2010. november 5., péntek

2010.11.05.


Péntek:
Reggel miután felkeltem elmentem boltba venni az ebédhez szükséges dolgokat. A mai menü: Csirkefalatkák kukoricás rizzel. Tegnapról még maradt rizs, és azt muszáj megenni, mert nem szemetelünk. Előételként olívaolajon sült kenyér olívabogyóval. Hozzá répa kukoricával. Tudunk élni nem?! J Mikor hazaértem el volt torlaszolva az ajtó, mivel Maria ajándékot kapott otthonról. Mint megtudtam a „tiója” vagyis a nagybátyjának van egy péksége, ő küldött rengeteg sütit- mandulás tésztát (ebben picit érződik a tojás sárgája), volt még csokis puszedli féle, mentás, narancsos ízvilággal, a harmadik pedig ujj formájú- egyik vége csokiba mártott sima piskóta. Kapott még házikészítésű tésztákat, olasz sonkát- borssal volt pácolva. Igazi kulinális dolgok. Nagyon aranyos volt Maria, megkínált belőle minket is, így elosztottuk a kis csirke falatkát, mi pedig kaptunk házi tésztát hozzá sajtos tejszínes szószt. Bevallom nekem a tészta picit kemény volt, a szósz pedig alig fűszerezett. Olyan volt, mint egy sima nokedli szósszal, de attól függetlenül nem volt rossz az ízvilág. Kaja után beszélgettünk még, majd megvártuk míg leül a kaja, aztán irány futni!
Ketten mentünk le, először nehezemre esett nekiállni a futásnak, de hamar túllendültem ezen a problémán. Három nagy kört futottunk, mert a megszokott útvonal le volt zárva, mivel a Pápa látogatására készültek, és állították a sátrakat. A pápa november 6.-án szombaton érkezik, egészen Barcelonáig tart a körútja. Itt már hetek óta mennek a készülődések, útfelfestések, javítások stb, stb.
Futás után a nyújtás volt számomra a legfrissítőbb. A park azon részén nyújtottam le, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a katedrálishoz. Sokan megbámultak a járókelők, pedig erre gyakoriak a futó emberkék. Egy kiskutya nagyon kíváncsi volt arra, valyon mit csinálhatok és odajött szaglászgatni. Nagyon nagyon kis cuki volt- egy fehér szőrcsomag. Jajj, annyira hiányzik az én kis babám is- Szutyi a kis 8kg-os kandúr cicám.
Még hazafutottunk, mert izzadtan nem akartunk megfázni séta közben. fürdés után nagyon frissnek éreztem magam, az agyam is sokkal jobban fogott, mint máskor. Úgy érzem kezdek átalakulni, kívül belül egyaránt. Már nem érdekel annyira, hogy mikor, mennyit eszek, élvezem az ételeket is, de persze még mindig figyelek az alakomra! Gábor szobájában még beszélgettünk érdekes dolgokról. Pl. mik is zajlanak egy elit szálloda mosdójában (Four Season), és hogy, hogy él a felső tízezer Magyarországon. Meglepő dolgok, és ilyenkor jön rá arra egy velem egy idős fiatal, hogy milyen egy pénzéhes világban élünk, és igen, pénz nélkül egy senki vagy!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése