2010.11.10.

Szerda:

Sajnos ma sem lettem jobban, sőt. Nem tudom mi van velem, de jó lenne, ha minél előbb elmúlna, mert kezdek megijedni. Szóval ma próbáltam nem csinálni semmit, bár nem nagyon jött össze. Reggel ugyanis kiporszívozta, kitakarítottam a szobámat. Majd a többiek míg órán voltak én megcsináltam az ebédet. Jó mondjuk csak kifőztem a tésztát és répát pirítottam, de akkor is főztem. Tegnap mikor hazaértem suliból annyira próbáltam összeszedni magam, hogy ne szédüljek, hogy el is felejtettem még leírni is, hogy “kiscsaládunk” kibővült. Ugyanis már nyolcan vagyunk. Andrea-nak jött két olasz haverja, akik hétvégééig itt lesznek, valamint ugye itt van Maria barátja is Lorenzo. Szóval elég sokan vagyunk most. Kaja készítés előtt még beápoltam olívaolajjal a hajamat, és úgy főztem. Az egyik fiú (aki olyan pacsuli illatot áraszt magából, hogy majdnem megfulladunk) jött ki a vendégszobából, és szerintem elszörnyülködött, hogy ki ez a zsírcafat hajú?! Komolyan egy zarándok megirigyelne ilyenkor. De hát “a szépségért” szenvedni kell, és nagy áldozatokat hozni. Szépen kitálaltam a padlizsánkrémet, kecskesajttal, pirított kenyérkével, répával, és vártam a többieket. Csak nem akartak jönni, pedig fél háromra ígérték, de biztos beültek a szaktársaikkal valahová. Lefeküdtem picit rendezni a hivatalos dolgokat. Egyszercsak a nagyobb olasz sráv hívott a konyhába, épp parmezános (hoztak nagy eredeti olasz parmezánt) tésztát csinál ebédre. Elcsavarta teljesen a tűzhelyet, és nem tudta leállítani. Együtt szenvedtünk, majd hívtam Gábort, és mondta, hogy mindjárt jönnek, csak leültek a szaktársaikkal (na ugye, hogy igazam volt!). Fél óra múlva már itthon is voltak, de én addígra megoldottam a problémát! Leültünk az asztalhoz enni. Olyan rossz, hogy a Dóriék összevesztek, így most nehéz, és kellemetlen a közös étkezés. Sajnálom (Dóri is) Gábort, de a főzésben Dórival van egy ízlésünk és mi főztünk mindíg is, szóval nem volt kérdés kivel vásárolok. Remélem hamar vége lesz köztük ennek a nézeteltérésnek. Az olasz lány barátja pedig nem ment haza. Azok után, hogy a mi lányunk megmondta neki, hogy nem érez semmit, és, hogy vége én biztos ementem volna egy Hostelba és a legelső géppel haza, de nem, ő itt maradt, ezzel is megalázkodva, behódolva egy lánynak. Jó, jó ő szerelmes, de könyörgöm legyen büszkesége! Ők ma elmentek A Coruñaba még a két órás vonattal. Kajci után nekiálltunk tanulni, meg a többiek olvasni, mert jövő hétre le kell adniuk egy 180 oldalas könyvnek a beszámolóját. Én tanulgattam és pihentem- bár a szédülésem egy fokkal jobb, de néha még előjön. Holnap kell vennem B vitamint, állítólag ez sokat segít. Este megnéztük még Dórival a Holiday végét, majd lefeküdtünk aludni. A többiek kinn hangoskodtak olaszokhoz híven, mert bulizni mentek (hihetetlen mennyit buliznak, nincs olyan nap, hogy ne mennének el). De hát ilyen az olasz mentalitás!