Ráérősen elindultam iskolába, az utcák furcsán kihaltak voltak ma, csupán néhány „suhanccal” találkoztam, akik mentek iskolába. Ekkor döbbentem rá, hogy persze, hiszen ma tüntetés van. Folga spanyolul. Tüntet az egész ország a bérek emeléséért. Fél egykor lesz a Praza Roja-n a találkozó. Közeledtem a Campus Sur felé, de nagyon kihalt volt minden, csupán a kiskacsák hápogtak a tavacskában (egyet sajnos egy kocsi elütött). Mikor a bejárathoz értem kint állt mindenki, a lengő ajtók zárva voltak, majd kisvártatva megjelent egy férfi (hombre), aki közölte, hogy a tüntetés miatt nem lesz oktatás ma. Nem morogtam (mint ahogy otthon tettem volna hasonló helyzetben), legalább megsétáltattam magam. Így elindultam hazafelé, de gondoltam picit más utakon járva megyek haza, így a katedrális irányába indultam el. Betértem egy sikátornál egy könyvesboltba is, nagyon feltöltött energiával a sok könyv. Szokásommá vált, hogy amilyen országba/városba ellátogatok muszáj beszereznem egy ismertető könyvet (lehet ez szakmai ártalom a turizmus miatt), így itt sem tehettem ezt másképp. A gyönyörű park felől értem ki az Óvárosból. Itt már javában zajt a tűntetés, rengeteg ember állt kezében transzparensekkel, zászlókkal. A rendőrök pedig békésen álltak melletük, talpig „felfegyverezve”, volt ám náluk gumibot, bukósisak, gumicsizma- kész harci felszerelés. Picit megijedtem, mert egy „skinhead” (fonetikusan szkínhed) srác ütögette a kirakatokat, meg a lezárt boltok rácsát, és kiabált valamait. Elértem a mi utcákat, ahol szegény Bimba&Lola (egy nívósabb ruházati bolt) kirakata szenvedett kárt, mondhatni a tüntetés áldozatává vált. Otthon a többieknek elmeséltem az élményeimet, szegény Dórit picit szerintem meg is ijeszthettem, mert nem akart egyedül elmenni suliba, de megígértem neki, hogy elkísérem. Megkóstoltam a tegnapi vacsi maradványát, amit Carlos hozott. Nagyon finom volt, és nem is olyan nagy ördöngősség elkészíteni. Azt hiszem kubai rizs a neve, és íme a recept (legalábbis szerintem): végy rizst, azt főzdd meg, és tedd tepsibe, tejére rakj paradicsommártást (paradicsom szósz, jól megfűszerezve), és tegyél rá tojást (tükörtojást), majd be a sütőbe, és jó étvágyat (buen provecho!). Szóval finom volt az ebéd. Dórit kísértük suliba ezután, ahol megtudta a vizsgaeredményét (nagyon jó eredményt kapott, de ő elégedetlen volt, ezért is örülök, hogy együtt lakunk, mert ő is maximalista, akár csak én, a jó nem elég jó). Míg Dóri órán volt, mi Gáborral beültünk egy sütire (már megint az édesség), én krémes jellegűt ette- égetett tészta, egy réteg sárga krém, tészta, egy réteg fehér kré, tészta és rengeteg porcukor (amit én egy mozdulattal félresöpörtem). Teli pocakkal elmentünk körbenézni, és új részeket felfedezni, míg nem elértünk a Plaza Roja-hoz, ahol javában zajlott a tüntetés. Rengeteg kis ember volt mindenfelé, sok rendőrautó, és rendőr, akik a sarokban meghúzódva álltak, és vártak a sorukra, hátha zavargás lesz, de ennek semmi nyoma nem volt. Még kisgyerekek is beálltak a sorba, kisdobbal ütögettek, és kiabáltak. Kicsit lejjebb mentünk, de nem kellett volna, mert ekkor hatalmas puffanást hallottam, iszonyúan megijedtem és megugrottam, azt hittem a levegőbe lőttek, pedig csak egy figyelmeztető volt, hogy induljon meg a menet felfelés a központba. Nem volt semmi, kisgyerekek apuka nyakában vonultak. Mi is betársultunk a tömegbe, mert csak így tudtunk hazajutni. Vicces volt, hogy még a kamerában is látszódtunk, így lehet benne leszünk a helyi tévében, mint tüntetők! Hazaérve picit kisütött a nap, Dóri és Fanny pedig hirtelen jött ötlettől vezérelve nekiállt nemzetközi facebookozni a teraszon, mi meg bent a szobában, rengeteget nevettünk szegény menyéten, akit én menekítettem meg a szobámban a haláltól (vicces jelző ez egy kitömött állatra). 3körül megjött Marco és Luca, aztán elindultunk kirándulósat játszani a katedrálishoz, igen ám, de ahogy az lenni szokott nem lehet minden tökéletes, elkezdett szakadni az eső (az első mióta itt vagyok), így kis Conversekkel elindultunk az utcán (sajnos ez a szuper cipő hamar kiderült, hogy nem bírja a vizet). A Galícian találkoztunk a többiekkel, akik mint kis ázott verebek ültek és vártak ránk (mert a szorihoz hozzátartozik, hogy picit megcsúsztunk, de ennek a Melocoton-„icurka,picurka alkohol” volt az oka). Mint köztudottá vált számomra az olaszok bandázva érkeznek, így kiscsoportos létszámmal mentünk be Szent Jakabhoz. A katedrális bejáratánál biztonsági őrök álltak, mert táskával nem lehet bemenni az épületbe (mi ezt szerencsére tudtuk már). Jó kis labirintus forma volt kialakítva, nem lehet ám csak úgy simán körbejárni, megvan az útvonal. Felmentünk egy kis csigalépcsőn, ahol meg kell ölelni Szent Jakab szobrát. (Dórit sikerült lefényképeznem közbe, pedig azt itt nem szabad- de jó paparazzi vagyok). Az épületről röviden: vegyes érzelmeim vannak, mivel néha olyan puritán nekem az épület, de másrészt meg letisztult és egyszerű. Na akkor konkrétabban; Nincsenek freskók a mennyezeten, (ami egyáltalán nem baj). Az oszlopok ión és korinthoszi ötvözetesek, az oltár viszont nagyon barokk, néha talán túl giccses és túl arany rengeteg angyallal. Sokszor azt vettem észre, hogy nincs külön választva semmi. Mintha bemennél egy boltba, és a ruhák nincsenek kategorizálva, és sorrendbe rakva, hogy szoknya rész, nadrág rész, póló rész, hanem egybe van ömlesztve. itt simán megfért egy teremben egymás mellett a kis Jézuska baba szobor, a kősír mellett. Szóval rengeteg művészettörténeti kor megtalálható (román, gót, barokk- szerintem). A legeslegjobban nekem a főmennyezet tetszett. Mikor felnéztem egy szem (nem pár, mivel csak egy „ojo” nézett rám, nagy barna szemmel) nézett vissza rám egy háromszögben. Ez az Atya, Fiú, Szentlélek színbóluma minden bizonnyal. Vagy két órát mászkáltunk, majd hazamentünk megszárítkozni. Este megnéztünk egy Erasmusos filmet (francia film, egy Erasmusos srácról, aki Barcelonába megy egy évre, és ez fenekestül felforgatja az életét). El kellett volna néznünk a buliba is, mert ma sorsolják (vagyis holnap, mert egykor) a tombolákat, de mi inkább pizsipartiztunk, átjött a Dóri szobájába Maria is (akit magyarosítottunk Mariskára- neki sem tetszik a nickname-je), és tanítottuk magyarul, ő meg minket olaszra (que catzo voy, figa- nem bizti, hogy így írják, sőt- a jelentésnek pedig mindenki járjon utána). De erőnk nem volt elmenni, az olaszok pedig minden buliban ott vannak, semmit nem hagynak ki, így őket küldtük el átvenni a nyereményt, márha lesz!
Besos
Ui. Szomorúan kell közölnöm, hogy a Motkány névre keresztelt kis menyét a mai napon elhalálozott! Gyilkosság áldozatává vált (képek csak saját felelősség fényében tekinthetők meg, kiskorúaknak pedig csak szülői felügyelet mellett)
R.I.P.: Motkány (+...év)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése