2010.11.29.

Hétfő:

Reggel iszonyatosan fáztam, nem is bírtam kikelni az ágyból. Kinéztünk az ablakon és nagyon meglepődtünk. Itt még ilyen nem volt, kapaszkodjatok 2FOK volt, itt Spanyolországban. Dóri is nagyon kiakadt, és hisztizni kezdett, szídta is a tanárt rendesen, Irenet. Mi Gáborral nagyon jól szórakoztunk rajta, és jókat nevettünk a káromkodásain (tudom gonosz). Míg ők suliban voltak én elmentem boltba, és ott találkoztam is velük. Szegények kaptak még egy beadandót. Otthon lazacos, cukkinis tésztát főztünk, és hirtelen elsötétedett minden. Áramszünet volt. Már korábban is előfordult, hogy volt ilyen, de akkor azért mert együtt ment a mosógép és a sütő, de most hangokat hallottunk a folyosón, szóval ez „ ház hiba”. Érdekes, hogy az embereknek fel semtűnik már a XXI. században az elektronika fontossága. Mi lenne velünk áram, víz, villany nélkül?! Teljesen megbénulna minden, és ez most nagyon is jól beigazolódott. De szerencsére fél óra alatt megoldódott a probléma. Délután vasaltam, és elkezdtem összeállítani a dobozt, amit csütörtökön fogunk feladni, bár azt még nemtudom, hogy hogyan fogjuk megemelni, mivel nincs olyan rész, ahol meglehetne fogni, de majd a fiúk biztosan kitalálnak valami okosságot! Tegnap még írtam az otthoni egyetemnek, biztos ami biztos, hogy elég-e ha a hazaúti távozási papíromat (jesszus, mint egy börtön töltelék) aláíratom-e. Ma kaptam is a választ, hogy szerezzek egy olyan igazolást, amit minden tanárral aláíratok. Nagyszerű, és mégis honnan? Na de van nekem egy okos, informatikus képességekkel is megáldott lakótársam, aki nagyon precízen megszerkesztett nekem egy „hivatalos” papír formát, minden tanárom nevével. Szuper jó, már csak alá kell irattatnom mindenkivel. Lesz még dolgom, az tuti. De legalább nem unatkozom! Sőt még Carmennek is írtam, hogy ki tud-e vinni a reptérre, és, hogy a kauciót is megállapítsuk. Nagyon hamar jött is a válasz, hogy a héten mindenképpen találkozunk, mivel kulcsot ad a héten beköltöző Razvannak is. De fura, a héten már 6-an leszünk, még jó, hogy nem 7en, mint a gonoszok! Na jó, ez nem vol jó poén! Akartunk tartani az utolsó héten egy búcsú magyar estet, de sajnos Carmen nem ér rá a szünetben. Jah, azt majdnem elfelejtette, jövő héten 6.-án és 8.-án itt hivatalos szünet van, a Szeplőtlen Fogantatás- „Inmaculada Concepción” (december 8.) és a „Día de la Constitución Española” (december 6.) ünnepe. Ez jó lenne nálunk is, nem? Nemcsak Mikulás lenne!! J

2010.11.28.

Vasárnap:

Újabb vasárnap, újabb semmittevés, de már csak két vasárnap és otthon vagyok! Furcsa érzések vannak már bennem, mivel egyre inkább kezdem érezni, hogy lassan itt a vége, és azt is érzem, hogy minden sokkal másabb lesz, ha hazamegyek. Na de elég a merengésből! Beraktam egy adag mosást, feltettem melegíteni az ebédet, majd együtt megebédeltünk. Mi a szokásos rákos menüt, míg Gábor azt a számomra és Dóri számára is elég bizar babos kaját ette, immár 3napja- mint mi a rákokat! Az ő menüje a következő volt: bab, paella rizs alapanyag- vagyis kolbászos rák, ahogy mi mondjuk J

Délután a többiek tanultak, én pedig megnéztem egy filmet, tudom nem szép tőlem, de azért együttéreztem ám velük nagyon is, mivel a Gábor szobájában néztem. A film címe: Remember Me. Bettusom már sokszor mondta, hogy nézzem meg, de még nem sikerült kiürítenem a repertoárt, a nem látott filmekből a gépemen, így ezt is elkezdtem kipipálni. Este elvégeztük a női dolgokat is- gyantáztunk, majd egy körül elaludtunk Dórival. 

2010.11.27.

Szombat:

Reggel a „csend van és hullaszag” uralkodott a lakásban. Olyan fél tizenegy körül bújtam elő az odumból, de a többiek akkor még meg sem moccantak. Kimentem a konyhába készíteni valami reggelit, de ragadt minden, és szlalomoznom kellett az üvegek között is. Nemsokkal később Dóri is megjelent a konyhában, és megállapítottuk, hogy ez is „hasonlóan jól sikerült” buli volt, mint a halloween-i J.

Nekiálltunk a konyhának, mert azt azért nem bízzuk másra. Margharita nagyon aranyos volt, hogy azt mondta nálunk alszik a mellesleg iszonyatosan hideg nappaliban, és segít takarítani. Marco írt egy üzenetet, hogy nagyon sajnálja, de nem tud jönni takarítani. Jellemző a nápolyiakra! :-P

Miután kész volt a konyha Gábor is felkelt,  és közösen a többi helyiségnek. Maria azt mondta tegnap, hogy ő nem hajlandó részt venni a mai munkában, mivel ő nem szereti a milánói lányt. Ez oké is, de ő is ugyanúgy bulizott szerintem… na de mindegy, én elvoltam, bár a fejem egy „picit fájta”, talán a sok „víztől” J :-P

Közben még skypoltam is egy picikét, na jó sokat, olyan két órát, mivel otthon rokon látogatás volt éppen. Nagyon furcsa érzés volt, hogy velük vagyok, és mégsem. Közben egy új „családtagot” is megismerhettem. Furcsa az élet, hogy nem vagyok otthon és mégis zajlanak az események…

Miután befejeztem a skypolást a többiek már elmosogattak mindent, Margharita is felkelt már, sőt jött a spanyol rendőr barátja is, elköszöntünk egymástól, de ez nem a végleges búcsú volt, hiszen ő 4.-én repül, és előtte még eljön hozzánk. Ma este lesz vmi rendőr buli, oda hivatalos, így siettek is. Mi 4 körül ebédeltünk fincsi rákocskákat, és aglioliot. Nagyon rászoktam ezekre az ételekre, és biztos vagyok benne, hogy otthon is folytatni fogom ezt a hagyományt. A nap további részében már nem történt semmi izgalmas, pihenünk, mivel összesen olyan 3órát aludhattunk, de ezzel járnak ezek a bulik…

2010.11.26. Botellon

Péntek:

Végre nincs suli. Egy hét múlva ilyenkor már Sevillaban leszünk, és remélem „napozni” fogunk. Ebéd közben megbeszéltük a napi rendet. Ők még tanulnak picit, majd elmegyünk sétálni, ajándékokat venni, kávézni és nekem dobozt keríteni. Levittük a szemetet és egy hatalmas Gadisos doboz árvátlankodott ott. Persze tegnapelőtt, mikor megkérdeztem, hogy elvihetem-e a dobozt a gonosz eladó mérgesen csak annyit mondott: „no puedes”. Bezzeg itt meg üresen áll „papel”-es kuka előtt. Gyorsan felvittem a lakásba, megmentettem, és csatlakoztam a többiekhez a kávézóban. Nagyon jó volt így hárman ücsörögni, közben kortyolgattuk a „lattenkat”, Dórinak csupán a lila Vogue cigije hiányzott. De sajnos nem volt nálam telefon, hogy lehozzam neki. Kávé után benéztünk a „Massimo Duttiba”, ahol összefutottunk Cecile-vel és a barátjával. Nézegettem én is a férfi osztályon, bár ez az első alkalom, eddig meg se fordult a fejemben, hogy férfi ruhákat, sőt tovább megyek zoknikat nézzek- itt a férfi zoknik méretezése a következő: 101, 110. Ha valaki tudja, hogyan működik itt a mérezetés, kérem tudassa velem, akár személyesen, akár privát üzenet formájában. Előre is köszönöm! J

Átmentünk a papírboltba- moliner noteszeket nézegettünk. Az eladó megkérdezte: „tu novio es chica o chico”? Oké, hogy a mai világban már semmi sem meglepő, de azért könyörgöm….. J

Mivel Dóri majd melegebb éghajlaton is lesz, így elmentünk szolizni „hárman”. Majd végre megnézhettem az ő iskolájukat is, ahol nyomtattak jegyzeteket. Nagyon jó találmány, amit mi is bevezethetnénk, hogy minden épületben van egy papírbolt, ahol a tanárok leadják az általuk kért anyagot, amit kifüggesztenek a bejárathoz, így a diákok látják mi kell nekik. Bediktálják a kódot, és már nyomtatják is.

Még nézegettünk sapka- sál kollekciókat, és én hoztam a szokásos fáradt, formámat. Az egyik boltban ugyanis találtam egy masszirozó kutyafej készletet, és ezen jót mulattam, sőt Gábort is fárasztottam, de csak egy picit. Még bementünk az Intimissimibe, majd sötétedés után a Carefulba vásárolni a hétvégi ebédhez valót. Itt összefutottunk a mai szülinapossal- Marcoval, aki pezsgőt vett a ma esti bulira. Azt még nem is mondtam, hogy ma este nálunk lesz a nagy búcsú/szülinapi buli. Marquarita 8.-án megy haza Milánóba, és mindenképpen akart még egy búcsú bulit, amit ő a saját lakásán nem tud megszervezni, mivel kicsi a lakása. Egy barátnőjénél tartotta volna, de összevesztek és Dóri felajánlotta, hogy tartsuk nálunk. Hazafele kitaláltuk, hogy lepjük meg Marcot egy tortával- bár ötletként az is felmerült, hogy dekoráljuk fel a lakást Boldog Születésnapot feliratú papírral- de ez nem jött volna ki jó, úgy, hogy Maqui is bulizik ma. A Gadisban mi is megvettük a Mikulás ajándékunkat- egy Haagen Dazs Smoothie fagyit- már csak ez volt az utolsó darab. Először úgy volt, hogy vegyünk egy Vienettát és dekoráljuk ki, de kitaláltam, hogy mi lenne, ha mi csinálnánk tortát. Volt készen piskóta, vettünk eper befőttet, és pudingot. Otthon neki is álltunk, de kiderült, hogy zselét nem vettünk. Gábor nagyon rendes volt és lefutott venni. Igen ám, de, hogy készül a lap zselé? Próbáltuk melegvízbe rakni, de elolvadt, majd Maria, aki tud egy picit franciául (de miért van francia nyelven a zselé leírása, én nem spanyolul, erre nem jöttem rá). Netes segítséget is kértünk. Na ki tudja, hogy készül a lap zselé??.....

Elárulom.

Hideg vízbe kell tenni a lapokat, majd 10perc elteltével ki kell venni, ki kell őket nyomkodni, és egy üres, felmelegített lábosban felolvasztani, és nyakon önteni vele a tortát. Azért egy kis veszekedés ma sem maradt el. Dórinak ugyanis ízetlen volt a puding. Nekünk nem, de hát ez van, szerintem, ha összeérik, igenis finom lesz. Észrevettem, hogy Dóri nagyon hamar kétségbeesik, ha nem sikerül egy étel, de én abszolút nyugodt vagyok, mert tudom, hogy nem lehet elrontani ételt, csak ha leég.

Elkészültünk, és jöttek is a vendégek. Először Carlos, a „Whiskey Man”- még nem láttam embert, aki ennyi whiskey-t képes benyakalni, még Andrea is ezen a véleményem van, pedig ő is bírja az alkoholt, hiszen ő egy „Party Animal”. Jött Marquarita is, aki hozott pizzákat- én egy mozzarellasat kóstoltam, de iszonyatosan hagymás volt. Olyan negyvenen voltunk egy óra körül, de természetesen senkit nem ismertünk, bár sok embert Marquarita sem. Rengeteg olasz volt, bár ez szerintem cseppet sem meglepő. Megérkezett Juan Pablo „excellente” bár őt nem tudtuk, hogy ki hívta. Maqui amint meglátta, úgy viharzott ki a konyhába. Rendkívül mókás mozzanat volt. Gábor felvette a „gála ingjét”- olyan volt, mint egy kis pincér, kezében a pohárral. Mi ketten három némettel beszélgettünk: az egyik lánnyal a sushizásról, Chrissel, és egy ismeretlennal, aki csak látogatóba jött ide. Nagyon mondta a szövegét nekem. Még rumos narancsot is töltött, bár szerintem vodka narancsot akart adni. Megjött Razvan is a haverjával, na neki is van szövege. A Swarovski szivemet először cipőnek nézte, majd elkezdte énekelni a „my heart will go on”-t. Gáborral úgy dönöttünk bemenekülünk a szobámba vodkázni. A szerzett vodka 40%-os abszolút vodka volt. Maria néha beosont és kért, majd „pssztt” távozott. Jól szórakoztam. Nagyon ismerkedni akart Razvan haverja és egy mexikói srác, aki elmesélte hazája történetét. Olyan fél négykor „ki felé invitáltuk” az embereket, és csak néhány fontos ember maradt, így a mosókonyhából behoztuk Marco szülinapi tortáját, ami mindenkinek nagyon ízlett, még Dórinak is. Olyan 5körül elment mindenki, de én abszolút nem voltam fáradt, így Gáborral beszélgettünk még hatig, közben Dóri is hazajött. Megágyaztunk a nappaliban Marquaritának, aki arra vállalkozott, hogy nálunk alszik, és segít rendet tenni reggel. Mondjuk el kell a segítség az tuti, mert olyan volt a lakás, mint egy bomba támadás után. Először még úgy véltem nem olyan vészes, mint Halloweenkor de amint rendesebben körbenéztem, rájöttem, hogy lesz munkák reggel, vagyis pár óra múlva!!!

2010.11.25.

Csütörtök:

Reggel nagyon- nagyon fáztam, esküszöm még az ujjaim is lefagytak. Spanyol után beültem egy eddig még fel nem fedezett kávézóba, ahol megírtam a blogbeli lemaradásomat, és megebédeltem- ma először hamburgert mióta itt vagyok, de azt hiszem ezt erre az évre ki is piálom. Föci előtt elmentem még a fodrászhoz is, aki szomorú hírt közölt velem- holnaptól egyre hidegebb lesz. Nagyon szimpatikus „öreglány”. Beszélgettünk egy picit, hogy honnan jöttem, hol tanulok, meddig maradok. Még volt egy vendége is, aki a következővel búcsúzott tőlem: „que guapa”! Nem tudom miért? Vak…?

Föci után beugrottam a pékségbe és vettem anyu szüli-névnapjára egy almás pudingos szeletet, amit az ő tiszteletére elfogyasztunk holnap hárman. 

2010.11.24.

Szerda:

Egész szép idő volt ma, így angol után úgy döntöttem sétálok egyet a parkban. Nem is értem miért nem jártam még erre. Ami még csak most tűnt fel, az az, hogy az utcák itt nagyon szélesek, és szinte mindenhol macskaköves. Azonban a parkból kifelé jövet már keskenyek, teljesen olyanok, mint otthon, csak annyi különbséggel, hogy pálmafák szegélyezik az utcákat. Azért ezt otthon is eltudnám viselni. Elmentem még a postára is feladni anyunak a szüli-névnapjára a képeslapot. Mint mindig most is az állandóan „udvarló” postáshoz kerültem, kacsintgató szemétől ma sem menekültem. Benéztem a fodrászhoz is, hátha kapok időpontot mára, de pechemre csak holnap tud fogadni. Hazamentem, majd Dóri telefonált, hogy ugorjak le a boltba húsért- Margharita a halloween-i bulira csinált nekünk panírozott csirkét, és megkívántuk mára, a Gadisban pont láttunk is előre panírozott husit, így lementem megvenni. Hazavittem, és kisütöttem, hogy meglepjem vele a többieket. Sajnos már napok óta feltünt, hogy otthon „paprikás” a hangulat, ami ma mint egy időzített bomba robbant, pedig nem akartam én rosszat. Már majdnem kész volt az ebéd, mikor Dóri észrevette, hogy nem „pollo”-t vettem, hanem „cerdo”-t, vagyis disznót, amit ő nem eszik meg. Jó, én se szeretem, de ez egyáltalán nem volt se zsíros, se disznó „színű”, nekem fel sem tünt a különbség, pedig otthon messziről észreveszem a színe, állaga alappján. Szóval elkezdődött a „vita”- én próbáltam higgadt maradni, de mikor a fejemhez vágta, hogy nem csinálok semmit nálam is betelt a pohár. Talán semmi volt amit eddig tettem? Becsaptam az ajtómat és elvonultam, míg Dóri szedegette a törött poharat. Gábor próbálta csillapítani a kedélyeket, majd egy olyan negyed óra múlva bejött Dóri, és megbeszéltük a dolgokat, persze a könnyeimet nem tudtam visszafolytani, de jobb kint, mint bent, nemde? Elcseréltük Gáborral a husunkat, az ő Carefulos lasagna-jára, és egy életre megjegyeztem, hogy mi az a sertés: CERDO!!!

A nap további része teljesen nyugisan telt, bár véleményem szerint ennyi kaland elég is egy napra. 

2010.11.23.

Kedd:

A terv tegnap jó volt, de a kivitelezéssel adódtak problémák, ugyanis a reggel 6órai kelés még nem megy. Tényleg sokat változhattam, ha nekem nem megy a reggeli kelés. Miután a többiek elmentek rendbeszedtem magam, és bementem a Carefulba vásárolni. Vettem halat is. Na most a halvásár picit bonyolult volt a mi esetünkben, ugyanis Dóri nem szereti a Pangasiust, mivel azt a teóriát hallotta, hogy ez a típúsú hal összegyűjti a koszt, így márcsak kétféle haltípus közül választhattam, végül maradt a „Filete de Rosado”. Sokan álltak sorban a halasnál, és csak kis idő múlva vettem észre, hogy sorszámot kell húzni, az enyém a 080-as volt. Három idős néni várt előttem, gondolom kibeszélték a betegségeiket (jajj de gonosz volt ez tőlem, de biztos így van, mert fogta a derekát az egyik). Szerzeményeimet hazavittem, és elmentem a déli órára. Suli után nekiálltunk a halkészítésnek, és a friss salátának. Ebéd után nekiálltam rendet tenni, vasaltam is, és összepakoltam zsákokba félig-meddíg, és feltettem a „csodálatos” vörös szekrényem tetjére őket. Hát lesz súlyuk az tuti. Este fele vettem észre, hogy elhagytam a noteszomat. Kicsit kétségbeestem, mivel minden számomra fontsos adatot abban tárolok. Így magamra kaptam egy pulcsit és elmentem a suliba. Szerencsémre leadták a portán, bár még előtte benyitottam a terembe, ahol a déli órav volt, a szőke tanárnő mérges tekintetével találkozva. Még elmentem nyomtatni, sétáltam egy picit, és sikerrel titulálva a napot ágyba zuhantunk. 

2010.11.19.-22. Pics

2010.11.20.-22. Enfermidad

Szombat- Vasárnap- Hétfő

Tegnap még semmi bajom nem volt, erre ma úgy keltem fel, mit akit agyonvertek. Fájt minden végtagom, és fáztam, reszkettem kivűl- belül egyaránt. Tuti benyaltam valamit, de szerintem ez nem ugyanaz, mint Dórinál, én nem olyan tüneteket produkáltam, mint ő, csupán a hasfájásunk egyezett. Szinte egész nap aludtam, bár egy filmet azért sikerült végignéznem. A Szerelmünk Lapjai írója újabb könyve alapján készült egy film, amit már régóta terveztem, hogy megnézek, és mivel ma amúgy se volt jobb dolgom, több részletben meg is néztem az Utolsó Dalt (Last Song). Mikor felébredtem a többiek már felöltöztek, mivel úgy gondolták ma ideje egy kis kimoccanásnak. Így hát egyedül maradtam, de cseppet se bántam, mivel én olyan beteg vagyok, aki szereti, ha békén hagyják mikor nincs jól. Valahogy lezuhanyoztam és bezuhantam- szó szerint- vacogva az ágyba.

Picivel jobban voltam ma, de azért nem mondanám, hogy sokkal. Arra még volt erőm, hogy kiüljek a többiekkel eszegetni a rakott krumpliból, bár nagyon nem esett jól, de az íze kétségkívül finom volt (bár most jobban előnyben részesítettem a sima pirított kenyeret). Vettünk céklát is, és érdekes, mert otthon még sose láttam bonduelle céklát, főleg ilyen szabályos kockára vágottat nem.

Kaja után ismét filmnézős napot tartottam. A mai film „menü”: Levelek Júliának”. Nagyon tetszett, bár ezt is csak többszöri nekifutással sikerült végignéznem, mert folyton elálmosodtam. Még skypoltam az otthoniakkal, és megint elaludtam. Sajnálom, hogy ezek a bejegyzések nem valami érdekfeszítőek, de betegen nem sok izgalmas dologról számolhatok be. Talán pár nap alatt kiheverem. 

Ma ilyen állapotban sajna nem tudtam iskolába menni, de jó hír, hogy egy fokkal jobban vagyok! Tegnap olyan éjfél körül ért haza Maria, és azt mondta neki sokkal jobban tetszik Salamanca, mint Santiago. Nekem nincs viszonyítási alapom, de még múltkor azt mondta az „a coruña-i” akváriumra is, hogy nem szép, és mégis Dóriéknak nagyon tetszett. Hiába más az ízlése minden embernek. Mivel nem volt jobb dolgom, így kitakarítottam a konyhát, és vártam haza a többieket. Délután elmentünk picit sétálni, bár még nem voltam igazán jól. Megmutatták nekem, hogy hova szoktak beülni a szaktársaikkal. Van egy bár- kocsma féle- a Plaza Roja-n, ahol ha kérünk egy üditőt, kapunk mellé tapasként földimogyorót és melegszendvicset. Egy üditő ára 1,30 cent, már megérte! Ez a szokás, azonban kezd fizetőssé válni mindenhol, csupán Santiago és a Galíciai környék az, ahol ez a szolgáltatás még ingyen van. Nézegettük a naptárunkat és rájöttünk, hogy bizony mennek a napok, nemsokára vége „ a tündérmesének” és megyünk haza. Én hazajöttem az üditőzés után, a többiek pedig mentek órára.  Otthon kicsit megint magamaba zuhantam, és nem akartam senkivel beszélni, csak egyedül lenni, de tudom, hogy nem eshetek össze, és éppen ezért holnap, ha rosszabbul leszek, ha nem, bemegyek órára. Nem akarok gondolkodni!!!!!! Nem szabad!!! L

2010.11.19.

Péntek:

Végre nincs korán kelés, lustálkodtam délig (bocsi..), aztán ebédeltünk, délután pedig Dóri kitalálta, hogy olyan régen játszott ország-várost, mi lenne ha játszanánk- (Ország, Város, Fiú, Lány, Növény, Állat, Tárgy, Híres Ember). Dóri nyert (azt mondta, hogy megnyerte a helyi ország-város vetélkedőt!), de enyém lett a második hely, azért az se rossz, nem? :-P Jah, és hárman játszottunk! J

Az olasz lányunk most három napot nem lesz itthon, mivel elutazik Salamancába. Nagyon izgatott volt, majd kettőkor szokásához híven becsapta az ajtót és távozott. Mi pedig megbeszéltük, hogy tartunk egy csajos napot, meg picit sétálunk is, ezért elkezdtünk készülődni. Igen ám, de külső tényezőkkel nem számoltunk. Odakinn a santiagói utcákon szakadt az eső. Minket azonban ez sem tántorított el, így is elindultunk. Volt gumicsizmánk, kabátunk, így nem keseredtünk el. Csak nekem volt egy kis szomorúságom, vagyis inkább bosszúságom, hogy nem tudtam feljelentkezni 18:00kor vizsgára otthon. De hamar elfeledtette velem a boltok varázsa ezt a problémát. Sok helyre bementünk, és még a Carefulba is bevásároltunk, ugyanis hétvégén az ebédünk rakott krumpli lesz a’la Dóra. Bizony, egy kis haza ízvilág. Hazafele beugrottunk az alattunk lévő kis bárba, beszélgettünk, kóláztunk, tapasoztunk- mini empañadat, saslik félét, bár én abból nem ettem, mert nem volt szimpi a szalonna- hús keverék, és spanyol tortilla volt még mini változatban. Komolyan ezt a szokást elleshetnénk mi magyarok is, sokkal gazdaságosabb, és még jól is laknak belőle (főleg, ha valaki olyan termetű, mint én). Lehívtuk a fiúkat is, de csak Gábor jött, mivel Andrea Candidanak foglalja a repülőt Sevillaba. Meg hát csodálkozott is, hogy szakadó esőben van kedvünk sétálni, még Gábort is kihívta az erkélyre: „Biztos, hogy ebben az időben, akarnak ők sétálni?” „Seguro??” J

Jókedvűen mentünk haza, és éjfélkor nekiálltunk összeállítani a Dóri féle rakott krumplit. Igazából az ő rakott krumpli szettje a hagyományos, amit mi eszünk otthon az a nem megszokott, ugyanis nálunk nincs főtt tojás benne, hanem a tojás van kikeverve a tejföllel, és ezzel a szósszal van nyakon öntve a krumpli. Olyan fél éjfélkor csöngettek, és négy mezben álló fiú jelent meg nálnuk- Razvan, William, Marco, Luca, akik a mi fiúnkat keresték, aki azonban nemrég ment el Carlossal, Szóval ment a kavarás, de így izgalmas az élet, nem igaz?

Krumpli összerakva állt a hütőben, mi pedig mentünk aludni!

2010.11.13.-18. Pics

2010.11.18.

Csütörtök:

Ma reggel nagyon hideg volt suliba menet. Órán semmi különös nem történt, haladtunk szépen az anyaggal, bár az olaszoknak mindig van valami problémájuk. Most megértem őket, ugyanis ellepték a házukat a patkányok. Szóltak is a főbérlőnek és lesz irtás, de szegények addig nem tudnak hol aludni. Remélem azért minden rendbe lesz „a házuk táján”!!

Óra után siettem haza, hogy megnézzem a javuló tendenciát mutató beteget. Már sokkal jobb formában volt, ezért ebédre megcsináltuk a híres „ aglio olio-t”, persze kizárólag bartollini tésztából. Kaja után mindenki rendezte a maga dolgát, majd ettünk mama ischlert is, meg mézeskalács sütit (ez a sok süti….), aztán bekuckóztunk a szobába, és megnéztük a Reggeli Tiffany-nál- magyarul Álom Luxuskivitelbent Audrey Hepburn-el. Még szépségnapot tartottunk, és ágyikó. 

2010.11.17.

Szerda:

Ma kellemes volt iskolába menni, nem volt rossz idő se, és még a madarak is „vinnyogtak” az egyetem épületénél J A mai angol óránk érdekesen indult. A tanárnő behozta cuki kis hófehér apple gépét, lehúzta a kivetítőt és elkezdtük az órát. Ma Henry James: Daisy Millerjét kezdtük el. Majd egyszercsak elkezdődött a filmvetítés, és Daisy helyett Dexter jelent meg. Ugyanis van egy sorozat a tévében, aminek a kezdését néztük meg. Íme a kezdet:

Először megjelenik egy nyári éjszakán egy szúnyog, majd hirtelen vér hull le a képernyőről. Aztán bőr szeletelés, újjabb vérfoltok, cafatolás, bőr elvágás, fehér kád lesz tiszta vér pacni, és a végén megjelenik a főszereplő Dexter, aki kisétál a lakásából, majd a felirat Dexter és csorog le a vér. Ezt elemeztük lassítva. Nem minden az, aminek először tűnik. Ugyanis a vér, a szúnyogtól származik, a bőr szeletelés igazából a reggeli ham and eggs része, míg a cafatolás narancs vagy grépfruit turmixolás. a fehér kádon vérpacni oka a reggeli borotválkozásból ered- vagyis ez az egész, egy reggeli készülődés része nagyító alatt. Igazán érdekfeszítő volt. De mi köze ennek Daisy-hez? Pontosan az, hogy nem számít az első benyomás, fontos, de nem mindig erre kell alapozni, jobban utána kell járni a dolgoknak, mindent több oldalról kell megvizsgálni!

Óra után átsétáltam a másik épületbe, ám az épület előtt „turistákokba” botlottam, akik azután érdeklődtek, hogy jutnak el a katedrálishoz. Szépen megpróbáltam érthetően elmagyarázni nekik. Míg vártam a föci kezdésre leült mellém az egyik szaktársam, de én igen belemerültem egy újságba, amit még Dóri kapott otthonról- jó kis hazai magazin (Maria Claire), majd megszólított a fiú, Juan. Ő is Erasmusos, német, de elég spanyol neve van, és tudta hol van Magyarország, és azt is mondta, hogy tetszik neki Budapest. Mindenki Pestre asszociál, ha kis hazánkra gondol, de legalább nem keverik Bukaresstel, bár engem múltkor az ORE-ban lengyelnek néztek!

Óra után még elugrottam boltba, itt összefutottam olasz szaktársammal, akiket elleptek a patkányok a lakásban, majd Marquaritával is. Szép kis nap, tele ismerősökkel! :-P

Otthon nekiálltunk kaját készíteni, majd olyan fél hatkor csöngettek. Tudtam, hogy megjött a csomagom! Visítva futottam ajtót nyitni! VÉGRE MEGJÖTT!!!! MAMA ISLER (L)

Kaptam még sportcsolit, mézes kalácsos sütit (2sima csokis, 1étcsokis), kókuszos győri édest, erdei gyümölcsös muffint (na ez nem volt  jó választás), kávéfőző (végre… k á v é é!!!!!!), és ÚJSÁGOK!!! és a kedvenc könyvem: Alexandre Dumas: Kaméliás Hölgy színházi változatban is, és még egy lila felsőm! plusz egy „kis üzenet”. Annyira jó volt, végre úgy érzem nemsokára vége, és otthon vagyok!!! YUPPEEE!!! Ezzel telt el a mai nap!!!! J

2010.11.16.

Kedd:

Ma reggel nagyon nehezen ment a felkelés, legszívesebben ma is sztrájkoltam volna, de hát nem tehetjük mindig azt, amit szeretnénk, nem igaz? Így hát összeszedtem magamat, gyújtózkodtam, megreggeliztem, és elkészültem. Mielőtt elindultam volna benéztem a kis beteghez, hátha szüksége van valamire. Majd elindultam. Én nem tudom, hogy mi van velem, de állandóan fázok- már péntek óta (jó mondjuk reggel, mikor elindultam suliba 8fok volt). Spanyol órán ma egy lengyel lánnyal és egy olasz lánnyal. Az olasz lány, Ciarra prezentált ma. Szóval jöjjön egy kis töri:

Peruggia:

Peruggia is the capital city of the region of Umbria in central Italy , near the Tiber River, and the capital of the province of Perugia. The city symbol is the griffin , which can be seen in the form of plaques and statues on buildings around the city. The famous painter Pietro Vannucci, nicknamed Perugino , was a native of Città della Pieve near Perugia.

Remélem senkinek nem okoz gondot egy kis angol szöveg! (most gonosz vagyok?!) na jó, ha valakinek nem megy, majd lefordítom!

Olyan fél tíz körül jött egy „vendégelőadó”. Egy tesztet kellett kitöltenünk, ezzel is felmérve Santiago turizmusát. Én kaptam spanyolul és angolul is egy-egy példányt. A kérdőív kiterjedt mindenre. Az alapvető kérdéseken kívül, mint név, születési adatok, nemzetiég… rákérdezett még olyanokra is például, hogy mennyiből jövünk ki havonta, mi tetszik Santiagoban, honnan hallottunk a városról, visszatérünk-e még, meglátogattak/meglátogatnak-e minket stb.

Óra után rohantam át angolra. TK-soknak tudom ajánlani, főleg a tanítósoknak, hogy ha lediplomáztak mindenképpen ide jöjjenek dolgozni, mert itt minden tanár apple laptopot kap. Iszonyatosan gyönyörű az a gép. Szóval ma azt tanultuk hogyan kell prezentálni- izgalmas nem? szerintem egy kicsit le vannak maradva tanulás, tanítás szintjén, mindenesetre élveztem, hogyan mutatja be a tanár hogyan kell power pointos előadást prezentálni.

Angol után elindultam a „Geografía” intézethez ám nem sikerült bejutnom az épületbe, mivel tüntetés volt. Hogy itt mindig tüntetnek valami ellen! Kaptam szórólapot is, és még egy petíciót is aláírhattam volna, ha akarok, de köszönöm nem, én ehhez nem adom a nevemet!! J

Így hát hazamentem, gondoztam a kis beteget. A csomagom végre megmozdult és jelenleg „El Prat de Llobregat-on van. Nem is tudtam, hogy ez a Seat autógyár központi helye. Mik ki nem derülnek! J

2010.11.15.

Hétfő:

Ma nagyon nehezen ment az ágyból kimászás, nem volt kedvem iskolába menni. Dóri pedig igen pocsékul volt ma is, így hát úgy döntöttem itthon maradok vele, és vigyázok rá. Meg különben is, így tudok tanulni és behozni a lemaradásaimat. Miután Gábor hazajött megbeszéltük, hogy elkísérem délután fogorvoshoz, ő pedig eljön velem sétálni a városba. A fogorvoshoz én már visszatérő vendég vagyok. Kezemben az újságommal békésen vártam, ám a betegszobába két vendég érkezett, méghozzá két apáca, akik elkezdtek velem beszélgetni, majd nézegették a gyerekeknek kirakott kifestőket. Nagyon aranyosak voltak, csupán azt nem értem, hogy egy apácának miért van a gyűrűs ujján gyűrű?!

Gábor hamar végzett, de szegény nem ússza meg ennyivel, még vissza kell jönnie jövő héten is, mivel nem tudták ma gyökérkezelni. Elmentünk még a Zaraba- a gyerekosztályra nézegetni, majd hazamentünk, mivel öt órára mondta Carmen, hogy átjön, mivel fel kell mérni, hogy mekkora a lakás területe (véletlenül azt mondtam még a hétvégén, hogy a lakás „marmagassága”, de Dóri kijavított, hogy az a kutyáknak van). Amint hazaértünk rögtön csengettek, de nem Carmen jött, hanem a pesti barátnők. Hoztak a kis betegnek sajttortát is ajándékba. Dóri nem nagyon evett semmit egész nap, mert minden kijött, így hát megkért, hogy hozzak neki krumplit és banánt. Gábor nagyon rendes volt, mert azt mondta, hogy eljön velem. Így hát szabadidőben, gumicsizmában elmentünk a közeli zöldségeshez. Igen ám, de nem volt zöld banán (micsoda poén, hogy pont én nézek banánt, aki a legkevésbé bírja azt). Elmentünk a Carefulba is, hogy akkor onnan hozzunk banánt. Micsoda véletlen! A kasszánál míg sorban álltunk összefutottunk Adriánnal a spanyol sráccal. Ő általában a boltban csak chipszet és kólát vesz, de ma tejet vett csoki macis müzlivel! J

Mire hazaértünk Carmenék már el is mentek, bár mikor mentünk el, mi engedtük be őket. Gábo gyorsan ledobta a cuccát és rohant órára, na ez az ami nekem nem ment! Még megfőztem a krumplit és ennyi volt mára az aktivitás!

2010.11.14. Cathedral

2010.11.14.

Vasárnap:

Reggel Dóri olyan fél tíz körül ment el. Előtte még megcsináltam a reggelinket- frissen facsart narancslé, müzlivel (nekem ez az aktívia joghurt nem jön be, nagyon édes, otthon szerintem sokkal jobb, és változatosabb). Telefonált még közben Dóri Carmennek, hogy milyen reggelizős helyet ajánlana a „csipet-csapatnak” majd elment. Én elmosogattam, bedobtam egy adag szennyest, és intéztem a dolgaimat. Senkinek nem akaródzott a felkelés, de olyan fél négy körül végre mocorgást hallottam. Megterveztük a napot azért mi is. Ma kultúrálódunk és bebarangoljuk Santiagot. Gyors készülődés, hajmosás és indulás. Eljutottunk a katedrálishoz, bent nem voltak sokan, de a katedrális azon részén ahol a szobor van, na ott tolongott a nép. Úgy döntöttünk, hogy vagyunk mi még itt eleget, ezért ezt a sort inkább meghagyjuk másoknak. Csináltunk fényképet a katedrális oldali részéről, majd megkértünk egy járókelőt, hogy ő is fotózzon le minket. Na, nem jóra esett a választásunk. A hölgyemény, hogy is fogalmazzak…. elég spicces állapotban volt, és nem volt kellemes „illata” (na ez így tökéletesen szalonképes), de nem volt neki elég, hogy csinálhatott rólunk képet, még ő is akart szerepelni a képeken. Hát köszönjük nem, őt nem mutogatnám a gyerekeimnek, unokáimnak a jövőben! J

Haza fele kitaláltuk, hogy sütizzünk valahol. Mindig eltévesztem a dolgokat, mert itt a kávézó nem az, mint nálunk. Ha mi otthon betérünk egy kávézóba kapunk kávét, sütit, teát. Itt a kávézóban kaphatunk sört, bort, rövidet- vagyis egy rendes kocsmázó tapasokkal a „cafeteria”, de hát ahány ház, annyi szokás, nem igaz?

Nem maradt más választás bementünk abba a kávézóba, ami már az én törzshelyem, hivatalosan is. Oké, hogy semmi nincs nyitva vasárnap Santiagoban, de most már tudom, hogy a fiatalság nagy része, hova bújik el ilyenkor. Pontosan egy ilyen sütizős helyre. Nagyon sok fiatal volt itt, jó volt elvegyülni köztük. Gábor hagyományos gofrit kért sok csokiöntettel és tejszínhabbal, én málnás sajttortát, ami nem volt, így maradt a sima sajttorta- de ez is nagyon jó választásnak bizonyult. Kis boldogság volt ez a szakadó esőben, mert  kinn sajnos eleredt az eső. Otthon senki nem volt, így kitaláltuk, hogy filmezünk, választásunk pedig a Férj és Férj cimű Adam Sandler filmre esett.

Link, ha valakit érdekelne a film: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=83788

Dóri a film vége felé hazajött és mint akit kicseréltek úgy fel volt töltődve. Nagyon jó volt hallgatni. A Coruñaban van egy hatalmas akvárium, ahova a belépés most ingyenes volt, foghattak tengeri csillagot is, és egészen közel lehettek a tengeri élőlényekhez. Mesélte még, hogy miket ettek: szent jakab kagylót, tintahalat tintájában, fésüs kagylót, polipot…. (tudom, most sokan fintorognak, de amíg nem kóstolja az ember, nem tudja milyen is a finom, egészséges falat) J

Este azonban bekövetkezett a tragédia. Dóri nagyon rosszul lett, szegénnyel egész éjszaka virrasztottam, de hát mindenkinek jól jön ilyenkor egy váll, akin sírhat, vagy egy segítőkéz aki segít a bajban, ezt éreztem kötelességemnek, remélem nem lesz semmi baj!

2010.11.13. Caffe and Careful

2010.11.13.

Szombat:

Délelőtt aktív akartam lenni, ezért elkezdtem haza írni az utolsó kinti tudósításomat, picit fura érzés, hogy ennyi volt, többet nem lesz “egy Erasmusos naplója”, de remélem sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy beadják a pályázatot, és ha megkérdezik tőlük, hogy honnan jött az ötlet, sokan mondják azt, hogy volt egy lány, aki cikket írt az Ajtónak (NYME-AK újság) és nagyon hiteles, és meggyőző volt, nem kell, hogy sokan olvassák, hogy sokan szeressék, nekem az is bőven elég, ha csak két embert mozgattam meg, mert tudom, hogy nekik is nagyon nagy kaland lesz ez, és sokat segít nekik is, mint ahogy nekem is tette. De elég mára ennyi a lelkizésből.

Miután Dóri elment senki nem akart felkelni. Gábor volt az első aki megmoccant. Mint kiderült a tegnapi buli igen jól sikerült, és nemcsak nálunk folytatódott, hanem egy szórakozóhelyen is.  Valamikor reggel értek haza, és még ittak is, mert van egy hely, ahol semmi mást nem szolgálnak fel, csupán rövid italokat (még Bambi sincs?!)

Mára csak egy rövid sétát terveztünk be, és végre megmutathattam azt a helyet, ahol vettem még múlt héten a nagyon finom „café americana”-t. Szerelmes lettem ebbe a helybe. Végre kaptam igazi tejszínhabos kávét, csokival és csokiöntettel. Gábor vmi latte félét ivott, de meg is örökítettük fényképen, mert maga a tálalás is zseniális volt. A szemben lévő asztalnál egy kisfiú ült a szüleivel. Jó, a kisfiú picit erős túlzás, ugyanis egy talán másfél éves kisbabáról van szó. A baba mindig felém mosolygott, nagyon tündéri volt. Sajnos köztudott rólam, hogy nem rajongok a gyerekekért, persze biztos ez korral jár, és majd a sajátommal máshogy leszek, de megválogatom azokat a „porontyokat”, akikre azt mondom, hogy aranyosak. Tonnyó az volt (mint kiderült Antonio-nak hívják a picit), szőke haj, hatalmas kék szempár, egyszerüen zabálni való kiskrapek volt, aki még a megrágott, agyon nyáladzott csokiját is nekem akarta adni. Bódult, örömmel teli állapotban mentem haza. Kellenek az ilyen apró örömek az élethez, mert ha nem értékeljük azt, amink a jelenben van, sosem fogjuk értékelni a jövőnket sem, és csak szomorúan gondolunk vissza a múltunkra. Gábor otthon nekiállt a paprikás krumplijának, amit már nagyon régóta tervezett, hogy megcsinál. A Carefulban még egy segítőkész eladó véleményét is kikérte, hogy melyik „Chorizzo” a legfinomabb, én pedig szorgosan készítettem a fényképeket az utókor számára! J

Már rotyogott a lábosban a krumpli, mikor női, magya csacsogást hallotunk a nappaliban. Megérkezett a magyar delegáció. Olyan jó volt egy kis magyar túlerő. Egész héten csak olaszokkal voltunk körbevéve, most jó volt ez a hazai terep. Megnézték a lakást, tetszett nekik nagyon, főztünk teát, és a nappaliban én is betársultam picit a beszélgetésbe, és még a spanyol Vogue is előkerült. Még elmentek picit tapasozni, nagyon aranyos volt tőlük, hogy engem is hívtak, de nem akartam zavarni az ő kis társaságukat (tudom, ha zavartam volna, nem is hívtak volna), de hadd élvezze Dóri az ő társaságukat, leszünk mi még bőven együtt eleget. Így hát megnéztem a fiúkat a konyhában, majd alvás.

2010.11.12.

Péntek:

Az olaszok ma mennek haza. “Sing Hallelujah” végre nincs többé pacsuli illat a fürdőben! Délutánra megbeszéltünk egy “randit” Marquaritával a Careful elé, majd elmentünk éttermet keresni, mert a milánói leányzó éhes volt. A “Rúa Argentina-n” van egy latinos jellegű étterem, először oda indultunk, de az sajna tele volt, hát igen, mit gondoltunk mi naívak, mi nem zsúfolt kettőkor? Vártunk a pincérekre, hátha mozgósítanak valamit, vagy megmozdulnak, de semmi jelét nem adták ennek, ugyhogy tovább álltunk. Mivel Marquarita nagyon szereti a Burger King-et ezért odamentünk. Érdekes, hogy ők így mondják: Burger, míg mi Börger. Én csak egy jó erős kávét kértem, mert lehet, hogy ez az oka a gyengeségemnek, és a szédülésemnek, a kávé hiánya. Beszélgettünk mindenféléről, és amitől a legjobban tartottam, hogy nem fogok érteni semmit, nem lett igaz, mert igenis értek már sokmindent, csak beszélni nem megy annyira, mint nekik, de ez is önbizalom kérdése. Ezt követően beültünk egy hangulatos kávézóba, ahol egy cappuccinót kértem- azt hiszem picit túl sok lett mára a koffein a szervezetemben! J

Négy órakor elbúcsúztunk, Marquarita ment a könyvtárba tanulni, Dóri pedig a buszra, ami egyenesen a reptérre viszi, ahol találkozik a barátnőivel. Reggel annyira ügyes volt, telefonon lerendezte a szállásukat spanyolul. Úgy szeretnék már én is eljutni erre a szintre, de legalább van, mi motíváljon. Feltettem hát a lánykát a buszra, még a fehér papírzsepimet is meglengettem, gyorsan hazafutottam, mert  ez a sok kávé hátulütője (még szerencs, hogy közel lakunk a buszmegállóhoz), majd mozdítottam Gábort, és elmentünk sétálni. Elmentünk a Zarába, a Fridey Projectbe, Bershkába, Stradivariusba, Pimkibe, Mangoba.. Annyira felfrissített. Közben Dóri telefonált, hogy késik a gép, ami nem is meglepő, hiszen minden madridi gép késik, főleg, amik Ibériásak. Hazamentünk, megnéztünk egy Heti Hetes évadot, így azért nem vagyunk annyira lemaradva az otthoni híreket illetően, egy Doctor House 7.évados friss részt és befejeztük a Diszkópatkányokat (Night at the Roxberry)- Baby don’t hear me, no more… J és a híre fejmozgatás a kocsiban :-P

Link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Diszk%C3%B3patk%C3%A1nyok

Olyan tizenegy körül még mindíg csend volt a lakásban. Mikor hazajöttünk délután a többiek azt mondták elmennek vacsorázni, de jönnek haza, és lesz egy búcsúbuli az olaszok tiszteletére, mivel ez az utolsó napjuk itt. Bár sokat nem beszéltünk, mert nem akartak máshogy megszólalni, csak olaszul, főleg a lány cipész barátja, Lorenzo beszélt velünk a legkevesebbet. Na, de ez van, azért azt a finom parmezán sajtot meg kell köszönni! De hát sehol senki nem volt. Így hát úgy döntöttem gyors zuhany és irány az ágy. Amint lefeküdtem megjött Dóri, kicsapta az ajtót, és csak úgy áradt belőle a jókedv- beültek borozgatni még a két barátnővel. Szép lassan szálingóztak a többiek is, de nem volt már erőm felkelni és kimenni közéjük, lehet, hogy bunkóság volt az én részemről, de most nem érdekelt, csak aludni akartam, mást nem. De álommanó még sokáig nem jött, hallottam a spanyol fiú Adrián hangjáz, ahogy Gábornak köszön: “Hola mi novio”- ami annyit tesz, hello párom/barátom, de ez nem olyan értelemben jelenti a barátot! :-P Hallottam még a kolumbiaiak hangját, pohár csörömpölést, valami ételről volt szó: “Yo quiero, pero no”- Andrea mondta Dórinak, majd homály és végre álomba szenderültem olyan két óra körül. 

2010.11.11. Márton Napja

Csütörtök:

Reggel úgy gondoltam képes leszek bemenni spanyolra, mert ez az az óra, amit nem szeretnék kihagyni egyszer sem. De annyira rám tört a szédülés, hogy úgy döntöttem nem kockáztatom meg. Most fontosabb az egészségem. Ugyhogy visszafeküdtem és tizig aludtam. Ebédre ma libamájpástétom volt az előétel, olívaolajon pirított kenyérkével- mert már jó a sütő- retekkel, és paradicsommal. Mivel ma Márton napja van a liba kötelező, hiszen: “Aki Márton Napján libát nem eszik, az egész évben éhezik!” tartja a mondás. Hát mi ettünk! Ma Dóri sem ment iskolába, ugyhogy tudtunk együtt főzni. Szépen megterített asztalnál elfogyasztottuk az utolsó adag brokkolis, cukkinis tésztát. Nagyon gazdaságosak vagyunk így ketten, ez lebontva egy euro/nap! Máshol egy menü 5-6euronál kezdődik, és nem eszünk romlott, rossz alapanyagú ételeket. Még Gábornak is hagytunk egy adag tésztát, aki szegény hétfő óta nem evett meleg ételt, csak empañadat, pizzát, műkaját eszik. De talán nemsokára béke honol köreinkben! J

Ebéd után égető vágyat éreztem egy kis sétára, meg lementem akkor már boltba is, mivel azt beszéltük meg, hogy desszertnek sült tejberizst csinálunk. Persze én is jó időpontot választottam sétának, kint ugyanis szakadt az eső, de úgy, hogy az ernyő alá esett be. Első utam egy kávézóba vezetett. Közel van hozzánk, és nagyon jó fajta, sok fajta kávé van. (De már tegnap elindult az én meglepi csomagom is, benne a kávéfőzőmmel, ami még csak valami bajor kis falucskában van- remélem a jövő hét elején megkapom végre). Sétáltam, bementem egy-két ruha boltba (fenébe!!) és élelmiszerboltba. A Careful teljesen kihalt volt, se friss kenyér, se tej, se zöldség. Mindenhol karácsonyi sütik, turronok vannak! Hihetetlen mindjárt karácsony!!!

Így hát bementem két Gadisba és az Árbolba, így vettem meg a szükséges alapanyagokat, és még így se volt minden. Hazafele a „Calzedonia” utcára ráfordulva találkoztam Gáborral. Segített a csomagokkal, amit így is művészet volt hozni. Egyik kézbe esernyő, a még mindig forró kávéval, másikban pedig a csomagok. Otthon nekiálltunk a tejberizsnek, ami jó csokisra sikeredett, de nagyon finom lett. Még délelőtt rendbe tettük a konyhát, most estére úgy nézett ki, mint egy csatatér. Dóri még a fürdőt is kitakarította, de már estére semmi sem látszott abból sem. Jó lesz tényleg, ha csökken a létszámunk. Kaja után neteztem, és beszéltem végre szinte mindenkivel otthonról. Jó volt őket végre közelebb éreznem magamhoz, már amennyire lehet, így 3000km-re távol tőlük. Este csak ketten maradtunk Dórival, a többiek elmentek bulizni, így igazi csajos esténk volt, rengeteget beszélgettünk, és éjjel egykor feküdtünk le, vagyis én éppen beszéltem, élménybeszámolót tartottam, mire Dóri elaludt!!! Ennyire unalmas vagyok??!! J

2010.11.10.

Szerda:

Sajnos ma sem lettem jobban, sőt. Nem tudom mi van velem, de jó lenne, ha minél előbb elmúlna, mert kezdek megijedni. Szóval ma próbáltam nem csinálni semmit, bár nem nagyon jött össze. Reggel ugyanis kiporszívozta, kitakarítottam a szobámat. Majd a többiek míg órán voltak én megcsináltam az ebédet. Jó mondjuk csak kifőztem a tésztát és répát pirítottam, de akkor is főztem. Tegnap mikor hazaértem suliból annyira próbáltam összeszedni magam, hogy ne szédüljek, hogy el is felejtettem még leírni is, hogy “kiscsaládunk” kibővült. Ugyanis már nyolcan vagyunk. Andrea-nak jött két olasz haverja, akik hétvégééig itt lesznek, valamint ugye itt van Maria barátja is Lorenzo. Szóval elég sokan vagyunk most. Kaja készítés előtt még beápoltam olívaolajjal a hajamat, és úgy főztem. Az egyik fiú (aki olyan pacsuli illatot áraszt magából, hogy majdnem megfulladunk) jött ki a vendégszobából, és szerintem elszörnyülködött, hogy ki ez a zsírcafat hajú?! Komolyan egy zarándok megirigyelne ilyenkor. De hát “a szépségért” szenvedni kell, és nagy áldozatokat hozni. Szépen kitálaltam a padlizsánkrémet, kecskesajttal, pirított kenyérkével, répával, és vártam a többieket. Csak nem akartak jönni, pedig fél háromra ígérték, de biztos beültek a szaktársaikkal valahová. Lefeküdtem picit rendezni a hivatalos dolgokat. Egyszercsak a nagyobb olasz sráv hívott a konyhába, épp parmezános (hoztak nagy eredeti olasz parmezánt) tésztát csinál ebédre. Elcsavarta teljesen a tűzhelyet, és nem tudta leállítani. Együtt szenvedtünk, majd hívtam Gábort, és mondta, hogy mindjárt jönnek, csak leültek a szaktársaikkal (na ugye, hogy igazam volt!). Fél óra múlva már itthon is voltak, de én addígra megoldottam a problémát! Leültünk az asztalhoz enni. Olyan rossz, hogy a Dóriék összevesztek, így most nehéz, és kellemetlen a közös étkezés. Sajnálom (Dóri is) Gábort, de a főzésben Dórival van egy ízlésünk és mi főztünk mindíg is, szóval nem volt kérdés kivel vásárolok. Remélem hamar vége lesz köztük ennek a nézeteltérésnek. Az olasz lány barátja pedig nem ment haza. Azok után, hogy a mi lányunk megmondta neki, hogy nem érez semmit, és, hogy vége én biztos ementem volna egy Hostelba és a legelső géppel haza, de nem, ő itt maradt, ezzel is megalázkodva, behódolva egy lánynak. Jó, jó ő szerelmes, de könyörgöm legyen büszkesége! Ők ma elmentek A Coruñaba még a két órás vonattal. Kajci után nekiálltunk tanulni, meg a többiek olvasni, mert jövő hétre le kell adniuk egy 180 oldalas könyvnek a beszámolóját. Én tanulgattam és pihentem- bár a szédülésem egy fokkal jobb, de néha még előjön. Holnap kell vennem B vitamint, állítólag ez sokat segít. Este megnéztük még Dórival a Holiday végét, majd lefeküdtünk aludni. A többiek kinn hangoskodtak olaszokhoz híven, mert bulizni mentek (hihetetlen mennyit buliznak, nincs olyan nap, hogy ne mennének el). De hát ilyen az olasz mentalitás!

2010.11.08.-09. Képekben

2010.11.09.

Kedd:

Reggel csináltam fincsi narancslevet és gyümölcsös müzlit, majd így indultam suliba.

Nyolcra mentem suliba, és ráadásul szakadt az eső és még hideg is volt. Vittem magammal a fényképezőmet, mert múltkor, mikor a katedrális felé mentem nagyon sok szép helyet nem tudtam megörökíteni, amit most úgy érzem pótolnom kell.  Szakadó esőben érdekes volt tartani az esernyőt és a fényképezőt is, de megoldodtam. Éppen beértem órára, vettem még egy gépi kávét (remélem hamarosan jön a kávéfőzőm, mert megőrülök már kávé nélkül). Mire visszamentem a terembe szomorúan tapasztaltam, hogy nincs sehol senki. Mindenki átment a kettes terembe, ahol egy videó rendszer volt kialakítva. Mindenkinek adtak egy fülest, külön kis kabinokban voltunk, kaptunk egy szöveget, és a rajta lévő feladatot (nyelvtani gyakorlatokat) kellett helyesen viszamondani a mikrofonba. Volt olyan is, hogy a tanárnő csak minket kapcsolt vonalba, és csak velünk beszélt. Nagyon jó találmány, és még csak 3éve van az iskolában. Ezt ajánlani tudom a mi iskolánknak is, tényleg segít a tanulásban. Egyrészt megmozgatja az agyat, a nyelvtani feladatok miatt, másrészt fejleszti a beszédet is, és az ismétlésekkel még a szavakat is lehet tanulni. Egyszerűen szuper!

10:00kor rohantam a másik órámra- még szerencse, hogy ugyanabban az épületben van a két órám. Itt egy angol regénnyel foglalkoztunk, méghozzzá önéletrajzi regénnyel: “Frederick Douglass- Narrative of Life of Frederick Douglass, An American Slave”. Ma azt terveztem, hogy minden órára bemegyek rendesen, mert tegnap ugye kihagytam mindent, de sajnos közbeszólt a természet. Már egy hónapja rám jött a szédülés, de akkor kipihentem és elmúlt. Már hétvégén is éreztem, hogy megint előjön néha, de nem foglalkoztam vele, viszont ma angolon nagyon durván elkapott megint a szédülés. Levert a víz, izzadt a tenyerem, és csak azon imádkoztam, hogy ne essek össze egy idegen közegben. Óra közben muszáj volt ennem egy kis csokis gofrit, aztán vártam a csodát, csak lefelé tudtam nézni. Mikor vége volt az órának nagy nehezen felálltam és lementem a hallba, ott vettem egy colát és eliszogattam. Még az egyik szaktársam is megismert, akivel “geografia-n” vagyunk együtt. Meg lehetett a véleménye, elég rosszul nézhettem ki. Kijöttem az épületből és úgy döntöttem nem kockáztatom meg a többi órát, így vártam a buszra és hazajöttem. Egy Pápás plakátnak dőlve vártam a buszra, és vacogtam, mert szemerkélt az eső. A buszon nagyon jó meleg volt, még a fűtés is ment. Mire hazaértem már picit jobban éreztem magam, a többiek is mosolyogva fogadtak, így nem akartam elrontani az ő kedvüket sem, ezért megpróbáltam összeszedni magam, és erősnek lenni. Mecsináltuk együtt az ebédet, aztán ledőltem. Aludtam egy órát, majd együtt lementünk a “Gadisba”. Este jött Carmen, megszerelte a tv-t, megcsinálta a sütőt. Mióta itt vagyunk sorra romlanak el a dolgok. Még a halloween buli után a wc, a villanyok, de egy szavunk nem lehet Carmen mindent megold. Még lábfürdőztünk Dórival- vízbe tettünk sampont, tusfürdőt, és forró vízben ülve pletyiztünk az élet dolgairól. Megtanultam tőle, hogy hol vannak a kézben a relaxációs pontok, és, hogy melyik testrészünknek hol van a pontja a karon. Van a nappont középen, az az egész testet stimulálja, és a mutató és hüvely ujj közti rész a fejre hat. Így masszírozva szenderedtem álomba. 

2010.11.08. Dos Meses aqui

Hétfő:

Ma vagyok itt két kerek hónapja! Szinte hihetetlen, hogy már eltelt ennyi idő, el sem hiszem! Ugyhogy ma úgy döntöttem jár nekem egy kis pihi, és szünet, ugyhogy nem mentem suliba, bár előtte már elkészültem, és útra kész voltam, mikor is kipattant az Isteni szikra az agyamban, hogy nem megyek be. Itthon rendeztem a dolgaimat, majd hamarosan meg is jöttek a többiek. Lementünk a „ Carefulba” majd a „Gadisba” bevásárolni. Tegnap Dóri egyik barátnője ajánlott egy receptet így kitaláltuk, hogy azt esszük. A menü: penne tészta, brokkolis- cukkinis tejszínes szósszal. A picivel drágább pennét vettük (1,39), de mint itthon megtudtuk ez a legjobb olasz tészta. Tudunk élni, nem?

Előételként elfogyasztottuk a padlizsánkrémet, és kényeztetésként kecskesajtot pirított olívaolajas kenyérkével. Egyre inkább szeretek főzni, és ez itt jött elő belőlem. Annyira kikapcsol a főzés, feltölt energiával, és jó érzéssel tölt mikor egy remekmű vár mindenkit a szépen megterített asztalon. Az ember étvágya is jobb, ha megadja a módját, nem?

Kajci után elpakoltunk magunk után, és nekiálltunk tanulni, holnap nyolcra kell mennem sajnos. Este bekuckóztam Dóri mellé és megnéztük (jó nem végig) a „Holiday”-t. Mindenkinek ajánlom így karácsony előtt, nagyon jó kis film.

Itt a film linkje ha érdekelne valakit:

http://www.sonypictures.com/homevideo/theholiday/

és itt az előzetes is “tecsőn”: http://www.youtube.com/watch?v=JGBl5FxOrUQ&translated=1

2010.11.07.

Vasárnap:

Ma megbeszéltük Dórival- futótársammal, hogy reggel 08:00kor futunk! Hát nem jött össze, tegnap ők még fél háromig fenn voltak, és dobálták egymást a „kaki” darabbal, amit még Marco hozott a Halloween buli előtt, megérkezésekor, ajándékként. Andrea-ból kezd kijönni az állat, egyre jobban bírjuk őt, nagy szájú, vidám, fütyülős srác! Köszönjük Candida, hogy kihoztad az igazi énjét. Sokszor azt hittük, hogy azért bírja a sok bulit, mert füvezik, de mikor ebédektünk, még pénteken rákérdeztünk nála, és nem, azt mondta nem él vele, de, hogy sok olasz lány még itt Santiagoban is „cuccozik”.  Szóval a futást átraktuk délutánra, így legalább a Gábor is eltud velünk jönni. Ebédre megettük a maradék Pesto-s tésztát, meg csináltam még calvo tonhalat, koktélparadocsommal, olíaolajas kis pirítóssal. Kaja után skypoltam, majd kiültem én is tanulni a nappaliba, ahol a többiek a beadandójukat írták nemzetközi jogból. Minden elismerésem az övék, hiszen ez a tárgy még magyarul is nehéz, nemhogy idegen nyelven. Annyira jó lenne, ha végre nekem is menne a nyelv, nemtudom, hogy miért nem haladok vele úgy, ahogyan szeretném! Szóval én is tanultam spanyol nyelvtant, és megbeszéltük, hogy a futást így most picit hanyagoljuk. Míg én benn voltam a szobámban, kinn forrósodott a hangulat. Magyar lakótársaim összevesztek, és most nem állnak egymással szóba. Én meg két tűz közé kerültem, bár ők mondták, hogy nem akarják, hogy döntsek kivel legyek jóba, de akkor is, ez a helyzet nekem is kellemetlen. A lakásban drámai most a hangulat. Maria és tegnap szakított a barátjával, ma meg ők! Még egy hónap van, tartsatok ki!! Este korán terveztem a lefekvést, mert megint picit elkezdtem szédülni, de beszélgettem mind a két sértett féllel, és Dóri megkért, hogy aludjak vele, szóval éjfélkor zuhantam ágyba! 

2010.11.06. XVI. Benedek

2010.11.06. Bienvenido Benedictine

Szombat:

Reggel 08:00kor kicsapódott az ajtóm, és megjelent az „őrmester Asszony” J Kikukucskáltam a szemvédőm mögül, majd nagy nehezen összeszedtem magam. Még szerencse, hogy nem okoz gondolt a korán kelés. Ittam egy pohár tejet, majd futócucc, és indulás le. Kinn még minden zárva volt, picit komor idő volt, igazi őszi. A parkban meglepetés várt ránk. Mintha egy film studióban lettünk volna, mindenhol lámpák, kamerák, állványok, teherautók. Ma érkezik ugyanis a Pápa, és a stáb szerintem a legjobb helyszínt választotta tudósító színtérként. Gyönyörűen rálátni a katedrálisra, és a park is medébe illő („me encanta”). Szóval így futottunk körbe- körbe. Ma már bírtam három és fél kört. Igazából elindulni nehéz, a második kör során fulladsz, és úgy érzed ez a halál, de a harmadik után már jól eső érzés. Lenyújtottam egy eldugodt pad mellett, mert nem akartam „közszereplő” lenni, majd Dóri keresésére indultam, mikor is megszólalt a telefonom. Dóri már otthon volt, míg én szépen róttam a köröket! De még nem volt kedvem hazamenni, annyira szép ez a park, hogy muszáj benne sétálni. Így gyönyörködtem, mikor egy kis nyuszi ült le velem szemben. Hegyezte a fülecskéjét és csak nézett, szipogott a kis nóziján. Annyira cuki volt. Lassan elindultam felé, de megijedt, és elfutott. A tér közepére értem, ahol a két banya tanyázik, és néztem a tv-t. Rengeteg idő ember már kiment tegnap a katedrálishoz, hogy legyen helye (csupán 600széket helyeztel a katedrális köré), hihetetlenek az idősek- egy ketten már szinte fordultak le a székről, annyira fáradtak voltak. Otthon beápoltam a hajamt olívaolajjal- hát én is elmehettem volna zarándoknak az tuti, olyan zsírcafatos volt a hajam, egy két hajléktalan tuti befogadott volna maga mellé. Ebédre kitaláltuk, hogy padlizsán krémet eszünk. Pestos- tésztával, hozzá kukoricás répa. A gond csupán az volt, hogy tegnap elromlott a sütő, így muszáj volt a tűzhelyen, lefóliázva sütni. Pöttyet égett, füstös szaga lett, de nekem ízlett, Dórinak kevésbé. Kaja után leültünk tanulni, majd szinte észre se vettük, de már fél öt volt. A Pápa (XVI. Benedek) fél tizenkettőkor érkezett meg, majd találkozott a herceggel és a feleségével, majd a Pápa mobillal tett egy kört, a szabadtéri misére pedig fél ötkor került sor. Nem is tudtam elképzelni, hogy mi épül a katedrális mellett már vagy két hete.. hát a szabad színpad. Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen, kedve egyikünknek sem volt, de ha már itt vagyunk, ilyen élményben többet úgysem lesz részünk. Elkészültünk, felhívtuk Mariskáékat, aki elment a barátjával ebédelni, megbeszéltük, hogy a banyáknál találkozunk. A téren rengeteg ember gyűlt össze, nagyon sok árus is volt, a sötétbőrű fiúk még Gucci, Chanel, Luis Vuitton csecse-becséket is árultak. Az egyik csoki fiú megjegyezte nekem: „que guapa” J Mindenhol óriási plazma tv-k voltak. Haladtunk befelé az Óvárosba, ugyanis az olaszok muffint kívántak, Dóri fagyit, én meg habos babos kávét!!! Mindenkinek teljesült a nap végére a kívánsága, csak nekem nem, mert nem ültünk le kávézni, de sebaj! Hihetetlen tömeg volt az ucákon, mikor iskolába megyek szinte kihalt, most meg… A boltokban mindenhol Benedictines pólók, bögrék, közel a katedrálishoz még sálakat is árultak, melyeknek darabaj: egy 10euro, kettő 15! Mocskos egy világban élünk, minden  a pénzről, a marketingről szól, semmi köze a pápa látogatásnak a valláshoz, vagy az Isten tisztelethez! Szomorú, de ezek tények. Hazafele elmentünk még a Stradivariusba, Bershkaba, Blancoba, (én még a Calzediniába is a Gáborral- és megleptem magam egy harisnyával). Otthon még bohóckodtunk, röhögtünk, majd lefeküdtem volna, ám kicsapódott az ajtóm, és a többiek közölték, hogy kinn paprikás a hangulat, mivel Maria dobta a fiúját. Mondjuk már mondta, hogy nem szereti, és szeretne vele szakítani, de akkor ha hazamegy, mert a falujában akkor elindulna a pletyka, de nem bírta ki, és bevallotta a fiúnak, hogy már nem szereti. De legalább őszinte volt, ez becsületes, csak az időzítés a rossz!

2010.11.02.-05. Pictures

2010.11.05.

Péntek:

Reggel miután felkeltem elmentem boltba venni az ebédhez szükséges dolgokat. A mai menü: Csirkefalatkák kukoricás rizzel. Tegnapról még maradt rizs, és azt muszáj megenni, mert nem szemetelünk. Előételként olívaolajon sült kenyér olívabogyóval. Hozzá répa kukoricával. Tudunk élni nem?! J Mikor hazaértem el volt torlaszolva az ajtó, mivel Maria ajándékot kapott otthonról. Mint megtudtam a „tiója” vagyis a nagybátyjának van egy péksége, ő küldött rengeteg sütit- mandulás tésztát (ebben picit érződik a tojás sárgája), volt még csokis puszedli féle, mentás, narancsos ízvilággal, a harmadik pedig ujj formájú- egyik vége csokiba mártott sima piskóta. Kapott még házikészítésű tésztákat, olasz sonkát- borssal volt pácolva. Igazi kulinális dolgok. Nagyon aranyos volt Maria, megkínált belőle minket is, így elosztottuk a kis csirke falatkát, mi pedig kaptunk házi tésztát hozzá sajtos tejszínes szószt. Bevallom nekem a tészta picit kemény volt, a szósz pedig alig fűszerezett. Olyan volt, mint egy sima nokedli szósszal, de attól függetlenül nem volt rossz az ízvilág. Kaja után beszélgettünk még, majd megvártuk míg leül a kaja, aztán irány futni!

Ketten mentünk le, először nehezemre esett nekiállni a futásnak, de hamar túllendültem ezen a problémán. Három nagy kört futottunk, mert a megszokott útvonal le volt zárva, mivel a Pápa látogatására készültek, és állították a sátrakat. A pápa november 6.-án szombaton érkezik, egészen Barcelonáig tart a körútja. Itt már hetek óta mennek a készülődések, útfelfestések, javítások stb, stb.

Futás után a nyújtás volt számomra a legfrissítőbb. A park azon részén nyújtottam le, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a katedrálishoz. Sokan megbámultak a járókelők, pedig erre gyakoriak a futó emberkék. Egy kiskutya nagyon kíváncsi volt arra, valyon mit csinálhatok és odajött szaglászgatni. Nagyon nagyon kis cuki volt- egy fehér szőrcsomag. Jajj, annyira hiányzik az én kis babám is- Szutyi a kis 8kg-os kandúr cicám.

Még hazafutottunk, mert izzadtan nem akartunk megfázni séta közben. fürdés után nagyon frissnek éreztem magam, az agyam is sokkal jobban fogott, mint máskor. Úgy érzem kezdek átalakulni, kívül belül egyaránt. Már nem érdekel annyira, hogy mikor, mennyit eszek, élvezem az ételeket is, de persze még mindig figyelek az alakomra! Gábor szobájában még beszélgettünk érdekes dolgokról. Pl. mik is zajlanak egy elit szálloda mosdójában (Four Season), és hogy, hogy él a felső tízezer Magyarországon. Meglepő dolgok, és ilyenkor jön rá arra egy velem egy idős fiatal, hogy milyen egy pénzéhes világban élünk, és igen, pénz nélkül egy senki vagy!  

2010.11.03.- 2010.11.04. Ritz Carlton Hotel Company

Szerda:

Angol után ismételten elmentem föci órára, de a tanárnő megint nem volt sehol sem. A lengyel lányokkal össze is néztünk, mosolyogtunk egy sort, majd hazamentem. Otthon megcsináltam  a maradék húsból az ebédet. Citromos- tejbe pácolt kakukkfüves csirkét a salihoz. Szerintem a többieknél nem volt olyan átütő siker, de biztos ízlett nekik is. Déután kitakarítottam, aztán tanultam, és lényegében semmi más mára!

Csütörtök:

Reggel nyelv órán szépen haladtunk az anyaggal. Úgy érzem egyre jobban megy, de azért vannak még nehézségek. Az olasz lánnyal, egyre jobban kijövök, nagyon tündéri, meg a két barátnője is. Olyan jól össze szokott társaság lettünk mi. Mivel már a héten kétszer fordult elő, hogy nem volt föci órám, így ma már be sem mentem órára- lehet rosszul tettem, de van az a bizonyos női megérzés-. Hazamentem, picit tanultam, majd Dóri ösztönzésére rászántam maga arra, hogy fussunk. Már sötétedett mikor lementünkk, de kellemes idő volt. A parkban futottunk, ahol még Marcoval is még szeptemberben vagy októberben (nem emlékszem már rá, néha összefolynak a napok). Az első kör rémes volt, aztán egyre inkább belejöttem. Összesen három kört futottam le, de ez sokkal több volt, mint a múltkori, mivel a park egy része le volt zárva. Rendőrök álltak lenn, mivel készülődnek a Pápa érkezésére. Délután is, mikor jöttem haza nyelvről láttam fehér- sárga (Pápai színek) transzparenseket: „Bienvenido Benedictine” kiplakátolva. Nagyon- nagy a készülődés, még az utcákom a rossz, ingatag kövezetet is felszedték. Szóval futás…

Dóri tovább bírta nálam, ami nem meglepő, hiszen ő otthon a Margit-szigeten is szokott futni, de magamhoz képest ez sem rossz. Lenyújtottam, és bevártuk egymást. Hazafelé futottunk, hogy ne fázzunk meg. Bejöttem a nappaliba míg Dóri lefürdött, mikot megszólalt a csengő. Jött főbérlőnk Carmen. Annyira aranyos, egy rossz szót nem tudok mondani rá, de ő is azt mondta, hogy nálunk jobb albérlők nincsenek! Nagyon megszerettem Carment, tündéri, kis vékonyka-> iszonyú vékony, belevaló tanárnéni, aki Vigoban él. Jött hozzánk, mert a helyemre jön majd decembertől Razvan. Olyan feltétellel vettük ki a lakást, hogyha mi elmegyünk, a helyünkre kell valakit szerezni. Dóri nagyon rendes volt, és beszélgetett Razvannal, hogy nem akarna-e ide jönni, ezzel én is jól járok, mivel a decembert nem kell teljes egészében kifizetnem (jó már kifizettem, de a kaucióból többet kapok vissza majd!!). Jött Razvan is és megköttetett a szerződés! Immár ő is hivatalos lakó december elsejei kezdettel.

Egyébként a mai nap a hivatalos okmányok napja! Miután hazértem suliból nagy meglepetés fogadott. Kaptam egy szerződést. Május másodikától hivatalosan is a Tenerifei Ritz Carlton Szálloda munkatársa leszek a „Spa Division”-ben, egészen augusztus másodikáig. El sem hiszem, hogy sikerült!!! Ilyen gyakornoki posztot nem mindenki kap, ezzel elindulhat a karrierem!!! De jó is lenne, végre! Ilyen izgatott állapotban feküdtem le, még mindig nem hiszem el, erre aludni kell! 

Itt a szálloda linkje, gyönyörködjetek: www.abamahotelresort.com
Este gyorsan mindenki elkészült, mert Dóriék szaktársait vártuk vendégségbe. Este tízkor jöttek is az első vendégek. Ami meglepő volt, hogy mindenki hozott magával valamit, az egyik idősebb szaktárs még palacsintát is hozott (tortilla de española-t), de kaptunk chipszet és colát is. Beszélgettünk a nappaliban mindenféléről, de ők főleg iskolai dolgokról, bár szóba került még Oroszország is (a II. világháború ideje alatt szétlőtték a wc-t mert nem tudták mi az, ennyire primitívek). Nagyon szimpatikus volt egy lány főleg, de senkire nem tudok rosszat mondani. Kimentünk a konyhába és csináltunk tapast: valamelyik fiú hozott kolbászt, azt szeltük fel és kenyérrel kínáltuk, hozzá készítettünk Sangríát is, és a tortilla. Éjfél körül már szép számmal voltunk a nappaliban, olyan egy óra körül éreztem úgy, hogy nem tudok témához szólni, ráadásul túl sok dolog történt ma, így úgy voltam vele, jobb, ha ledőlök. Még emésztettem a nap eseményeit, a szállodát!! 

BESOS (L) 

2010.11.02.

Kedd:

Ma korán kellett kelnem, ugyanis mint mindig most is spanyol órám volt a „hajnali órákban”. Olyan rossz kimenni ilyenkor az utcára, sötét, kies, sok a részeg. Ma is indultam el otthonról, gondoltam másik útvonalon haladok, kifordultam a „Calzedonia” utcára, és öklendező hangokat hallottam. Egy srác szerintem éppen buliból tartott hazafelé, minden második lépésnél megállt és szerintem hányt, de lehet csak öklendezett.. na jó, nem részletezem inkább. Nagyon gyönyörű kis utcákat fedeztem fel. Csupán néhány árufeltöltővel találkoztam, néhány zarándokkal, és hajléktalanokkal. A katedrális tornya volt kivilágítva egyedül, az utcán mindenütt sötétség áradt. A katedrális kútja békésen csobogott, semmilyen zörej, hang nem zavarta meg. Közeledtem a katedrálishoz. A lépcsőn leérve fényeket láttam. Szinte hihetetlen, de rendőr autó fénye volt az, amit láttam. Itt a rend őrei óvják Santiago büszkeségét, a katedrálist, s nem engedik, hogy betolakodók zavarják Szent Jakab lelkének nyugalmát. Egy kis ajtó nyitva volt, a bejáratot Szent Jakab szobra őrizte. Gondolom ez a kis hely mindig ad egy kis menedéket az erre járóknak. A sulihoz érve elértem az Egyetem patakjához. Itt is meglepetés fogadott: a kacsék, hattyúk, madarak kimerészkedtek egészen az út széléig, és vidáman beszélgettek, ki-ki a maga nyelvén. A „Filologia” épületéhez egy magas lépcső vezet. Itt olyan hangos madárcsivitelés fogad mindig, hogy ha két ember beszélget biztos vagyok benne, hogy nem értik egymás szavát. Nyelv után végre bementem angolra. Itt szépen haladtunk tovább az anyaggal. Ma „Emily Dickinson” életéről, munkásságáról, verseiről tanultunk. Nagyon élveztem az órát tényleg. Majd rohantam át a „geografia” épületébe, hiszen déltől ott lesz/lenne órám. Azért csak lenne, mivel hiába vártunk a tanárnő nem jött. Fél órát vártunk rá, majd mindenki elindult hazafele. Otthon nagy meglepetés fogadott. A többiek elmentek boltba, és csináltak görög salátát, tonhallal. Nagyon jól esett, hogy úgy mentem haza, hogy kajával várnak, bár ők már megették az adagukat és nem ültünk le közösen, de így is jól esett a gesztus. Este már nem volt erő visszamenni az „öreg” bácsi órájára. Komolyan mondom inkább deriválok, integrálok otthon, csak ne kelljen hallgatnom, amit ugysem értek, még ha a lehető legerősebben koncentrálnék akkor se menne. Egyrészt hadar, másrészt motyog, harmadrészt szerintem sokszor nem is spanyolul beszél, hanem gallegoul. Szóval úgy döntöttem, hogy többet fejlődök, ha inkább itthon maradok és tanulok. A nap további része szót nem érdemlő! Besos

2010.11.01. Halottak Napja

Hétfő:

Ma nincs suli, mivel „Todos los Santos” van itt is.  Nem is tudtam, hogy ez két napos ünnep novemberben. Másodikán pedig „Todos los Fieles Difuntos” van. És ez az olaszoknál is ilyen jellegű hagyomány. Közösen megebédeltünk a nappaliban, beszélgettünk, összegeztük a bulit, sokat nevettünk. Végre olyanok voltunk, mint egy kis család. Beszéltünk arról is, hogy ma elmegyünk éjféli misére, de Adrián, a spanyol fiú azt mondta,, hogy ilyenkor akkora tömeg gyűlik össze a katedrális körül, hogy ugyse férnénk be, ugyhogy úgy döntöttünk itthon gyújtunk gyertyát szeretteinkért. Picit mindenki elvonult a szobájába- tanulni, aludni, netezni, skypolni, barátokkal, rokonokkal beszélni. Este kiültünk a nappaliba, és kezdetét vette a szórakozás. Valahogy a buliból itt maradt egy szivacskard, Dóri pedig olthatatlan szükségét érezte annak, hogy kisajátítsa azt, és bökdössön másokat. Ez ment kb. egy órán keresztül ezzel a szöveggel: „Az Úr adta, az Úr elvette.. Áámenn!” J

Már csak az volt a hab a tortán mikor megjelent Andrea, na akkor indult csak igazán be a buli, sőt még a „la mierda” is előkerült. Mikor picit lenyugodtak a kedélyek Dóri elmesélte kislánykorát: minek öltözött kiskorában, stb, stb.. de ez is mind poén volt. Egészen hajnali kettőig szórakoztunk, majd nevetéstől fájó pocakkal feküdtünk le aludni.