Nincs ma suli, és még „csak” csütörtök van, ez nagyon furi még. Vajon mit is csináljak ma?!... ááá megvan. Mosás, főzés, takarításà csak, hogy ne telljen tétlenül a napom. Így mikor Dóriék elmentek én is elindultam utánuk a Carefulba (de azért tettem egy kis kitérőt a Stradivarius, Mango, Bershka irányában). Bementem egy drogériába is, ahol vettem öblítőt, meg Domestost. A boltban pedig a meglepetésajándékomnak az alapanyagait vásároltam meg (hogy finom ebéddel várjam a suliból hazatérő „kis lurkókat”). Mondanom sem kell, hogy majdnem megszakadtam a sok szatyorral, mire hazaértem. Ledobtam a cuccokat, elpakoltam, átöltöztem, bedobtam egy adagnyi mosást és nekiálltam a menü elkészítésének, ami a következő volt: spagetti carbonara a’la Ivett- ahogy Dóri mondta később. Gábornak külön készítettem kolbászos szószt, mert már napok óta mondja, hogy elege van az egészséges kajákból. Dórit is megleptem egy kis répával, amire hála neki én is rászoktam. Közben Mary is nekiállt az ebéd készítésnek, ami szinte mindig ugyanabból állt, ahogy észrevettük: tonhal, paradicsommal pirítva, és pasta. Szóval tobzódtunk a konyhában rendesen. Majd megérkeztek a többiek is. Mondjuk az első reakciónál picit jobbra számítottam, de azért biztos örültek a lelkük mélyén. Szerintem egész finom lett a kaja, nekem legalábbis ízlett. Kaja után nekiálltam kipucolni a kisfürdőt, ami hm.. fogalmazzunk úgy picit koszos volt, de a tükör szerintem még a Titanic idejéből maradt hátra, az tuti, hogy vizet és rongyot még nem látott! Egy liter domestost tuti elhasználtam közben, de a hangulat legalább kárpótolt, mert a többiek közben a sütőt suvickolták fényesre, és az sem volt éppen tiszta előtte, sőt, csak úgy csöpögött róla a XX. században ráragadt zsírtól. De végre használhatjuk őket rendesen. Pihenésképpen olyan fél 5körül úgy gondoltam megérdemlek egy kis lazulást, így elmentem szoláriumba, Gábor pedig volt olyan rendes, és elkísért, mivel utána elmentünk egy fagyira a Praza Roja-hoz. Stracsatellát kértünk mind a ketten, és a bácsi még dupla csokiöntetet is csepegtetett a tetejére. Boldogság hormonnal tele mentünk haza, de sajna sietni is kellett ugyanis ma volt az Erasmus Konferencia a tiszteletünkre. Gyors fürdés, hajmosás, átöltözés, majd csengő szó. Jöttek az olaszok, így együtt indultunk el a konferenciára. A Plaza Galicián vártunk még egy Giovanni-t is, de sajna a pontosság nem volt erénye, így nélküle indultunk el. A konferenciára az Óváros egy szép épületében került sor, a kertje lenyűgözött már első pillantásra, ott könyökölt az a szobor, amit interneten már láttam, de így igaziban sokkal jobban tetszett. Fehér kispingvinek is voltak (ők a pincérek), be is álltam melléjük de csak egy kép erejéig, hogy azért bizonyítsam én is vendéglátós vagyok ám. Maga a konferencia egy kis teremben volt megrendezve, de telis tele volt emberekkel, így sokan kinn álltunk, mondjuk azért picit betolakodtam, hogy jobban lássam az „okos embereket”, mondjuk hallanni semmit sem hallottam. Megállapítottuk azt is, hogy az Erasmusosok között nem sok szép lány van (bár ezt a megállapítást főleg az olasz fiúk tették). A konferencia hatalmas tapsviharban ért véget, majd mindenki mintha vályúhoz vonult volna, nekiálltunk falatozni a svédasztalos remekművekből. Volt ott kis empañada, meg kaviáros szendvics, mogyoró, és kis fornetti félék is (aminek én nagyon megörültem), de a legjobb, hogy volt édesség is- pici képviselőfánk félék különböző töltelékkel. A pincérek pezsgős, boros, kólás, fantás tányérokkal mászkáltak a kertben, nagyon hangulatos volt. Rengeteg emberrel megismerkedtem és sok ismerőssel találkoztam. Volt egy különterem, ahol szerintem helyi ezermesterek munkáiból álló kiállítás volt megtekinthető. Nagyon tetszettek azok a vitrinek, ahol ékszerek voltak, kicsi extrém volt, mondjuk a műhajból kreált nyaklánc, és vasból tekert fülbevaló, de azért tetszett! A fogadást követően elindultunk „páran”, hogy beülünk valahova iszogatni. A pár emberből az lett, hogy szinte mindenki megindult utánunk, hátranéztünk és csak egy hosszú karavánt láttunk, ami azért is volt vicces, mert fogalmunk nem volt, hova ülünk be, csak mentünk, mint ahogy Mari és Dóri mondta: „¿Donde vamos? Vamos”. Én út közben beszélgettem a brazil fiúval Williammel és megérkezett „Excellente” is, vagyis Juan Pablo (Lazo) is. Ezt a nevet azért kapta, mert ha kimondja ezt a szót, nemcsak az alsó fogsorát látni, de még az ínyét is! J
Sajnos egyetlen hely nem volt alkalmas ennyi ember befogadására, így a csapat egy része levált. De még így is sokkal többen voltunk. Majd egy óra mászkálás után kezdetm fázni, és ahova a többiek leültek egy szabadtéri hely volt, ami nekem és Timinek nem jött be, meg el is fáradtam a mai nap teendőitől, így mi ketten elbúcsúztunk és hazaindultunk. Szinte hihetetlen volt számomra, de még este 10kor is tele volt az utca, sőt jobban tele volt, mint fényes nappal. Az idős bácsik és nénik kézen fogva jöttek szembe velünk a zebrán (nem volt semmi a tömeg). Még hazafelé benéztem a Blancoba, majd egyedül az enyém volt a lakás, amit nem sokáig élveztem ki, mivel megjött Fanny is a túrájáról (Islason volt), elmondta, hogy milyen meleg volt, és voltak olyanok is, akik fürdőruciban flangáltak a parton, pedig holnap már október. Szinte hihetetlen, de majdnem egy hónapja it vagyok! Remélem azért hiányzom otthonról (is)!!! Holnap Október!!! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése