Szombat- Vasárnap- Hétfő
Tegnap még semmi bajom
nem volt, erre ma úgy keltem fel, mit akit agyonvertek. Fájt minden végtagom,
és fáztam, reszkettem kivűl- belül egyaránt. Tuti benyaltam valamit, de
szerintem ez nem ugyanaz, mint Dórinál, én nem olyan tüneteket produkáltam,
mint ő, csupán a hasfájásunk egyezett. Szinte egész nap aludtam, bár egy filmet
azért sikerült végignéznem. A Szerelmünk Lapjai írója újabb könyve alapján
készült egy film, amit már régóta terveztem, hogy megnézek, és mivel ma amúgy
se volt jobb dolgom, több részletben meg is néztem az Utolsó Dalt (Last Song).
Mikor felébredtem a többiek már felöltöztek, mivel úgy gondolták ma ideje egy
kis kimoccanásnak. Így hát egyedül maradtam, de cseppet se bántam, mivel én
olyan beteg vagyok, aki szereti, ha békén hagyják mikor nincs jól. Valahogy
lezuhanyoztam és bezuhantam- szó szerint- vacogva az ágyba.
Picivel jobban voltam
ma, de azért nem mondanám, hogy sokkal. Arra még volt erőm, hogy kiüljek a
többiekkel eszegetni a rakott krumpliból, bár nagyon nem esett jól, de az íze
kétségkívül finom volt (bár most jobban előnyben részesítettem a sima pirított
kenyeret). Vettünk céklát is, és érdekes, mert otthon még sose láttam bonduelle
céklát, főleg ilyen szabályos kockára vágottat nem.
Kaja után ismét
filmnézős napot tartottam. A mai film „menü”: Levelek Júliának”. Nagyon
tetszett, bár ezt is csak többszöri nekifutással sikerült végignéznem, mert
folyton elálmosodtam. Még skypoltam az otthoniakkal, és megint elaludtam.
Sajnálom, hogy ezek a bejegyzések nem valami érdekfeszítőek, de betegen nem sok
izgalmas dologról számolhatok be. Talán pár nap alatt kiheverem.
Ma ilyen állapotban
sajna nem tudtam iskolába menni, de jó hír, hogy egy fokkal jobban vagyok!
Tegnap olyan éjfél körül ért haza Maria, és azt mondta neki sokkal jobban
tetszik Salamanca, mint Santiago. Nekem nincs viszonyítási alapom, de még
múltkor azt mondta az „a coruña-i” akváriumra is, hogy
nem szép, és mégis Dóriéknak nagyon tetszett. Hiába más az ízlése minden
embernek. Mivel nem volt jobb dolgom, így kitakarítottam a konyhát, és vártam
haza a többieket. Délután elmentünk picit sétálni, bár még nem voltam igazán
jól. Megmutatták nekem, hogy hova szoktak beülni a szaktársaikkal. Van egy bár-
kocsma féle- a Plaza Roja-n, ahol ha kérünk egy üditőt, kapunk mellé tapasként
földimogyorót és melegszendvicset. Egy üditő ára 1,30 cent, már megérte! Ez a
szokás, azonban kezd fizetőssé válni mindenhol, csupán Santiago és a Galíciai
környék az, ahol ez a szolgáltatás még ingyen van. Nézegettük a naptárunkat és
rájöttünk, hogy bizony mennek a napok, nemsokára vége „ a tündérmesének” és
megyünk haza. Én hazajöttem az üditőzés után, a többiek pedig mentek órára. Otthon kicsit megint magamaba zuhantam, és nem
akartam senkivel beszélni, csak egyedül lenni, de tudom, hogy nem eshetek
össze, és éppen ezért holnap, ha rosszabbul leszek, ha nem, bemegyek órára. Nem
akarok gondolkodni!!!!!! Nem szabad!!! L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése