Péntek:
Az olaszok ma mennek
haza. “Sing Hallelujah” végre nincs többé pacsuli illat a fürdőben! Délutánra megbeszéltünk
egy “randit” Marquaritával a Careful elé, majd elmentünk éttermet keresni, mert
a milánói leányzó éhes volt. A “Rúa Argentina-n” van egy latinos jellegű
étterem, először oda indultunk, de az sajna tele volt, hát igen, mit gondoltunk
mi naívak, mi nem zsúfolt kettőkor? Vártunk a pincérekre, hátha mozgósítanak
valamit, vagy megmozdulnak, de semmi jelét nem adták ennek, ugyhogy tovább álltunk.
Mivel Marquarita nagyon szereti a Burger King-et ezért odamentünk. Érdekes,
hogy ők így mondják: Burger, míg mi Börger. Én csak egy jó erős kávét kértem,
mert lehet, hogy ez az oka a gyengeségemnek, és a szédülésemnek, a kávé hiánya.
Beszélgettünk mindenféléről, és amitől a legjobban tartottam, hogy nem fogok
érteni semmit, nem lett igaz, mert igenis értek már sokmindent, csak beszélni
nem megy annyira, mint nekik, de ez is önbizalom kérdése. Ezt követően beültünk
egy hangulatos kávézóba, ahol egy cappuccinót kértem- azt hiszem picit túl sok
lett mára a koffein a szervezetemben! J
Négy órakor elbúcsúztunk, Marquarita
ment a könyvtárba tanulni, Dóri pedig a buszra, ami egyenesen a reptérre viszi,
ahol találkozik a barátnőivel. Reggel annyira ügyes volt, telefonon lerendezte
a szállásukat spanyolul. Úgy szeretnék már én is eljutni erre a szintre, de
legalább van, mi motíváljon. Feltettem hát a lánykát a buszra, még a fehér papírzsepimet
is meglengettem, gyorsan hazafutottam, mert
ez a sok kávé hátulütője (még szerencs, hogy közel lakunk a
buszmegállóhoz), majd mozdítottam Gábort, és elmentünk sétálni. Elmentünk a
Zarába, a Fridey Projectbe, Bershkába, Stradivariusba, Pimkibe, Mangoba..
Annyira felfrissített. Közben Dóri telefonált, hogy késik a gép, ami nem is
meglepő, hiszen minden madridi gép késik, főleg, amik Ibériásak. Hazamentünk,
megnéztünk egy Heti Hetes évadot, így azért nem vagyunk annyira lemaradva az
otthoni híreket illetően, egy Doctor House 7.évados friss részt és befejeztük a
Diszkópatkányokat (Night at the Roxberry)- Baby don’t hear me, no more… J és a híre fejmozgatás a kocsiban :-P
Olyan tizenegy körül még mindíg csend
volt a lakásban. Mikor hazajöttünk délután a többiek azt mondták elmennek
vacsorázni, de jönnek haza, és lesz egy búcsúbuli az olaszok tiszteletére,
mivel ez az utolsó napjuk itt. Bár sokat nem beszéltünk, mert nem akartak
máshogy megszólalni, csak olaszul, főleg a lány cipész barátja, Lorenzo beszélt
velünk a legkevesebbet. Na, de ez van, azért azt a finom parmezán sajtot meg
kell köszönni! De hát sehol senki nem volt. Így hát úgy döntöttem gyors zuhany
és irány az ágy. Amint lefeküdtem megjött Dóri, kicsapta az ajtót, és csak úgy
áradt belőle a jókedv- beültek borozgatni még a két barátnővel. Szép lassan
szálingóztak a többiek is, de nem volt már erőm felkelni és kimenni közéjük,
lehet, hogy bunkóság volt az én részemről, de most nem érdekelt, csak aludni
akartam, mást nem. De álommanó még sokáig nem jött, hallottam a spanyol fiú
Adrián hangjáz, ahogy Gábornak köszön: “Hola mi novio”- ami annyit tesz, hello
párom/barátom, de ez nem olyan értelemben jelenti a barátot! :-P Hallottam még
a kolumbiaiak hangját, pohár csörömpölést, valami ételről volt szó: “Yo quiero,
pero no”- Andrea mondta Dórinak, majd homály és végre álomba szenderültem olyan
két óra körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése