktól, hogy ők milyenek lesznek, szombaton délelőtt már itt lesznek.
Kedd:
Hát ez a nap aztán izgalmas volt meg kell hagyni. 10:00kor volt kiírva az órám a Campus Norten. Én teljesen nyugodtan, mint aki biztos magában elindultam itthonról olyan negyed tíz körül. De ahogy kiléptem az utcán kapásból rossz irányba indultam, így vagy fél órát kolbászoltam a városban, mire végre megtaláltam az Óvárosi részt, nem is én lennék, ha összejött volna elsőre,de bíztam a tájékozódókészségemben. Hát nem jött össze!:-)
Mire kiértem az Óvárosba óriási dugó alakult ki, rendőrök irányították a forgalmat, és fütyültek, mutogattak össze-vissza. Persze a piros lámpával továbbra sem foglalkozott senki. 10:05volt, szóval a rendes órát lekéstem, de nem estem pánikba, mivel tudtam, hogy ugyanaz az óra lesz 11:00kor is. A probléma csupán az volt, hogy nem találtam el a katedrálishoz a kis utcákon át. Másik gond, hogy én teljesen tisztában voltam, hogy az egyetem közel van hozzánk, de nagy tévedés volt, mivel ami közel volt az a "Facultade de Filozofia" ami nekem kellett volna az meg a "Facultade de Filoloxia". Nem mindegy! Ugyhogy a nyelvi központ felé vettem az irányt, amit nagy nehezen meg is találtam. Háromnegyed tizenegy volt, de közel sem voltam még az épülethez, így útbaigazítást kértem, gondolván az "aktivity-t" mindenhol ismerik. Nagyon aranyosan egy lány elmagyarázta merre van az épület, és igen.. sikerült.. megtaláltam! A portán gondoltam megtudják mondani, hogy hol van a terem. De... Második dolog, amit tanultam mióta itt vagyok: SOSE KÉRJ ÚTBAIGAZÍTÁST A SPANYOLOKTÓL!" Állítják, hogy merre kell menni, de az tuti nem ott van. Hát ez az én esetemben is így volt. A portás a mellettünk lévő teremre mutatott, közben az órám a 3.emeleten volt. De hogy, hogy találtam oda? Éppen nézegettem, mikor az egyik kóreai leányzó, akit tegnap a Careful (élelmiszerbolt)-ban ismertem meg, nagyon megörült nekem és csak mondta, mondta, én pedig csak bólogattam és mosolyogtam. Majd megkérdezte hova megyek, én elmutogattam neki, ő pedig vidáman elkísért, és megmutatta a termet. 11:00 volt és CSENGETTEK, tisztára, mint az általánosban, de még a termek is hasonlók voltak. Benn a 15-ös Aulában két tanár volt. Elmondtam, hogy ki vagyok és mit akarok, és honnan jöttem, majd nagyon kedvesen hellyel kínáltak. Tényleg tündéri egy tanárnéni. :-) Kiosztotta az évi feladatot és elkezdődött az óra, szinte észre sem vettem az egy órát, olyan hamar eltelt. Végig nevetett az órán mindenki, a tanár vagy 20elmondta: "Hombre" :-)
Hazafele már nem volt időm elmenni a koordinátoromhoz, mivel itt minden hivatalos papírt délután kettőig kell elintézni, utána nincs ügyfélfogadás, de legalább lesz programom holnapra. Hazafelé menet a Zara előtt megláttam egy nagy zászlót, ami a piros, fehér, zöld színekben pompázott. Nem hittem a szememnek. Pont a piros lámpánál álltam, mikor megszólalt a telefonom és hallották, hogy magyarul beszélek. Megkérdezte egy idősebb néni, hogy én is turista vagyok-e majd, majd vagy fél órát beszélgettünk. Nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy én, hogy kerültem ide. Ők szeptember 05.-én indultak el otthonról és szeptember 15.-ig túráznak. Voltak Lourdes-ban, és Fatimában is. Mire hazaértem Dóriék már boltban is voltak. Vettek nagyon guszta királyrákot, de szerintünk inkább languszta lehetett. Mi lányok nekiálltunk főzni, még a hagymapucolást is bevállaltam, ne csak mindent szegény Dóri csináljon. Olívaolajon megpároltuk a hagymát, rádobtuk a kis cukiságokat, külön serpenyőn apróra vágott répát karamellizáltunk, tépkedtünk ruccolát és salátát és kész is volt a finom vacsora, amit a teraszon verőfényes napsütésben fogyasztottunk el. Mire Gábor hazaért kész volt a vacsi, ő pedig meglepett minket fincsi sütivel, mivel én napok óta panaszkodok, hogy nem ettem édességet, és vagy fagyi vagy süti KELL! Ezt követően elmentünk sétálni a városba, és benéztünk egy-két (három-négy) ruhaboltba. Esti programként pedig kis házibulit tartottunk. Jöttek az olaszok, és egy svéd (vagy norvég) lány is. Ittunk jó kis magyar pálinkát, meg az olaszok hoztak rumos kólát. Mindenki elment bulizni olyan kettő körül, de a Gábornak és nekem már nem volt erőm, így mi inkább itthon pihentünk. Egyébként nem is ismerek magamra, amióta itt vagyok nem vágyok a bulikra, jobban elvagyok itthon, és pihengetek. Lehet, hogy felnőttem??? :-) Nem... valószínű inkább, hogy túl sok impulzus ér, és még szoknom kell az új környezetem.
Ezer bocsi, hogy nem írtam előbb, és minden nap. Itt a vasárnap a teljes nyugalomé. Semmi sincs nyitva, se a boltok, se a pékség, se a múzeumok, mindenki pihen, ugyhogy nekem is takarítással, pihenéssel telt a napom.
Hétfő:
Ma az ügyintézésé volt a főszerep. Gábor volt olyan rendi, és eljött velem a Campus Sur-ra megkeresni a koordinátoromat. A portán egy nagyon aranyos, öreg, fogatlan bácsika fogadott minket, aki közölte, hogy az egyetemen ma van a tanévnyitó és minden fontos emberke ott van jelen. Így hát hazaballagtunk, de legalább tudom, hogy merre kell mennem. Az igazi megpróbáltatás holnap lesz, mivel "végre" megkezdődnek az óráim. Este kitaláltuk, hogy megnézünk egy Almodovar filmet, mivel a többieknek az a házijuk, hogy írják le egy spanyol film tartalmát. Na most, amit mi választottunk picit elvont volt. Megjelent a filmben az állandóan dolgozó anya, aki nyugtatót szed, a drogos fia, a kleptomániás nagyi, aki gyíkot nevel, a buzi, a kurva és még sorolhatnám, és mindez spanyolul angol felirattal. Sajnos a végkifejletet nem tudom, mivel kb. a felénél elakadt a film, de valahogy nem vonz, hogy megtudjam a végét. Közben írtak a Dórinak a spanyol Erasmusok, hogy nem bulizunk-e velük. Mikor elolvasták, hogy filmet nézünk megállapították, hogy "somos muy abburido"- vagyis, hogy nagyon unalmasak vagyunk. Hát igen az olasz vérmérséklet... Amióta itt vagyok, azt megtanultam, hogy az olaszoknál jobban senki nem tud bulizni. Minden áldott nap mennek valamerre, és nem unják meg az állandó ivászatot, picit félek a mi olaszainktól, hogy ők milyenek lesznek, szombaton délelőtt már itt lesznek.
Kedd:
Hát ez a nap aztán izgalmas volt meg kell hagyni. 10:00kor volt kiírva az órám a Campus Norten. Én teljesen nyugodtan, mint aki biztos magában elindultam itthonról olyan negyed tíz körül. De ahogy kiléptem az utcán kapásból rossz irányba indultam, így vagy fél órát kolbászoltam a városban, mire végre megtaláltam az Óvárosi részt, nem is én lennék, ha összejött volna elsőre,de bíztam a tájékozódókészségemben. Hát nem jött össze!:-)
Mire kiértem az Óvárosba óriási dugó alakult ki, rendőrök irányították a forgalmat, és fütyültek, mutogattak össze-vissza. Persze a piros lámpával továbbra sem foglalkozott senki. 10:05volt, szóval a rendes órát lekéstem, de nem estem pánikba, mivel tudtam, hogy ugyanaz az óra lesz 11:00kor is. A probléma csupán az volt, hogy nem találtam el a katedrálishoz a kis utcákon át. Másik gond, hogy én teljesen tisztában voltam, hogy az egyetem közel van hozzánk, de nagy tévedés volt, mivel ami közel volt az a "Facultade de Filozofia" ami nekem kellett volna az meg a "Facultade de Filoloxia". Nem mindegy! Ugyhogy a nyelvi központ felé vettem az irányt, amit nagy nehezen meg is találtam. Háromnegyed tizenegy volt, de közel sem voltam még az épülethez, így útbaigazítást kértem, gondolván az "aktivity-t" mindenhol ismerik. Nagyon aranyosan egy lány elmagyarázta merre van az épület, és igen.. sikerült.. megtaláltam! A portán gondoltam megtudják mondani, hogy hol van a terem. De... Második dolog, amit tanultam mióta itt vagyok: SOSE KÉRJ ÚTBAIGAZÍTÁST A SPANYOLOKTÓL!" Állítják, hogy merre kell menni, de az tuti nem ott van. Hát ez az én esetemben is így volt. A portás a mellettünk lévő teremre mutatott, közben az órám a 3.emeleten volt. De hogy, hogy találtam oda? Éppen nézegettem, mikor az egyik kóreai leányzó, akit tegnap a Careful (élelmiszerbolt)-ban ismertem meg, nagyon megörült nekem és csak mondta, mondta, én pedig csak bólogattam és mosolyogtam. Majd megkérdezte hova megyek, én elmutogattam neki, ő pedig vidáman elkísért, és megmutatta a termet. 11:00 volt és CSENGETTEK, tisztára, mint az általánosban, de még a termek is hasonlók voltak. Benn a 15-ös Aulában két tanár volt. Elmondtam, hogy ki vagyok és mit akarok, és honnan jöttem, majd nagyon kedvesen hellyel kínáltak. Tényleg tündéri egy tanárnéni. :-) Kiosztotta az évi feladatot és elkezdődött az óra, szinte észre sem vettem az egy órát, olyan hamar eltelt. Végig nevetett az órán mindenki, a tanár vagy 20elmondta: "Hombre" :-)
Hazafele már nem volt időm elmenni a koordinátoromhoz, mivel itt minden hivatalos papírt délután kettőig kell elintézni, utána nincs ügyfélfogadás, de legalább lesz programom holnapra. Hazafelé menet a Zara előtt megláttam egy nagy zászlót, ami a piros, fehér, zöld színekben pompázott. Nem hittem a szememnek. Pont a piros lámpánál álltam, mikor megszólalt a telefonom és hallották, hogy magyarul beszélek. Megkérdezte egy idősebb néni, hogy én is turista vagyok-e majd, majd vagy fél órát beszélgettünk. Nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy én, hogy kerültem ide. Ők szeptember 05.-én indultak el otthonról és szeptember 15.-ig túráznak. Voltak Lourdes-ban, és Fatimában is. Mire hazaértem Dóriék már boltban is voltak. Vettek nagyon guszta királyrákot, de szerintünk inkább languszta lehetett. Mi lányok nekiálltunk főzni, még a hagymapucolást is bevállaltam, ne csak mindent szegény Dóri csináljon. Olívaolajon megpároltuk a hagymát, rádobtuk a kis cukiságokat, külön serpenyőn apróra vágott répát karamellizáltunk, tépkedtünk ruccolát és salátát és kész is volt a finom vacsora, amit a teraszon verőfényes napsütésben fogyasztottunk el. Mire Gábor hazaért kész volt a vacsi, ő pedig meglepett minket fincsi sütivel, mivel én napok óta panaszkodok, hogy nem ettem édességet, és vagy fagyi vagy süti KELL! Ezt követően elmentünk sétálni a városba, és benéztünk egy-két (három-négy) ruhaboltba. Esti programként pedig kis házibulit tartottunk. Jöttek az olaszok, és egy svéd (vagy norvég) lány is. Ittunk jó kis magyar pálinkát, meg az olaszok hoztak rumos kólát. Mindenki elment bulizni olyan kettő körül, de a Gábornak és nekem már nem volt erőm, így mi inkább itthon pihentünk. Egyébként nem is ismerek magamra, amióta itt vagyok nem vágyok a bulikra, jobban elvagyok itthon, és pihengetek. Lehet, hogy felnőttem??? :-) Nem... valószínű inkább, hogy túl sok impulzus ér, és még szoknom kell az új környezetem.
2010. szeptember 12., vasárnap
3. Nap-Vigo
Korán kezdődött a nap, pontosan 5órakor, hiszen Santiagótól Vigo 100km. Fél 7kor találkoztunk a Campus Sur előtt a többiekkel. Az út odáig roppant vicces volt, mivel mindenki akkor ment haza a buliból, mikor mi sétáltunk, voltak akik megtapsoltak minket az utcán! :-)
Végre megérkezett a kis Suzuki, és a kocsiból egy pöttyet ittas spanyol szállt ki, akinek be nem állt a szája. Susánának segített oda találni a Sur-hoz állítólag (ő volt a navigátor). Autópályán haladtunk út közben, de nagyon sötét volt, mintha este lett volna, pedig már 8óra is elmúlt. Megálltunk tankolni is, és érdekes, hogy itt előre kell fizetni a tankolásért. Fél 10kor már a kikötőben voltunk, az utcák itt szinte függőlegesek, ilyen emelkedős várost én még nem láttam- itt aztán lehet gyakorolni a kézifékes elindulást! Jajj, a spanyol közlekedést nem is említettem még. Itt nem számít, ha piros a lámpa,szerintünk azt a turistáknak találták ki. Pedig a jelzőlámpa még azt is bemondja, hogy melyik utcában zöld, és mennyi ideig. De itt ezzel nem foglalkoznak. Tegnap is álltam a piros előtt, mellettem egy sarokra állt a rendőr, de pont ránk látott, de a spanyolok olyan szépen átmentek a piroson, mintha ez lenne a természetes. De vissza Vigohoz.
Leparkoltunk, és mentünk megvenni a hajójegyet. Szóltak a lakótársaim több Erasmusosnak is, de nem hittük, hogy ott lesznek... hát tévedtünk. Ők a 05:45ös vonattal jöttek. Voltak olaszok, németek, csehek, argentínok, brazilok. 16euro volt oda-vissza a hajó. 10:00kor indult, szóval még volt fél óra az indulásig, addíg leültünk kávézni. A pincérek nagyon jó kedvükben voltak, vígan csinálták a capuccinókat, amihez még finom sütiket is szervíroztak. Közben az olaszok a mellettünk lévő asztalnál hangosan reggeliztek, és még a kávéjukhoz járó sütit is nekünk adták. Míg vártunk a kikötőben beszélgettünk a többiekkel. Vicces volt, mert az angol scuba divingot szerettük volna megfejteni, hogy vajon mit jelent spanyolul. Megkérdeztük a velünk sorban álló brazil fiútól, aki nagyokat nézett: Que es scuba diving, no lo sé---> scuba diving- xcuse me darling?? volt a válasz! :-) ez volt a nap vicce szerintem!!
A hajón nagyon nagyon hideg volt, így betakaróztunk a magunkkal hozott plédbe. Kb. fél óra hajóút után feltűnt a gyönyörű homokos tengerpart sirályokkal. Komolyan mintha a Karib tengeren lettünk volna. Bevártuk a csoportot és elindultunk. Sajnos nem tudom leírni a látványt, ami fogadott minket, talán a képek visszaadják,de ilyen varázslatos, mesébe illő helyet még nem nagyon láttam. Egyszerűen hihetetlen volt! A campingben picit megálltunk, majd lementünk együtt a brazilokkal a homokos Playa-ra reggelizni. Nagyon szimpatikusak nekem a brazilok, bár meg nem mondtam volna, hogy azok, csupán a portugál beszédből lehetett erre következtetni. Reggeli után egy nagyon hosszú kirándulás következett, konkrétan 3óra séta, ha nem több. Út közben közölték velem a lakótársak, hogy még októberben megcsináljuk mi is a Caminót- 4nap 100km, és erről kapunk lapot, szóval lesz testi-lelki megtisztulás még. Egy nagyon szép kilátóhoz sétáltunk fel, ahol szintén rengeteg nemzetiség előfordult. Szegény olaszok meg elaludtak egy kis sziklán, hát ők tudnak bulizni!!! Még egy hét és hozzánk is megérkeznek az olasz lakótársak. Miután ebédeltünk, megcsodáltuk a tájat, fényképezkedtünk sirályokkal, és elindultunk lefelé. Innentől kezdve jöhetett a Szieszta. Lesétáltunk a homokos partra, ahol bökte a lábamat a sok kis kagyló, de ez mit sem számított, a látvány ami fogadott kárpótolt bőven. A nap nagyon tűzött, a víz hideg volt, és gyönyörű. Kagylókat gyűjtöttünk, és közben egyre feljebb húztuk a pokrócot, mivel a dagály egyre csak tört előre. Délután 5ig volt csak tengerpart, mivel a víz teljesen feljött, úgyhogy szedelőzködnünk kellett. De cseppet sem bánkódtunk, mivel egy kedves néni (aki monokinizett, egyébként ez nem szokatlan, hiszen rajtunk kívül szinte mindenki ezt űzte) ajánlotta, hogy nézzük meg a sziget másik oldalát is. Hát így tettünk. Nagyon jó volt, mivel megállapítottunk,hogy ha az erdőben sétálunk, olyan mintha a Bükkben lennénk, de ha elnézünk jobbra látszódik az óceán. Igaza volt az idegenvezetőnknek ez a látvány is leírhatatlanul szép volt! (majd jönnek a képek). Olyan hamar eltelt ez a 7óra hogy észre sem vettük, és már a hajón csücsültünk, pontosabban feküdtünk, mert nagyon fáradtak voltunk. Vigoban még sétáltunk, és kávézót kerestünk. Bekukucskáltunk egy templomba, ahol hallgathattunk egy kis spanyol misét is. Egy hangulatos teraszra ültünk le, ahol megtudtuk, hogy a tulajok ecuadoriak, a pincérlánynak csak úgy pörgött a nyelve míg mesélt az életéről. Ittak a többiek sört is, ami azért volt jó, mert így kaptunk tapast is- olívabogyót chipsszel!!!! Majd mikor már sötétedett elindultunk hazafelé. Éjfélkor értünk Santiagóba, de az utcán még sokan sétáltak, ráadásul aznap a Katedrális előtt pont koncert is volt, melyre csak korlátozott volt a létszám, a berlini Loveparade szörnyűsége miatt. De én nem bánom, hogy ez ma kimaradt, hiszen szebb élményben volt részem! A holnapi nap pedig a pihenésé, és a takarításé, mivel itt vasárnap semmi sincs nyitva
Besos
Végre megérkezett a kis Suzuki, és a kocsiból egy pöttyet ittas spanyol szállt ki, akinek be nem állt a szája. Susánának segített oda találni a Sur-hoz állítólag (ő volt a navigátor). Autópályán haladtunk út közben, de nagyon sötét volt, mintha este lett volna, pedig már 8óra is elmúlt. Megálltunk tankolni is, és érdekes, hogy itt előre kell fizetni a tankolásért. Fél 10kor már a kikötőben voltunk, az utcák itt szinte függőlegesek, ilyen emelkedős várost én még nem láttam- itt aztán lehet gyakorolni a kézifékes elindulást! Jajj, a spanyol közlekedést nem is említettem még. Itt nem számít, ha piros a lámpa,szerintünk azt a turistáknak találták ki. Pedig a jelzőlámpa még azt is bemondja, hogy melyik utcában zöld, és mennyi ideig. De itt ezzel nem foglalkoznak. Tegnap is álltam a piros előtt, mellettem egy sarokra állt a rendőr, de pont ránk látott, de a spanyolok olyan szépen átmentek a piroson, mintha ez lenne a természetes. De vissza Vigohoz.
Leparkoltunk, és mentünk megvenni a hajójegyet. Szóltak a lakótársaim több Erasmusosnak is, de nem hittük, hogy ott lesznek... hát tévedtünk. Ők a 05:45ös vonattal jöttek. Voltak olaszok, németek, csehek, argentínok, brazilok. 16euro volt oda-vissza a hajó. 10:00kor indult, szóval még volt fél óra az indulásig, addíg leültünk kávézni. A pincérek nagyon jó kedvükben voltak, vígan csinálták a capuccinókat, amihez még finom sütiket is szervíroztak. Közben az olaszok a mellettünk lévő asztalnál hangosan reggeliztek, és még a kávéjukhoz járó sütit is nekünk adták. Míg vártunk a kikötőben beszélgettünk a többiekkel. Vicces volt, mert az angol scuba divingot szerettük volna megfejteni, hogy vajon mit jelent spanyolul. Megkérdeztük a velünk sorban álló brazil fiútól, aki nagyokat nézett: Que es scuba diving, no lo sé---> scuba diving- xcuse me darling?? volt a válasz! :-) ez volt a nap vicce szerintem!!
A hajón nagyon nagyon hideg volt, így betakaróztunk a magunkkal hozott plédbe. Kb. fél óra hajóút után feltűnt a gyönyörű homokos tengerpart sirályokkal. Komolyan mintha a Karib tengeren lettünk volna. Bevártuk a csoportot és elindultunk. Sajnos nem tudom leírni a látványt, ami fogadott minket, talán a képek visszaadják,de ilyen varázslatos, mesébe illő helyet még nem nagyon láttam. Egyszerűen hihetetlen volt! A campingben picit megálltunk, majd lementünk együtt a brazilokkal a homokos Playa-ra reggelizni. Nagyon szimpatikusak nekem a brazilok, bár meg nem mondtam volna, hogy azok, csupán a portugál beszédből lehetett erre következtetni. Reggeli után egy nagyon hosszú kirándulás következett, konkrétan 3óra séta, ha nem több. Út közben közölték velem a lakótársak, hogy még októberben megcsináljuk mi is a Caminót- 4nap 100km, és erről kapunk lapot, szóval lesz testi-lelki megtisztulás még. Egy nagyon szép kilátóhoz sétáltunk fel, ahol szintén rengeteg nemzetiség előfordult. Szegény olaszok meg elaludtak egy kis sziklán, hát ők tudnak bulizni!!! Még egy hét és hozzánk is megérkeznek az olasz lakótársak. Miután ebédeltünk, megcsodáltuk a tájat, fényképezkedtünk sirályokkal, és elindultunk lefelé. Innentől kezdve jöhetett a Szieszta. Lesétáltunk a homokos partra, ahol bökte a lábamat a sok kis kagyló, de ez mit sem számított, a látvány ami fogadott kárpótolt bőven. A nap nagyon tűzött, a víz hideg volt, és gyönyörű. Kagylókat gyűjtöttünk, és közben egyre feljebb húztuk a pokrócot, mivel a dagály egyre csak tört előre. Délután 5ig volt csak tengerpart, mivel a víz teljesen feljött, úgyhogy szedelőzködnünk kellett. De cseppet sem bánkódtunk, mivel egy kedves néni (aki monokinizett, egyébként ez nem szokatlan, hiszen rajtunk kívül szinte mindenki ezt űzte) ajánlotta, hogy nézzük meg a sziget másik oldalát is. Hát így tettünk. Nagyon jó volt, mivel megállapítottunk,hogy ha az erdőben sétálunk, olyan mintha a Bükkben lennénk, de ha elnézünk jobbra látszódik az óceán. Igaza volt az idegenvezetőnknek ez a látvány is leírhatatlanul szép volt! (majd jönnek a képek). Olyan hamar eltelt ez a 7óra hogy észre sem vettük, és már a hajón csücsültünk, pontosabban feküdtünk, mert nagyon fáradtak voltunk. Vigoban még sétáltunk, és kávézót kerestünk. Bekukucskáltunk egy templomba, ahol hallgathattunk egy kis spanyol misét is. Egy hangulatos teraszra ültünk le, ahol megtudtuk, hogy a tulajok ecuadoriak, a pincérlánynak csak úgy pörgött a nyelve míg mesélt az életéről. Ittak a többiek sört is, ami azért volt jó, mert így kaptunk tapast is- olívabogyót chipsszel!!!! Majd mikor már sötétedett elindultunk hazafelé. Éjfélkor értünk Santiagóba, de az utcán még sokan sétáltak, ráadásul aznap a Katedrális előtt pont koncert is volt, melyre csak korlátozott volt a létszám, a berlini Loveparade szörnyűsége miatt. De én nem bánom, hogy ez ma kimaradt, hiszen szebb élményben volt részem! A holnapi nap pedig a pihenésé, és a takarításé, mivel itt vasárnap semmi sincs nyitva
Besos
2010. szeptember 10., péntek
Segundo Dia
Kezdem érezni a klíma változást, ma életemben először aludtam 10óráig szerintem. Nagy nehezen felkeltem és kzösen megreggeliztünk a teraszon. Tisztára mintha a tengerparton lettem volna! Dél körül Gáborral elindultunk a nyeli központba beiratkozni (ezer hála érte, mert nélküle tuti eltévedtem volna a kis utcákon). Érdekes, hogy a város két részből áll, van az Újváros, ahol minden ruha, cipő, kiegészítő,kozmetikum megtalálható, és van az Óváros, ahol régi épületek, hangulatos éttermek, szuveníresek találhatók.Két dolog kifejezetten tetszett:
1. az éttermek kirakatában láthatók a kis halak, rákok
2. a szuveníresek, annak érdekében, hogy minél több turista térjen be hozzájuk (mellékesen ez nagyon jó vendég csalogató) kinn állnak az utcán és kínálókat osztogatnak- mandulás sütit, és csokis mandulát!!! nagyon-nagyon finomak (mi minden kis utcából loptunk belőlük). Út közben találkoztunk Caminósokkal is, és végre láttam a híres Katedrálist, bár körülnézni nem volt időm még, de hát hosszú az a három hónap (vagy mégsem?)
Kanyargós, emelkedős utcákon haladtunk, a táj gyönyörű volt. Aztán végre megérkeztünk a központba. A suli épülete olyan semleges, de tetszett, hogy vannak elkülönített kis sarkok, ahol kényelmesen lehet tanulni. Az irodában sor állt, hiszen sokan mégcsak most érkeztek ahogy én is. A folyosón egy tanár magyarázta 3kóreai diáknak, hogy milyen sok erasmusos van. Nekem a nyelvi kurzusom, októberben kezdődik, de előtte október 1-8 között nyelvi szintfelmérőt kell írnom. Érdekes, hogy még csak 2napja vagyok itt, de már előjött szinte minden szókincsem, amit otthon tanultam. Most már ráértünk picit nézegetni, vettem egy caminós kagylót (1euro) és képeslapokat haza. Benéztünk egy templomba, ahol az tetszett a legjobban mindkettőnknek, hogy nem agyon csicsázott a mennyezet, és nincs sok freskó, de mégis nagyon meghitt a hangulat. Visszafele drága lakótársam tesztelte, hogy mennyire tudok tájékozódni, és kis kitérővel mentünk, hátha feltűnik, hogy tegnap pont errefelé jártam, mikor beiratkoztam, de a teszten sikeresen átmentem. Három óra volt mire megérkeztünk a lakáshoz. Gábor ment tanfolyamra, Dórival pedig csajos napot tartottunk. Benéztünk a boltokba (Zara, Pimkie) aztán elmentünk bevásárolni a holnapi túrához.,amiről még írok. A boltokban ugyanazok megtalálhatók, mint nálunk és az áruk is hasonlók. Bár az üdítők drágábbak és a pékárúból szerény a választék (a bagett viszont mindíg friss, és 0,80cent/2db). A halas részleg előtt csorgott a nyálam rendesen, volt ott minden: királyrák, polip, kagyló, halak. Mire hazaértünk jött a Gábor is, aztán gyorsan összedobtuk a vacsit: hagymát pirítottunk olívaolajon- ami itt a legjobb a spanyoloknál az tuti!!! majd bele az apró paradicsom, és tésztával tálaltuk (meg maradt még néhány kagyló- azon osztoztunk).
Vacsi után a Gáborral elmentünk a Carefulba még (ez itt olyan, mint nálunk a Spar), vettünk 14euroért vasalót, meg nekem végre sim kártyát, ami 20euro és teljesen lebeszélhető, így már van spanyol számom is!! :-) Este átjött egy másik magyar lányka- a Timi- és megbeszéltük, hogy holnap együtt megyünk Vigoba (Dóriék ismernek egy német lányt- Susanát, aki berlini és kocsival jött, így vele vágunk neki az útnak). Vigo egyébként innen 100km, de állítólag meseszép, hát kíváncsi leszek, majd írom a fejleményeket, addíg is:
Mil Besos
1. az éttermek kirakatában láthatók a kis halak, rákok
2. a szuveníresek, annak érdekében, hogy minél több turista térjen be hozzájuk (mellékesen ez nagyon jó vendég csalogató) kinn állnak az utcán és kínálókat osztogatnak- mandulás sütit, és csokis mandulát!!! nagyon-nagyon finomak (mi minden kis utcából loptunk belőlük). Út közben találkoztunk Caminósokkal is, és végre láttam a híres Katedrálist, bár körülnézni nem volt időm még, de hát hosszú az a három hónap (vagy mégsem?)
Kanyargós, emelkedős utcákon haladtunk, a táj gyönyörű volt. Aztán végre megérkeztünk a központba. A suli épülete olyan semleges, de tetszett, hogy vannak elkülönített kis sarkok, ahol kényelmesen lehet tanulni. Az irodában sor állt, hiszen sokan mégcsak most érkeztek ahogy én is. A folyosón egy tanár magyarázta 3kóreai diáknak, hogy milyen sok erasmusos van. Nekem a nyelvi kurzusom, októberben kezdődik, de előtte október 1-8 között nyelvi szintfelmérőt kell írnom. Érdekes, hogy még csak 2napja vagyok itt, de már előjött szinte minden szókincsem, amit otthon tanultam. Most már ráértünk picit nézegetni, vettem egy caminós kagylót (1euro) és képeslapokat haza. Benéztünk egy templomba, ahol az tetszett a legjobban mindkettőnknek, hogy nem agyon csicsázott a mennyezet, és nincs sok freskó, de mégis nagyon meghitt a hangulat. Visszafele drága lakótársam tesztelte, hogy mennyire tudok tájékozódni, és kis kitérővel mentünk, hátha feltűnik, hogy tegnap pont errefelé jártam, mikor beiratkoztam, de a teszten sikeresen átmentem. Három óra volt mire megérkeztünk a lakáshoz. Gábor ment tanfolyamra, Dórival pedig csajos napot tartottunk. Benéztünk a boltokba (Zara, Pimkie) aztán elmentünk bevásárolni a holnapi túrához.,amiről még írok. A boltokban ugyanazok megtalálhatók, mint nálunk és az áruk is hasonlók. Bár az üdítők drágábbak és a pékárúból szerény a választék (a bagett viszont mindíg friss, és 0,80cent/2db). A halas részleg előtt csorgott a nyálam rendesen, volt ott minden: királyrák, polip, kagyló, halak. Mire hazaértünk jött a Gábor is, aztán gyorsan összedobtuk a vacsit: hagymát pirítottunk olívaolajon- ami itt a legjobb a spanyoloknál az tuti!!! majd bele az apró paradicsom, és tésztával tálaltuk (meg maradt még néhány kagyló- azon osztoztunk).
Vacsi után a Gáborral elmentünk a Carefulba még (ez itt olyan, mint nálunk a Spar), vettünk 14euroért vasalót, meg nekem végre sim kártyát, ami 20euro és teljesen lebeszélhető, így már van spanyol számom is!! :-) Este átjött egy másik magyar lányka- a Timi- és megbeszéltük, hogy holnap együtt megyünk Vigoba (Dóriék ismernek egy német lányt- Susanát, aki berlini és kocsival jött, így vele vágunk neki az útnak). Vigo egyébként innen 100km, de állítólag meseszép, hát kíváncsi leszek, majd írom a fejleményeket, addíg is:
Mil Besos
Primero Día!
Reggel már korán kidobott az ágy a pocim miatt. A többiek még bőven aludtak, hiszen tegnap egy olasz srácnál volt Erasmus Party. Halkan felöltöztem és elindultam felfedezni az éledező várost. Lent újságot osztogatott egy fogszabályzós lány (nagyon érdekes, hogy szinte minden lánynak van fogszabályzója- a repülőn a stewardesseknek, a boltban az eladóknak-na mindegy, ez csak egy érdekesség).
Mivel élelmiszerboltot nem fedeztem fel a közelben így betértem egy kis pékségbe, ahol volt mindenféle fura péksüti. Gondoltam rábökés alapján választok, valami burrito forma nyert. Miután hazaértem neki is estem- hát nem volt rossz, de nem reggeli választás. Húsos volt a belseje, és sárga zöldségféle volt összepasszírozva (míg itt vagyok kiderítem a nevét, becsszó). A Dóri délre ment nyelvórára így gondoltam elkísérem, hátha tudnak segíteni, hogy mi a teendőm nyelv ügyben. 15perc volt gyalog az út, és közben sütött a napocska is. Rengeteg bolt volt mindenfele, hiszen ez az újváros és mintha minden egy hosszú, emelkedős utcából állna. A suli rengeteg épületből áll, mint megtudtam a Gábor, aki háromra megy nyelvórára egy másik részén tanul az egyetemnek. Nekem az ügyintézés szintén máshol van, a nemzetközi irodában, ami a régi városrészben található. Carmen a főbérlőnk adott egy térképet, amin a Gábor bejelölte merre menjek. Hát izgalmas út volt, mivel az iroda csupán délután kettőig van nyitva és én itthonról délben indultam el. Egy gyönyörű ódon hotel mellett mentem, ez vezetett a főúton. Útközben rengeteg Caminós emberrel futottam össze, egyesek énekeltek útközben, voltak "illatos" emberkék is. (Tényleg az illatok, nem is gondoltam volna, hogy egy utcának lehet jó illata, de itt van, jó lehet a sok parfüméria és luxus bolt teszi, de a főutcának parfüm illata van, és a lépcsőházaknak is. Ilyen tiszta lépcsőházakat nem is láttam még, a szemetet is minden este ki kell rakni a folyosóra és elviszik). Visszatérve az ügyintézéshez. Két óra előtt 10perccel végre megtaláltam a Casas Reaís-t ez a nemzetközi iroda, minden gondommal-bajommal ide kell majd mennem. A sor picit hosszú volt, de gondoltam ha már itt vagyok végig állom. Előttem szintén egy Erasmusos állt, aki santiagói, de egy évet Olaszországban tanult. Voltak a sorban még kóreaiak, és szerintem argentinok, vagy mexikóiak. Mikor végre rám került a sor már bőven volt három óra is. Nagyon kedves volt az ügyintéző, elmagyarázta mit hol találok,kaptam erasmusos táskát esernyővel (hiszen itt mindig esik az eső, bár amióta itt vagyok még nem volt rá példa, lekopogom) ki a koordinátorom, akit holnap kell megkeresnem, mit kell leadnom még! (hát van meló bőven az tuti).
A fő problémát nem is említettem még. Én 3hónapra kaptam meg az ösztöndíjat, szóval december 13.-án jár le a "mandátumom", de itt a szorgalmi időszak december 22.-éig tart, a vizsgaidőszak annyiban más mint nálunk, hogy itt csak egy időpont van meghirdetve minden tárgynál. Nekem pedig meghatározott creditet kell teljesítenem míg itt vagyok,ami ugye vizsga nélkül nem megy. Tehát vagy vissza kell jönnöm vizsgázni, vagy írnom kell haza, hogy mi a teendő és ők lesznek olyan rendesek és elintézik nekem, hogy valahogy kapjak jegyet. Van bennem most némi félsz emiatt, de megoldom!! Fő az optimizmus :-)
Hazafele picit elnézegettem, és minden nagyon tetszik, rengeteg mindent tudnék venni magamnak, még a pici lábamra (34-35-36) is vannak cipők, de ruhában kevés az XS-S, mert itt vékonyak a lányok (de mindenki nagyon csinosan is öltözködik). Mikor hazaértem Dóri mérges volt, jogosan, hiszen megbeszéltük, hogy kettő után együtt elmegyünk boltba, mert este közös vacsit főzünk, és jön egy olasz lány is vacsira. Szegény egyedül cipekedett, de majd igyekszem kárpótolni. Míg megjött a Gábor kiültünk a teraszra borozni, és napozni, nagyon jó volt-és a kilátás az erkélyről!!! Mikor megjött a Gábor is nekiálltunk főzni. A menü: Fehérkagyló fehérboros paradicsomos hagymás mártásban, tésztával. Fél nyolckor pontban megjött Marquerita az olasz lány, akivel már találkoztam a Dóri nyelvóráján. Nagyon aranyos, tipikus olasz lány, ő Milánóból jött és egyedül lakik, mert nem szeret közösködni. Megvacsiztunk, ittunk bort, amit Marquerita hozott, és beültünk a nappaliba Vogue magazint lapozni (igazi csajos program). Majd búcsú, és fürdés, alvás! :-)
Besos
Mivel élelmiszerboltot nem fedeztem fel a közelben így betértem egy kis pékségbe, ahol volt mindenféle fura péksüti. Gondoltam rábökés alapján választok, valami burrito forma nyert. Miután hazaértem neki is estem- hát nem volt rossz, de nem reggeli választás. Húsos volt a belseje, és sárga zöldségféle volt összepasszírozva (míg itt vagyok kiderítem a nevét, becsszó). A Dóri délre ment nyelvórára így gondoltam elkísérem, hátha tudnak segíteni, hogy mi a teendőm nyelv ügyben. 15perc volt gyalog az út, és közben sütött a napocska is. Rengeteg bolt volt mindenfele, hiszen ez az újváros és mintha minden egy hosszú, emelkedős utcából állna. A suli rengeteg épületből áll, mint megtudtam a Gábor, aki háromra megy nyelvórára egy másik részén tanul az egyetemnek. Nekem az ügyintézés szintén máshol van, a nemzetközi irodában, ami a régi városrészben található. Carmen a főbérlőnk adott egy térképet, amin a Gábor bejelölte merre menjek. Hát izgalmas út volt, mivel az iroda csupán délután kettőig van nyitva és én itthonról délben indultam el. Egy gyönyörű ódon hotel mellett mentem, ez vezetett a főúton. Útközben rengeteg Caminós emberrel futottam össze, egyesek énekeltek útközben, voltak "illatos" emberkék is. (Tényleg az illatok, nem is gondoltam volna, hogy egy utcának lehet jó illata, de itt van, jó lehet a sok parfüméria és luxus bolt teszi, de a főutcának parfüm illata van, és a lépcsőházaknak is. Ilyen tiszta lépcsőházakat nem is láttam még, a szemetet is minden este ki kell rakni a folyosóra és elviszik). Visszatérve az ügyintézéshez. Két óra előtt 10perccel végre megtaláltam a Casas Reaís-t ez a nemzetközi iroda, minden gondommal-bajommal ide kell majd mennem. A sor picit hosszú volt, de gondoltam ha már itt vagyok végig állom. Előttem szintén egy Erasmusos állt, aki santiagói, de egy évet Olaszországban tanult. Voltak a sorban még kóreaiak, és szerintem argentinok, vagy mexikóiak. Mikor végre rám került a sor már bőven volt három óra is. Nagyon kedves volt az ügyintéző, elmagyarázta mit hol találok,kaptam erasmusos táskát esernyővel (hiszen itt mindig esik az eső, bár amióta itt vagyok még nem volt rá példa, lekopogom) ki a koordinátorom, akit holnap kell megkeresnem, mit kell leadnom még! (hát van meló bőven az tuti).
A fő problémát nem is említettem még. Én 3hónapra kaptam meg az ösztöndíjat, szóval december 13.-án jár le a "mandátumom", de itt a szorgalmi időszak december 22.-éig tart, a vizsgaidőszak annyiban más mint nálunk, hogy itt csak egy időpont van meghirdetve minden tárgynál. Nekem pedig meghatározott creditet kell teljesítenem míg itt vagyok,ami ugye vizsga nélkül nem megy. Tehát vagy vissza kell jönnöm vizsgázni, vagy írnom kell haza, hogy mi a teendő és ők lesznek olyan rendesek és elintézik nekem, hogy valahogy kapjak jegyet. Van bennem most némi félsz emiatt, de megoldom!! Fő az optimizmus :-)
Hazafele picit elnézegettem, és minden nagyon tetszik, rengeteg mindent tudnék venni magamnak, még a pici lábamra (34-35-36) is vannak cipők, de ruhában kevés az XS-S, mert itt vékonyak a lányok (de mindenki nagyon csinosan is öltözködik). Mikor hazaértem Dóri mérges volt, jogosan, hiszen megbeszéltük, hogy kettő után együtt elmegyünk boltba, mert este közös vacsit főzünk, és jön egy olasz lány is vacsira. Szegény egyedül cipekedett, de majd igyekszem kárpótolni. Míg megjött a Gábor kiültünk a teraszra borozni, és napozni, nagyon jó volt-és a kilátás az erkélyről!!! Mikor megjött a Gábor is nekiálltunk főzni. A menü: Fehérkagyló fehérboros paradicsomos hagymás mártásban, tésztával. Fél nyolckor pontban megjött Marquerita az olasz lány, akivel már találkoztam a Dóri nyelvóráján. Nagyon aranyos, tipikus olasz lány, ő Milánóból jött és egyedül lakik, mert nem szeret közösködni. Megvacsiztunk, ittunk bort, amit Marquerita hozott, és beültünk a nappaliba Vogue magazint lapozni (igazi csajos program). Majd búcsú, és fürdés, alvás! :-)
Besos
2010. szeptember 9., csütörtök
2010. szeptember 8., szerda
Advenimiento avagy a Megérkezés
Elérkezett ez a nap is, szeptember 8.-ka az utazás, az új élet, a tanulás napja!
Reggel 8órakor elhagytam Sopront, és elindultam a bécsi repülőtérre. Utazásom rendkívül kalandos volt, ami már a becsekkolásnál kezdődött. Nagyon komolyan veszik a súlykorlátot, amit nehéz betartani, hiszen a 20kg könnyen összejön-nálam meg pláne-. Így a 31kg-ért 60eurot kellett fizetnem. Könnyes búcsú következett a terminál előtt, majd egyedül nyakamba vettem az ismeretlen Új Világot. Következő akadály a poggyász átvilágítás. A kapu valahogy nem akart átengedni, valami mindíg besipolt. Egy jó erőben lévő rendőrnéni félrehívott egy kis zugba, ahol elöl hátul körbematatott (tisztára mint a filmekben), majd miután megbizonyosodott, hogy nincs nálam se fegyver se robbanószer továbbengedett. A váróteremben odajött hozzám egy riporter, és interjút kért: mi a véleményem a repülőtérről! Míg várakoztam körbenéztem az embereken, mindenki telefonált és számítógépezett. A repülőút zökkenőmentesen zajlott, leszámítva a fülbedugulást, és fülfájást amit a felszállás és landolás váltott ki. Közel 3órás út után landoltam Madridban. Egy kisbusz érkezett az utasokért, mely elszálltott minket a 4T Terminálhoz. Na és innentől kezdődött a következő bonyodalom. A Terminál bejáratánál az "abc" összes betűje megtalálható volt. Mivel nem igazodtam ki odamentem az információs pulthoz, ahol közölték velem, hogy a járatom a K62-ről megy. Mivel már jártányi erőm sem volt gondoltam mielőtt a kutatást elkezdem eszek valamit. Tio Papa szimpatikus volt, de hogy mit ettem azt senki se kérdezze (de finom volt)!
Vagy 4szint és 6lift fogadott a 4T terminálon, lementem eggyel és egy üveglabirintusba csöppentem. Újabb információs pulthoz mentem, ahol közölték velem, hogy a K62 a sima 4-es terminálról megy, amit csak vonattal tudok megközelíteni, és az út 15perc. Fel lifteztem a HJK elnevezésű részlegre, onnan újból le a vasúti megállóig. Végre láttam a célt. A 4es terminál sokkal nagyobb a testvéréénél, és tele van boltokkal: Carolina Herrera, Zara, Burberry, Mango (mi kellhet ennél több). Az átvilágításnál itt szerencsére nem volt gond, csak a laptopot kellett kivennem és szétnyitnom, de egy arab családot sehogy sem akartak átengedni, csak úgy pörgött a spanyolok nyelve!! :-)
Volt egy órám a nézelődésre, de biztos, ami biztos előbb odamentem a K62-höz, ahol bemondták, hogy a járat 10percet késik. Végre 19:00kor felszállt a gép, és 20:00kor megérkeztem az Új Otthonomba. A böröndömet szerencsésen megtaláltam és a Várróteremben 3mosolygós arc fogadott: Carmen, Dóri, Gábor. A hazaút roppant mulatságos volt, ennyi információt régen fogadott be az agyam. Dóri és Gábor nyelve csak úgy pörgette a spanyolt (picit bepánikoltam, így nulla spanyollal, de kűzdeni fogok).
És a lakás? A negyediken lakunk, és a lépcsőház nagyon szép. Van 5szoba és egy vendégszoba. A fürdőnk zöldes kék, egy konyha és egy nappali. Az én szobám középtájon van, és van egy Piros tükrös szekrényem. Dóri és Gábor nagyon aranyosak voltak, segítettek átrendezni a szobát (3an darabokra szedtük az ágyat, hogy megfordíthassuk). Majd nekiálltam takarítani, és belakni a szobát. Kedves új lakótársaim közben készülődtek egy Erasmus buliba, mentem volna, de hát osszunk be mindent, nem igaz? De azért egy-két Welcome Pálinka lecsúszott (így jobban ment a pakolás is). Éjfél után végre ágybazuhantam. A holnapi dolgom bemenni az Egyetemre, úgy érzem a következő nap is bővelkedik izgalmakban!
Besos
Reggel 8órakor elhagytam Sopront, és elindultam a bécsi repülőtérre. Utazásom rendkívül kalandos volt, ami már a becsekkolásnál kezdődött. Nagyon komolyan veszik a súlykorlátot, amit nehéz betartani, hiszen a 20kg könnyen összejön-nálam meg pláne-. Így a 31kg-ért 60eurot kellett fizetnem. Könnyes búcsú következett a terminál előtt, majd egyedül nyakamba vettem az ismeretlen Új Világot. Következő akadály a poggyász átvilágítás. A kapu valahogy nem akart átengedni, valami mindíg besipolt. Egy jó erőben lévő rendőrnéni félrehívott egy kis zugba, ahol elöl hátul körbematatott (tisztára mint a filmekben), majd miután megbizonyosodott, hogy nincs nálam se fegyver se robbanószer továbbengedett. A váróteremben odajött hozzám egy riporter, és interjút kért: mi a véleményem a repülőtérről! Míg várakoztam körbenéztem az embereken, mindenki telefonált és számítógépezett. A repülőút zökkenőmentesen zajlott, leszámítva a fülbedugulást, és fülfájást amit a felszállás és landolás váltott ki. Közel 3órás út után landoltam Madridban. Egy kisbusz érkezett az utasokért, mely elszálltott minket a 4T Terminálhoz. Na és innentől kezdődött a következő bonyodalom. A Terminál bejáratánál az "abc" összes betűje megtalálható volt. Mivel nem igazodtam ki odamentem az információs pulthoz, ahol közölték velem, hogy a járatom a K62-ről megy. Mivel már jártányi erőm sem volt gondoltam mielőtt a kutatást elkezdem eszek valamit. Tio Papa szimpatikus volt, de hogy mit ettem azt senki se kérdezze (de finom volt)!
Vagy 4szint és 6lift fogadott a 4T terminálon, lementem eggyel és egy üveglabirintusba csöppentem. Újabb információs pulthoz mentem, ahol közölték velem, hogy a K62 a sima 4-es terminálról megy, amit csak vonattal tudok megközelíteni, és az út 15perc. Fel lifteztem a HJK elnevezésű részlegre, onnan újból le a vasúti megállóig. Végre láttam a célt. A 4es terminál sokkal nagyobb a testvéréénél, és tele van boltokkal: Carolina Herrera, Zara, Burberry, Mango (mi kellhet ennél több). Az átvilágításnál itt szerencsére nem volt gond, csak a laptopot kellett kivennem és szétnyitnom, de egy arab családot sehogy sem akartak átengedni, csak úgy pörgött a spanyolok nyelve!! :-)
Volt egy órám a nézelődésre, de biztos, ami biztos előbb odamentem a K62-höz, ahol bemondták, hogy a járat 10percet késik. Végre 19:00kor felszállt a gép, és 20:00kor megérkeztem az Új Otthonomba. A böröndömet szerencsésen megtaláltam és a Várróteremben 3mosolygós arc fogadott: Carmen, Dóri, Gábor. A hazaút roppant mulatságos volt, ennyi információt régen fogadott be az agyam. Dóri és Gábor nyelve csak úgy pörgette a spanyolt (picit bepánikoltam, így nulla spanyollal, de kűzdeni fogok).
És a lakás? A negyediken lakunk, és a lépcsőház nagyon szép. Van 5szoba és egy vendégszoba. A fürdőnk zöldes kék, egy konyha és egy nappali. Az én szobám középtájon van, és van egy Piros tükrös szekrényem. Dóri és Gábor nagyon aranyosak voltak, segítettek átrendezni a szobát (3an darabokra szedtük az ágyat, hogy megfordíthassuk). Majd nekiálltam takarítani, és belakni a szobát. Kedves új lakótársaim közben készülődtek egy Erasmus buliba, mentem volna, de hát osszunk be mindent, nem igaz? De azért egy-két Welcome Pálinka lecsúszott (így jobban ment a pakolás is). Éjfél után végre ágybazuhantam. A holnapi dolgom bemenni az Egyetemre, úgy érzem a következő nap is bővelkedik izgalmakban!
Besos
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)