2010. november 11., csütörtök

2010.11.11. Márton Napja


Csütörtök:
Reggel úgy gondoltam képes leszek bemenni spanyolra, mert ez az az óra, amit nem szeretnék kihagyni egyszer sem. De annyira rám tört a szédülés, hogy úgy döntöttem nem kockáztatom meg. Most fontosabb az egészségem. Ugyhogy visszafeküdtem és tizig aludtam. Ebédre ma libamájpástétom volt az előétel, olívaolajon pirított kenyérkével- mert már jó a sütő- retekkel, és paradicsommal. Mivel ma Márton napja van a liba kötelező, hiszen: “Aki Márton Napján libát nem eszik, az egész évben éhezik!” tartja a mondás. Hát mi ettünk! Ma Dóri sem ment iskolába, ugyhogy tudtunk együtt főzni. Szépen megterített asztalnál elfogyasztottuk az utolsó adag brokkolis, cukkinis tésztát. Nagyon gazdaságosak vagyunk így ketten, ez lebontva egy euro/nap! Máshol egy menü 5-6euronál kezdődik, és nem eszünk romlott, rossz alapanyagú ételeket. Még Gábornak is hagytunk egy adag tésztát, aki szegény hétfő óta nem evett meleg ételt, csak empañadat, pizzát, műkaját eszik. De talán nemsokára béke honol köreinkben! J
Ebéd után égető vágyat éreztem egy kis sétára, meg lementem akkor már boltba is, mivel azt beszéltük meg, hogy desszertnek sült tejberizst csinálunk. Persze én is jó időpontot választottam sétának, kint ugyanis szakadt az eső, de úgy, hogy az ernyő alá esett be. Első utam egy kávézóba vezetett. Közel van hozzánk, és nagyon jó fajta, sok fajta kávé van. (De már tegnap elindult az én meglepi csomagom is, benne a kávéfőzőmmel, ami még csak valami bajor kis falucskában van- remélem a jövő hét elején megkapom végre). Sétáltam, bementem egy-két ruha boltba (fenébe!!) és élelmiszerboltba. A Careful teljesen kihalt volt, se friss kenyér, se tej, se zöldség. Mindenhol karácsonyi sütik, turronok vannak! Hihetetlen mindjárt karácsony!!!
Így hát bementem két Gadisba és az Árbolba, így vettem meg a szükséges alapanyagokat, és még így se volt minden. Hazafele a „Calzedonia” utcára ráfordulva találkoztam Gáborral. Segített a csomagokkal, amit így is művészet volt hozni. Egyik kézbe esernyő, a még mindig forró kávéval, másikban pedig a csomagok. Otthon nekiálltunk a tejberizsnek, ami jó csokisra sikeredett, de nagyon finom lett. Még délelőtt rendbe tettük a konyhát, most estére úgy nézett ki, mint egy csatatér. Dóri még a fürdőt is kitakarította, de már estére semmi sem látszott abból sem. Jó lesz tényleg, ha csökken a létszámunk. Kaja után neteztem, és beszéltem végre szinte mindenkivel otthonról. Jó volt őket végre közelebb éreznem magamhoz, már amennyire lehet, így 3000km-re távol tőlük. Este csak ketten maradtunk Dórival, a többiek elmentek bulizni, így igazi csajos esténk volt, rengeteget beszélgettünk, és éjjel egykor feküdtünk le, vagyis én éppen beszéltem, élménybeszámolót tartottam, mire Dóri elaludt!!! Ennyire unalmas vagyok??!! J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése