Limpiar

2010.10.31.

Vasárnap:

Olyan dél körül keltem fel, azt hittem jobban megvisel az óra átállítás, de egész jól megvoltam. Kinn a bombatámadás fogadott, de mindenki mikor felkelt nekiállt takarítani! Enyém a fürdő volt, és a konyha fele, a többieké a terasz és a nappali. Írtó sokat bohóckodtunk a talált tárgyakkal. Andrea beöltözött pizsamás, manós, papos, kardos űrlénynak, kihajolt a teraszra és mindenki nézett, hogy ki ez a bolond ember. Gábor is vitte le az üvegeket, kb. 60at dobott ki, őt is megnézték, szóval igen, ilyen „őrült” emberekkel lakok együtt, de nagyon megszerettem őket, és nehéz lesz az elválás, de ebbe még nem gondolok bele! 2óra alatt szép rendet csináltunk, minden csilligott- villogott, lehet kellett is ez a nagytakarítás alapból is. Ezután együtt megebédeltünk a nappaliban, átjött William a brauil fiú, mert itt hagyt az esernyőjét. Tegnap este sokan megígérték, hogy átjönnek „limpiar”-ni, de hát ugye a szó elszáll, az írás megmarad. Emma kapott Angliából csokit, amiről én nem tudtam, és megkóstoltam egyet, de pssszt! ez titokos! J

A napból már sok nem maradt, így fáradtan dőltünk le az ágyikónkba! Holnap már november és elseje! Hihetetlen, hogy repülnek a napok, a hónapok! Igazán élménydús volt ez az október azt kell, hogy mondjam, és még hátra van, majdnem kettő! Lesz még kaland bőven úgy érzem!Bár ez az október különösen hosszú volt, 5péntek, 5szombat és 5vasárnap!  Pápá!!!!

Happy Halloween!!! :-)

2010.10.30. Halloween

Szombat és Vasárnap egy része: 

Kicsit félve keltem fel ma, mert tudtam, hogy hosszú éjszakának nézek elébe, ráadásul ma van óra átállítás (bár ezt mindig eltévesztem, most akkor többet alszunk, vagy kevesebbet?). De már kikupálódtam és megtudtam, hogy ilyenkor olyanok vagyunk, mint a medvék, mi is téli álmot alszunk.

Felkelés után nekiálltunk előkészülni a bulira. Lufikat fújtunk fel, tököket raktunk ki a nappaliban, felporszívóztunk, kicetliztük a nevünket az Ajtóra, illetve kiírtuk, hogy a kis fürdőt lehet csak használni, mert a nagy elromlott (ami persze nem igaz, de hát ezt nem kell tudniuk). Délután picit ledőltem és hát el is aludtam. Dóri keltett négykor, hogy el kéne kezdeni főzni, mivel Razvan és Marquerita jönnek át este nyolckor. A milánói lány egyre szimpibb nekem, és készített nekünk vacsorát is. Szóval a tapas. 10kg krumplit főztünk meg, majd a sütőben olajon pírítottuj, A mártás pedig tejfölös paprikás tartár volt. A fiúkat küldtük le boltba, le a kalappal előttük, minden szükséges dolgot beszereztek, ami kellett. Még a kínaiba is leugrottak, még tök papírokért. Nyolckor pontban megérkeztek az első vendégek. Először megettük a husit, nagyon finom volt. „Pollo” volt, mintha rántott hús lett volna, de nem az a nagyon zsíros hétvégi disznós rántott hús. Könnyű volt nagyon. És mindezt sangríával öblítettük le. Volt benne anyag rendesen. Nagyon sok alma, narancs. Ezen kívül tettünk fel forralt bornak valót, sok szegfűszeggel, fahéj rúddal. Mivel a vendégeket 22:30 vártuk elkezdük kifesteni a kis vámpírokat. Razvan olyan igazi román vámpír volt, elegáns, napszemüveggel, míg Gábor a szelídebb, nem „nemesi fajtából” való vámpír. Tiszta vörös festék, és baba hintőpor (a hipózás miatt) volt az egész fürdőszoba. Még fekete lakkot is kaptak a fiúk. A lakás tehát a következő harci díszben pompázott:

Andrea: Pápa- aki fekete szemsminket és egy kersztet is kapott az arcára

Maria: Szexi rendőrnő gumibottal

Gábor: Vámpír

Dóri: Catwoman

Én: Nyuszi (és nem Playboy nyúl, mint ahogy egyesek mondják/gondolják)

Razvan: Vámpír

Marquerita: Igazi félkarú, vörös karimájú, félszemű kalóz.

Mi halloweenre készen vártuk a többieket. Tapas az asztalon, Sangría behűtve, Forralt bor a tűzhelyen, Chipszek tálkákban, gyertyák meggyújtva. Mi pedig a teraszon fényképezkedtünk, iszogattunk. Olyan tizenegy körül jöttek is az első vendégek. Az igazi felfordulás olyan éjfél, egy körül lehetett. Nagyon sok olasz volt, bár szerintem ezzel nem mondtam semmi újat, volt egy két ismeretlen arc is, de sok ismerőssel is találkoztam, beszélgettem, sőt még az „új” szobámat is megmutattam, mert nagyon kis büszke voltam ám rá! Nagyon- nagyon sok ember jött el, olyan 50embert számoltunk ebbe a 145négyzetméteres lakásba. Nagyon hamar elfogyott a tapas és minden más is. Egyesek hoztak ajándékot (alkoholt, chipszet), de voltak olyanok is, akik nem. A konyhában leragadtam a columbiaiakkal- ők mindenen csak nevetni tudnak, de hát ilyen ez a bogotai népség. Nagyon aranyosak voltak az argentín lányok, és milyen picik! Szerintem olyan 153cm-nél nem lehettek magasabbak, az egyik lány, akinek megmutattam a szobámat, azt mondta, hogy hasonlítok a bubis Katie Holms-ra, nagyon aranyos tőle, de szerintem nem sok a hasonlóság, max. a szemszín, hajszín és forma, esetleg alkat. Az angol lánnyal is jól elvoltam, már egész összeszoktam vele. És hát a mi olasz „haverjaink” sem maradhattak ki a sorból. Nagyon sok vicces jelmez volt: Halál (a tudom mit tettél tavaly nyáronból), egy rém (Juan Pablo alias „exellente”), angyalok, ördögök, Minnie egér (Marisol a kóreai lány), vámpírok, szellemek, betegek, nővérkék és még sorolhatnám, de mind nagyon ötletes volt. Olyan három körül viszont betellt Dórinál a pohár, ugyanis a házirendünket egy- két emberke nem tartotta be. A folyosón dohányoztak, méghozzá a szobám ajtajánál, holott meg lett mondva mindenkinek, hogy ilyen kényszerét a teraszon végezze el. Sőt még a kis wc is elromlott, nem lehet lehúzni, mert valaki leszabdta a kilincset. Ugyhogy takarodó volt az utcára bulizni. Nekem bevallom őszintén nem volt kedvem discózni, de a többiek ragaszkodtak a társaságomhoz, így nem mondhattam nemet, és nagyon jól esett ez a gesztus tőlük. Marquaritát is egyre jobban megkedvelem, meg van a maga természete, de őt is úgy kell elfogadni amilyen. Szóval kis csapatunk elindult a szemerkélő esőben. Nagyon vicces látványt nyújthattunk az utcán esernyőkkel. J Adrián „atya” volt a vezetők, mivel ő ugye helyi lakos, bár nem teljesen, mert Vigoban lakik. A legelső hely ahova mentünk volna azért nem volt nyerő választás, mert a fiúknak 5eurot kellett volna fizetniük (bár leihatták volna), de mondjuk úgy hajnali 5körül ez nem biztos, hogy jó ötlet lett volna már. A hely egyébként nem volt rossz, egy lépcsőn kellett lemenni, és ott lett volna a buli helyszíne. Fenn öltönyös kidobófiúk álltak, és a lépcső feljárót egy kis fekete kőangyal őrizte. Nem sokat kellett sétálni míg elértünk a másik helyre. Bent tömeg volt, mindenki kiöltözve. De nagyon jó volt a hangulat. Itt Spanyolországban azt vettem észre, hogy minden buli helyszínén van egy hatalmas kivetítő és onnan sugározzák az éppen játszott zenének a videóklippjét. Én szinte végig az angol lánnyal, Emmával táncoltam, néha a columbiaiakkal és a román vámpirral. Olyan fél 7körül éreztem, hogy kezdek fáradni, de még egy kereső üzemmódot indítottam el, mert elvesztettem a kis farkincámat. Szerencsére meglett, ugyhogy az esőben egyedül elindultam hazafelé. Még szerencse, hogy nem lakunk messze, csak két háztömbnyit kellett sétálni. A lakás az úgy nézett ki, mint egy harci övezet. Gábor már korábban lelépett (neki nem világa az ilyesfajta zene), ő már szorgosan takarított. Én lemostam magamról a bulit, mire kijöttem a fürdőből Dóri és Marquarita is megért (szegény azt sem tudta szerintem hol van- mert mikor lement a lépcsőn, visszajött, hogy nem tudja kinyitni az ajtót, nagyon elfáradt szegénykém). Még egy két üveget elraktunk, de a java a takarításnak holnap, vagyis ma lesz!

Happy Halloweent mindenkinek!! Csokit vagy Csalunk! :-P

2010.10.29.

Péntek:

Mivel ma nincs suli, így a pihenésé, készülődésé a mai nap, mivel holnap hatalmas halloweene-i buli lesz nálunk, közel 50emberrel. Dóri hírdeti is a facebookon a bulit: „Dora Halloween Party” névvel. Ugyhogy délután összeírtuk a szükséges dolgokat, aztán nekiálltunk tanulni, hogy a hétvégén ne kelljen ilyennel foglalkozni már. Kiültünk a nagyszobába, amit kezdünk egész belakni, otthonossá tenni. A főbérlőnk Carmen hagyott a lakásban egy csomó Vogue magazint, kitaláltam, hogy akkor dekorálom a szobámat. Carment nem zavarja semmi, amit a lakással csinálunk- mikor a menyétet lefejeztük, vagy a babát eltörtük se volt semmi probléma belőle, sőt jót nevetett rajta. Azt mondta, hogy mi vagyunk a legjobb albérlők a világon! Mondjuk tény, hogy a lakást mi hoztuk helyre teljesen. Mikor nemrég jártak itt lakásnézőben emberkék, szerintem dobtunk az ingatlan áron azzal, ahogy berendeztük a lakást. Egyébként roppant vicces volt, mikor beállított egy ingatlanos, elegáns nő, és őt követte egy idős házaspár- tisztára, mint a filmekben. Minden kis lyukba benéztek, én el is menekültem óráraJ Na de vissza a témához. Közel három órán át dekoráltam a szobámat, és a végeredmény nagyon tetszett mindenkinek. A parafa táblámon most már nem „Che Guevara” néz vissza, hanem Prada, Chanel, Dior, Versace, Mango…. Annyira szépek ezek a finom dolgok!!! Szóval olyan fél kettőkor bújtam ágyba, míg a többiek még kinn a nappaliban tanultak- szegények. Bezzeg az olaszok ma is bulizni mentek, nem tudom, hogy bírják az állandó bulikat!! Mondjuk Andrea tényleg egy igazi „party animal”- már így hívjuk őt!!!

2010.10.26.-28. Pictures

2010.10.28.

Csütörtök:

Végre az utolsó tanítási nap megint! Ma sajna nagyon korán keltem- konkrétan 06:05kor, hogy el ne késsek, mert ma előadás lesz! Út közbe volt szerencsém belefutni egy buliból haza vergőső részeg sráccal, aki az óvárosi csatornába vizelt éppen, majd dölöngélve távozott. Hát mondanom sem kell, hogy az én gatyám is, hogy tele lett. Nagyon sötét volt még az utcákon, emberek sehol, csupán néhány zarándok, az utcán halszag volt, én meg egyedül kullogtam egy részeg mögött, remegve attól, hogy nehogy hátranézzen, vagy újra megálljon „levet engedni”. Szerencsére beértem 8előtt, de a kapuk még zárva voltak, úgy látszik a korán kelés nem erőssége itt sem az embereknek. Míg várakoztam majdnem megsüketültem, annyira csiviteltek a madarak, én még ilyet korábban nem is hallottam, nagyon hangosak voltak, mintha támadást terveztek volna. Míg vártam a kezdésre, összeszedtem minden bátorságom, és odamentem a portáshoz, kérni egy „carterat”. Tegnap elmentem boltba, a Carefulba, hogy bevásárolok a hosszú hétvégére, mert kagylót akarunk enni, paradicsomos mártásban, és éppen rámcsörgött Dóri, hogy ők is itt vannak. Kezükben USC-s mappa volt (ez a suli nevének rövidítés: Universidade de Santiago de Compostela), már nagyon régóta néztem én is, mivel minden egyetemista diák kezében van egy ilyen. Azt hittem ezt venni kell valahol, de nem, csupán el kell menni a suli portájára, és ott elvileg be kell mutatni a beiratkozáshoz szükséges papírt és ennyi (bár tőlem ezt sem kérték). Szóval már én is hivatalosan is diák vagyok! De attól is hivatalos vagyok, hogy tegnap végre kaptam egy levelet mindkét sulimtól (olyan fura ezt így leírni, hogy két iskolában is tanulok), melyben visszaküldték az aláírt Learning Agreementemet. Bementem hát az ORE-ba, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e. Az ügyintéző először lengyelnek nézett, aztán sűrűn bocsánatot kért- bár van az a mondás, miszerint „lengyel magyar két jó  barát, együtt harcol, s issza borát!”. Még Dóriék módosított szerződését is leadtam, majd mindennel végezve hullafáradtan értem haza. Még leugrottunk Gáborral a Gadisba, venni kagylót, ahol az egyik ráknak habzott a szája, és elindult rohamlépésben felém. Na ez így közel a Halloweenhez roppant félelmetes látvány volt, főleg a csápjai, ahogy összevoltak kötözve. Na, ha ezt meglátná a PETA, lenne ne mulass az tuti! :-P

Voltak a hűtőpultnál rákok, lepényhalak, polipok, kagylók- még Szent Jakab kagyló is, amit egyszer szeretnék megkóstolni. Otthon gyorsan megfőztünk, megvacsiztunk, majd én elvonultam a szobámba, többiek pedig készülődtek, mivel este találkoznak a szaktársakkal, és mennek vacsorázni!

Még picit neteztem és néztem az otthoni fejleményeket, mivel otthon a mai napon van a gólyabál, és ez az első alkalom, hogy kihagyom, így picit összeszorult a szívem! De megerősödtem attól a gondolattól, hogy jelen helyzetben nagyon sokan cserélnének most velem, és inkább kihagynák a gólyabált, csak legyenek a helyemben Spanyolországban. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, melynek nemsokára vége, és minden megy a régi kerékvágás szerint. Csak mikor a képekre ránézek, és látom az otthoni bulikat jó lenne ott lenni, és velük együtt átélni ezeket a dolgokat. Viszont annak nagyon örülök, hogy sok számomra fontos ember boldogan éli az életét, bár tudom, hogy hiányzom nekik, és várnak haza nagyon!

2010.10.27.

Szerda:

Szerencsére ma csak 10:00-ra kellett mennem angolra. Órán szorgosan jegyzeteltem, mert végre azt veszem észre, hogy egyre jobban tudok figyelni, koncentrálni a tartalomra. Kezdem megszeretni egyre jobban az angol irodalmat is, nem olyan pesszimista hangvételűek, mint a magyar költők, írók művei, mint: Ady, Petőfi, József Attila-> csak, hogy a magyar irodalom nagy alakjait említsem!

Óra után hazafelé sétáltam, betértem a Zarába is, mikor Gábor felhívott, hogy nincs-e kedvem elmenni vele a postára feladni hivatalos ügyét. Mivel jó idő is volt, és végeztem is mára, gondoltam miért ne. Tegnap ugyis kihagytam egy órát, hogy búcsút vegyek Candidától, ma pótoltam a hiányzást, szóval jól jön egy kis relax. Postára menet beugrottunk egy sütizőbe, már múltkor voltam benn, és egész jó dolgokat árulnak. Elfeleztünk egy creme napolitana-t, és ittunk egy jó, frissen facsart narancslevet. Nekem az az igazság, hogy nem ízlik az itteni narancslé, nagyon édes, és nincs olyan sok rost benne- bár tudom, hogy otthon is import a narancs, és sok a spanyol, de tuti nem Santiagói (bár lehet ide meg pl. Afrikából hozzák J ). Ezután mentünk a postára, ahol szerintem a putosok tuti ismernek, mert már minden áldott nap ide járok levelet feladni. Múltkor nagyon vicces szitu volt: adtam fel a lapokat, amiket Dóri adott nekem, és ő adott egy babarózaszín csókot a lapra, a postás pedig azt hitte, hogy azok az én lapjaim, és nagyon mosolygósan, sunyin vigyorgott! :-P

Otthon már vártak a hivatalos levelek, elintéznivalók. Mivel eszembe jutott, hogy ma kirándulnak otthon a többiek (még az ügyintéző is), ezért választ még nem kaptam, csak a tenerifei szálloda írt, hogy várják a szerződést, és, hogy minél előbb küldjem nekik. Este még tanulgattam, beszélgettünk Andrea-val, akinek egyre jobban kezd kinyílni a „csipája”, de egyre jobban kezdem megkedvelni őt is. Jó fejek a lakótársaim, meg kell hagyni, bár takarításban szó mi szó, nagyon lusták, főleg a lányunk. Este írtam az otthoni angoltanáromnak is, hogy mi a helyzet „spanyol-honban”, és leírtam a könyv címeket is, amiből tanulok, hátha tudok segíteni otthon. Tényleg azt látom, hogy nagyon kevesen beszélnek idegen nyelven, és látom itt, hogy a legnagyobb lehetősége annak, hogy szerencsésen nyelvet tanuljunk, hogy merjünk megszólalni, akkor is ha nincs értelme a mondatnak. Kellenek a súrlódások, a stressz helyzetek, még akkor is ha néha fáj, és legszívesebben nem mondanál semmit, csak némán ülnél.

Hát ennyi mára a jó tanács azt hiszem! Jóéjt Mindenkinek! 

2010.10.26.

Kedd:

Ma reggel ismételten 08:00ra mentem (volna) ha nem késnék el mindig. De most csak 5percet késtem, becs szó! Nagy nap a mai, ugyanis ma tartom az előadásomat magamról. Órán egy kóreai lánnyal dolgoztam együtt, de nem igen értett semmit szegényem, mondjuk átérzem a helyzetét szó se róla, néha én érzem magam úgy, mint a „leggyengébb láncszem”. Vége lett az órának, és nem tartottam előadást. Majd csütörökön, de akkor reszkess osztály, mert jövök! Óra után beültem a büfébe kajolni valamit, a büfés néni már ismer, mindig mosolyogva fogad. Innen utam a postára vezetett, feladni az ajándékba szánt képeslapokat. Nagyon sokan voltak az utcákon, és lázasan folynak a munkák is, hiszen jövő hétvégén (november 6.-án) jön a Pápa. Már állítják fel a katedrális előtt a kivetítőket, állványoznak. A posta felé menet sétáltam picit, és gyönyörködtem a városban. Néha még mindig nehezemre esik elhinni, hogy itt vagyok. Séta közben (nem tudom miért), de felnéztem a teraszokra, és szemem megakadt egy Shrekből előbújt kis mézeskalács figurán, és bronzos hátsójú emberkén, akik a teraszon álltak. Mint észrevettem, ez egy múzeum volt!

Föci óra után rohantam haza, mert Candida ma megy haza, és mindenképpen elakartam köszönni tőle, míg itt nem hagy minket. Nagyon megkedveltem ezt a lányt, tényleg!

16:00kor el is indult a reptérre. Én picit nézegettem a neten, míg egy régen várt, rég elfeledett ügyben levelet kaptam, legnagyobb meglepetésemre. Mivel szálloda szakos hallgató vagyok Gőrben, ezért kötelezően részt kell vennünk egy három hónapos gyakorlati képzésen Győrben a négycsillagos Hotel Famulusban. De ha leleményesek egyesek, akkor elkezdenek külföldön gyakorlati helyet keresni. Ez történt nálam is, hiszen a legjobb ajánlólevelet csak külföldön lehet bezsbelni, ez a megalapozása a jövőnek! Egy szálloda vette fel velem a kapcsolatot nyáron, ez pedig A Ritz Carlton Hotel Company-n belül az Abama Hotel Resort Tenerife volt. Még nyáron volt az első megmérettetés egy egy órás internetes teszt keretén belül, majd közölték, hogy lesz még egy mélyvízbe dobás, méghozzá egy telefonos interjú is. Lelkesen, alaposan felkészülve vártam a hívást egész nyáron (még videókat is néztem, hogy mik az alapvető kérdések egy ilyen interjú során), de csak nem hívtak (na jó egyszer igen, míg gólyatárborba voltam, de akkor nem tudtam felvenni, egyéb fontos elfoglaltságaim miatt! J ). Mikor megérkeztem Santiagoba csörgött a telefon, a szálloda végre hívott, de mint egy rossz mesében hirtelen megszakadt a vonal. Majd közölték, hogy visszahívnak, de semmi egészen a mai levél megérkezéséig. De legelőször haza kell írnom, mert a probléma az „csupán” a külföldi gyakorlatok jelentkezésének leadási határideje szeptember 23.-a volt, és most október vége van. Remélem sikerül azért egyességre jutnom az iskolámmal. Eddíg jó fejeknek bizonyultak!

Na de vissza a mai napra. Elindult a kis lakás apraja- nagyja (Andrea a reptérre vitte Candidát, így ő nem tartott velünk) és elmentünk egy jelmezkölcsönzőbe. Hát, nem viccelek az eladó tuti bepasszolt volna a halloween-i képbe. Mint egy boszorkány úgy nézett ki. Nagyon ellenszenves, bunkó stíluső volt, ráadásul egy jelmez kikölcsönzése 120euro volt. Mariska J tudott egy jó kínai helyet, ahol árulnak maszkokat, így elmentünk oda. Volt ott minden. Parókák tömkelege, vámpírok, szado- mazo, cica fülek, nyuszi farkak, vér, körmök, üvegszemek, háztartási termékek. Persze mindenhol érződött a „Made in China” illattal együtt. De erre a napra megéri beruházni. Én vettem egy lila parókát- bár erre a nagyon rokonszenves eladó vett rá, egy nyuszi csomagot (fül, farkinca, csokornyakkendő, karszalag), és vettem még egy fekete szemrejtőt (sajna nem jut most eszembe a hivatalos neve). Gábor vámpír jelmezt vett, Dóri cicát- Catwoman jelmezt, Maria pedig rendőr jelmezt. Megjelent Mari egy itt megismert barátnője, aki nagyon szimpi nekem, vele próbáltuk a parókákat, ő végül vett egy kéket. Vettünk még közösen dekorálni való tököket, és én hazamentem a cuccokkal, többiek pedig órára mentek. Otthon még szétkürtöltem a nagy hírt, hogy megyek a Kanári szigetekre!! Úristen, még mindig nem tudom felfogni!!! lehet azért, mert még várnom kell, hogy mit szól az otthoni egyetemem!!!

Besosss Chicosok (L)  

Candida búcsúvacsija

2010.10.25.

Hétfő:

Ismét egy újabb hét eleje, de az utolsó hétfő az októberből.és utolsó napja van itt nálunk az olasz barátnőnek, így a mi tiszteletünkre készít egy búcsúvacsorát suli után. A mi fiúknak nagyon jót tett, a barátnője jövetele. Mikor szeptemberben jöttek ő nem beszélgetett (jó nyílván a nyelvi nehézsségek miatt), kezdetben fütyült és énekelt a fürdőszobába menet, de ez a szokása egy hét után alábbhagyott. Miót Candida velünk van újra énekel és dúdolgat, állandóan mosolyog és beszél is. Nicsak, nicsak mire jó egy jó barátnő?! J

Suliiban „Nathaniel Hawthorne: My Kinsman Major Molineux” művét elemeztük. Végre egy óra, ahol nem kiabál a tanár. Behozta a kis Apple laptopját, és beszerelte a diavetítőt hozzá. Nagyon nagyon tetszenek az Apple termékek, olyan letisztultak, finomak, az ember fél hozzájuk érni, de élvezném a „társaságukat” az tuti! Egyszer nekem is lesz ilyenem!!! J :-P Óra végén még egy kis filmet is bejátszott nekünk, mely az ötórai teát kapcsolja össze Kinsmann-el, aki Bostonba költözik és az ő kalandjait ismerhetjük meg.

Hazamentem, picit pihentem, majd 16:00kor elindultam a városba, vettem képeslapot haza, mert szülinapi meglepit akarok küldeni (cicákosat vettem, süveggel a fejükön ülnek egy tortában- és ki lehet hajtogatni), meg elmentem még szoliba is- mert „megérdemlem”. A lány már megismer, és tudja mennyire szeretnék menni. Szimpik az emberek itt nagyon!

A kétórás órától tartottam, de felkészülten érkeztem most,  megírtam a képeslapokat. Óra után odajött hozzám egy szőke, fehérbőrű lány, aki észrevette, hogy én is Erasmusos vagyok (jó, a jelenlétire ráírtam, hogy Erasmus), és mint kiderült ő is az, méghozzá brazil (ezért van jelentősége a hajzínének, bőrszínének). Én inkább valami északi országból valónak néztem volna: svéd, norvég, lengyel. Együtt mentünk ki óráról, és eljött velem a katedrális felé, mert még elkellett ugranom Dórinak képeslapért. Beszélgettünk arról, hogy ennél a tanárnál semmit nem lehet érteni, konkrétan azt sem tudjuk, hogy miről szól az óra! Megegyeztünk abban, hogy holnap találkozunk órán!

Otthon már terjengtek  finom illatok, Candida nagyon kitett magáért: két tepsi lasagne, saláta, bagett. A többiek fél óra múlva érkeztek, megterítettünk, nyitottunk bort, kocitottunk, fényképezkedtünk, majd elkezdődött a kulináris élvezet. A lasagne eredeti olasz paradicsomból készült, a hús nem az a zsíros volt, mint nálunk, és érződött az olívaolaj is. Nagyon ízlett, még sosem ettem eredeti olaszt lasagnét, bár Candida szerint anyukája jobban csinálja. Mi meglepetésként vettünk sajttortát, ami picit fagyott volt, és nem volt sajt ízű, de az áfonyalekvár javított a helyzeten hozzá. Mivel ők főztek, mi mosogattunk, igazi csapatmunka a miénk! A mi olasz lányunk nagyon kis lusta, nem segített semmiben, sőt ha ő főz, még a tűzhelyet is úgy hagyja, ellenben az új olasz lányunk eltörölgetett maga után, igazi kincs ő Andrea-nak (csak ki tudja, hogy megbecsüli-e- vannak Erasmusos pletykák az angol lánnyal és vele). Még beszélgettünk olyan egyig, aztán lefeküdtünk aludni, mivel holnap suli.

Köszönjük Candida!

2010.10.23.-24.

Szombat- Vasárnap:

Tegnap elfelejtettem megírni, hogy olasz lakótársaink nem jöttek el a buliba tegnap, de otthon, mikor hazaértünk elkezdtünk beszélgetni, és jobban megismerni a fiú barátnőjét. Ő Párizsban Afrikáról és tanul, szeretne egyszer a jövőben dolgozni is ott, és segíteni a rászorulóknak. Nagyon jól látja a dolgokat. Sokan tényleg azt gondolják, hogy elutaznak, adnak pénzt és ennyi. De ez nem erről szól! Igaz azonban az is, hogy a "pénz az Úr, a pénz ugat", mert Dóri mesélte, hogy mikor ő volt külföldön kedveskedni akart a gyerkőcöknek és csomagolt nekik csokit, gyümölcsöt, majd mikor átadta az ajándékot a pici ötévesek nyújtották a kezüket, hogy hol a pénz?! 5évesekről van szó, és nekik is a pénz fontos! Itt tartunk a XXI. században sajnos. De tényleg boldogít a pénz? Sokkal jobb az emberi szeretet, a segítség, persze fontos az anyagi rész is, de pénzzel nem vehetünk meg mindent, az emberek lelke nem lesz több, jobb!
Candida sajnos ezen a témán összeveszett, vagyis inkább szóváltásba került egy milánói lánnyal. Candida nagyon életvidám, divatos csaj, aki húzza magával az embereket, jó kedvet ad. Voltak ma vásárolni, vett egy csomó divatos ruhát Párizsba, ahol most 9fok van. Még a mi fiúnkból is kihozta a legtöbbet, és neki is vettek kötött pulcsit, bár Andrea húzta a száját de igenis jól áll neki! Mutatott nekem képeket Párizsról Candida (Ká), a barátairól, és mondta, hogy még tuti találkozunk, és, hogy nyugodtan látogassuk meg Rómában (minden út Rómába vezet, hiszen, bár én a Trevi kútba nem dobtam pénzt szerintem). Az olaszoknak is van egy két fura kiejtése, mint: bőő- ez az igen, vagy valami hasonló! :-)

Ebben a két napban nem fogok tudni semmi különöset írni többet, mivel ismét egy hétvége előtt állunk, és mint ismeretes, ilyenkor nem történik semmi. Takarítás, főzés, mosás, tanulás, beszélgetés az otthoniakkal…. Sajnálom, de tényleg semmi izgi, vagy olyan ami beszámolnivalót érdemel! Pusszancs J

2010.10.22. Lakásavató

2010.10.22.

Péntek:

Ma végre nem volt suli, ugyhogy pihiztünk az estére készülve, ugyanis az egyik magyar lány új lakásba költözött, és ennek tiszteletére lakás avató bulit tart. Ugyhogy napközben pihentünk, próbáltunk tanulni is. Megbeszéltük a milánói lánnyal, hogy a lakásunk előtt találkozunk, és együtt megyünk a buliba. El is készültünk 20:00-ra, és együtt négyen elindultunk a Plaza Galícia felé. Olasz lakótársaink azt igérték később jönnek, mert nekik a nyolc óra még igen korai lenne egy bulihoz. Útközben felfedeztünk egy új szórakozóhelyet, neve: „Gabbana”—nem, nem az olasz tervezőpáros nyitott itt discot, de a színvonal, az első osztályú. Kinn, talpig egyenruhában „kidobófiúk” álltak, benn pedig minden nagyon modern stílusú volt. Fekete falak, lila bútorok, hatalmas plazma tévé, ezüst borítású tárgyak (pl. egy agár kutyus volt a pulton). Még üres volt minden, hiszen ilyenkor a spanyolok még javában „alszanak”, a bulik itt éjfélnél- kettőnél előbb nem kezdődnek. Itt is sikerült kapásból eltévednünk, de a helyiek nagyon segítőkészek, és mindig útbaigazítanak- ha nem is jó irányba-. Felfedeztünk egy jelmezkölcsönző boltot is, ami nagyon jól fog még jönni, hiszen nemsokára halloween, és lesz nálunk egy hatalmas buli! Mindenféle jelmez megtalálható itt: boszorkány, vámpír, zombi, tündér, balerina… A lakás ahová mentünk nagyon új építésű, nem túl nagy, de éppen megfelelő. Hárman laknak itt: a magyar lány, egy lengyel lány, és egy görög fiú. A fiú korábban olaszokkal lakott, de nem jöttek ki egymással túl jól, mert más az életfelfogásuk. A szobák nagyon otthonosak voltak- mivel a buli egy kis „idegenvezetéssel” kezdődött. Még nem sokan voltak, de megismerkedtem olaszokkal (minő meglepő) és lengyelekkel. Jó volt, hogy már sok ismerős arc is feltűnt. A konyhában nagy sütés ment, ugyanis tapasként főtt krumpli volt serpenyőn sütve, hozzá pedig majonézes (kis magyar paprikával megfűszerezve) mártás. Nagyon jó ötlet volt, persze pillanatok alatt el is tűnt az asztalkákról. További jó ötlet volt még, hogy a Sangría mellé kínáltak jégkockát is! Végre én is megszólaltam és beszélgettem emberekkel (felszabadultan), mindenki nagyon rokonszenves a kis Erasmus társaságból. Éjfél körül megjött a másik magyar lány, az angol lakótársával, és egyre többen csengettek is. A konyhában néhány percre én vettem át a staféta botot, és sütögettem, mint vendéglátós múlttal rendelkező! Fél kettőkor mi négyen leléptünk, mert nem nagyon volt hangulatunk a bulihoz. Otthon még vagy egy órát bohóckodtunk, facebookoztunk, beszélgettünk- régi könyvekről, kedvenc szerzőkről. Rájöttem, hogy a régi novellák sokkal érdekfeszítőbbek és elhatároztam, hogy ha hazamentem el fogom olvasni az „Anna Karenina”-t!!! (ez az elő újévi fogadalmam). Holnap hétvége, hurrá!!!! J

S U S H I

2010.10.21.

Csütörtök:

Valahogy sosem sikerül időben elkészülnöm. Ma is fél 9re kellett (volna) mennem, de megint sikerült elkésnem: jó mondjuk „csak” 5percet, de akkor is. Ma a csoportos foglalkozáson ismét egy olasz lánnyal kerültem össze Chiaraval- nagyon aranyos lány, és már próbálkozok az ismerkedéssel is, szigorúan spanyolul. Az óra ma is igen kemény volt, nagyon gyors a tempó: vettük a testrészeket, a betegségeket, egy kis nyelvtan is volt, magnó is. Óra után elmentem a „Facultad de Filosofía” tanszékre aláíratni végre a szerződésemet. Egyből odataláltam az irodájába (ami nem volt nehéz, mert kapásból a lift mellett vol). A prof. tipikus spanyol volt- pörgős emberke, és igen vagány is- nem fogott a tolla, és szépen az aszatlától nagy lendülettel elhajította („repül a toll, ki tudja hol áll meg, s ki hogyan talál el”). De nem volt vége a hivatalos ügyintézésnek, mert közölte, hogy neki nincs pecsétje, ezért menjek át a „Facultad de Geografía y Historia” tanszékre a titkárságra, és szerezzek pöcsétet. Átcammogtam, ahol is volt szerencsém kifogni egy olyan titkárnőt, aki vagy fél ürát dumált vidáman egy másik nővel, én meg az ajtaja előtt vártam „vidáman”. Megszerezve a pecsétet el kellett mennem az ORE-ba, ahol elfaxolták haza a papíromat, már csak arra kell várnom, hogy visszaküldjék és akkor végre október végén beiratkozott hallgató leszek!!! YUPÉÉ!!!

Beültem a büfébe, ahol „sandwich york”-ot kértem, ami egyszerű sonkás pirítóst jelent, majd egykor elkezdődött a föci órám. Szinte hihetetlen de ma először végre felfogtam rendesen az anyagot: ma Dél- Amerika kőzettana és felszíne volt a téma, fél oldalt sikerült is jegyzetelnem. Mint kiderült itt is vannak beadandók az órára ( de, hogy ezeket is mikor csinálom meg?). Nem is értem, a többi Erasmusosnak nincsen semmi tanulnivalója, csak nekem? Vagy én vettem fel bonyolult, nehéz tárgyakat? De hát okosodni jöttem ide…

Óra után végre hazaestem, ahol Gáborral megnéztünk egy dr. House részt, és rápihentünk az estére, ugyanis 9kor megyünk sushizni.

Fél 9kor felpörögtek az események, jöttek a columbiaiak, és az egyik magyar lány is, akit már jó rég láttunk, mert elrepült múlt héten a barátjához Frankfurtba. Velünk tartott még az olasz lány Candida is- aki egy hatalmas fényképezőt is hozott magával. Nagyon szimpatikus lány nekem, igazi, pörgős- belevaló láyn. Így a kiscsapat elindult Marquaritához, az olasz lányhoz, majd onnan mentünk az ORE mellett található étteremhez. Út közben szükségünk volt egy kis útbaigazításra, de szerencsésen megérkeztünk azért. Már le volt foglalva 15fő részére az asztal, nagyon hangulatos kis étterembe mentünk. A wc tetszett a legjobban, rendes kagylóból volt megcsinálva a mosdó, és a virágváza is. Volt sushi pálca is, meg miden ami kell. Én picit lebetegedtem,  szóval egy „green té helado”-t kértem csak, ami nem volt életem legjobb „zöld” fagyija, de azért elment, főleg a pirított mandula hozzá. A többiek különféle makikat rendeltek, és algába tekert egyéb finomságokat. Hozzá kísérőként elfogyott 4üveg bor is, és desszertek is. A számla végösszege nagyon megugrott, csupán a 4üveg bor került közel 80euroba! A számla fizetésnél voltak gondok, mert szerintünk a pincér felszámolt még pluszban egy egész adag ételt, hiszen 21euro csak nem tűnhet el nyomtalanul! Hazafele szórakoztattak a columbiaiak (akik holnap mennek Portugáliába) és igen elnevetgéltek az én gyenge spanyolomon- de legalább próbálkozom, nem?

Nagyon elfáradtam, meg a náthám is kezdett erősödni, szóval a „boteillon”- ra én már nem mentem el Magihez. Lillával, Cecile-vel: ő norvég, aki Oslo-ban lakik, és gyógyszerésznek tanul, meg a columbiaiakkal és az olasz lakótársakkal hazamentem (Maria nem jött el, mert nem szereti a sushit), így hajnali fél háromkor kerültem ágyba. 

2010.10.20.

Szerda:

Szinte hihetetlen, hogy október közepe van és jó idő! Azt szeretem a „Facultade de Xeografía-ban”, hogy olyan jól besüt a nap a zárt, de mégis nyitott folyosón- na ez egy szép mondat volt a javából! J Ez a kedvenc helyem, itt nagyon szeretek várakozni is. Olyan jó volt ma suli után sétálni picit a napsütésben. Elmentem a postára is feladni a képeslapokat. Vittem magammal Dóri lapjait is, amiket ő "agyon csókolt". A postás nagyon megmosolyogta a lapokat, mikor feladtam! Annyit értette csak, hogy "muy guapa"!!! Hazaértem és elkezdtem a hivatalos ügyintézést. Tegnap írtam az új koordinátoromnak, hogy mikor tudnánk találkozni, hogy aláírja a szerződésemet, valamint haza is írtam, hogy tudják fogom küldeni a szerződést. Otthon már a hét elején volt szó arról, hogy elmegyünk Sushizni, de a helyet le kellett volna már időben foglalnunk, így csak holnapra kaptunk időpontot. Eddíg olyan 15-en vagyunk. Még beszélgettünk egy picit az új lánnyal- Candidaval, aki nagyon szimpatikus lány, akkora szemüvege van, hogy szerintem az „Olsen-ikrek” simán elbújhatnának mellette. Vérbeli francia sikk! Jajj, holnap megint 08:30!!!! :-P L

2010.10.19.

Kedd:

Francba, hogy nekem mindig sikerül elkésnem az iskolából, pedig időben felkeltem! Az tuti, hogy a tanárnő megjegyzett magának, mert ma is engem szólított fel olvasni. Egyébként az óra az nagyon tetszik, érdekes, és a tanárnő sem olyan ijesztő, mint először tűnt. Sokat nevettem az órán, és jelentkeztem másodiknak egy előadásra. Magamat kell bemutatnom két percben jövő hét kedden. Suli után elmentem kajálni a másik tanszék büféjébe, és „tortilla españolat” kértem, ami szerintem egyszerű tojásrántotta (talán krumpli is van benne) és így van kisütve, és kenyér volt hozzá. Csak a felét bírtam megenni, annyira laktató volt. A föci órán megint nem sokat értettem, de a sokszor említett szavakat persze leírtam, hogy otthon utána tudjak nézni. Otthon picit beszélgettünk, aztán nekiálltam tanulni, és mentem is vissza órára este. Na itt aztán végképp nem értettem semmit. Ez a tanár már tegnap is bizonyította számomra, hogy nem tudja felkelteni az érdeklődésemet az „Economia” iránt. Otthon halál lezsibbadt agyal zuhantam be az ágyamba megint! 

2010.10.18.

Hétfő:

Utálom a hétfőt! Reggel busszal mentem suliba (1euro), mert nem bírtam mozgatni a végtagjaimat, annyira nem álltam át a hétvégéről még. Az óra eleje  rögtön észhez térített. A tanárnő kikelvel kiabált az osztállyal (bár Gábor azt mondta nekem itthon, hogy valószínű csak a temperamentumuk más, de most nem ez volt). Annyira ki volt kelve magából, hogy nem csináljuk a beadandókat (ezt még én is megértettem), és közölte, hogy holnap zh! Szuper! elmondta, hogy melyik csoport hány órakor írja. Majd elkezdődött az óra, de a levegő dovábbra is izzott. Nagyon megijedtem, hogy most mi lesz. Órán Edgar Allen Poe-t vettük. Egyébként ez az óra nagyon tetszik, és még értek is belőle valamennyit. Mindenképpen hasznosnak tartom, hogy van órám angolul is, így „két legyet ütök egy csapásra”. Óra után vettem pár képeslapot, amit feltudok adni a szeretteimnek, barátaimnak. Majd hazajöttem szusszanni picit, aztán elindultam „a Plaza de Galícián” picit nézegetni a boltokban, ez olyan jót tesz az én kis lelkemnek néha. Csak bemenni egy „illatos” boltba, végigtapogatni a csini rucikon, felpróbálni őket!! Ezt imádom, tudnám egész nap csinálni. Majd elmentem szoliba a megszokott törzshelyemre, ahol a csajszi már megismer! Ezt követően mentem órára. De milyen jól tettem, hogy előtte kikapcsoltam magam, mert ez az óra olyan volt, mint egy kínzás. Eltelt egy óra, én boldogan fellélegeztem „volna”, de csak nem hagyta abba a tanár, mint kiderült mikor néztem az órarendemet még szeptemberben jól láttam, hogy ez az óra kétórás, de legelső alkalommal nem tartotta meg, most viszont pótolta ezt a hiányosságát. Nem bírtam nagyon, mocorogtam, szavakat jegyeztem fel. De itt tényleg semmit nem értettem. A tanár „Úr” motyog, prüszköl, köhög, szlenget használ (szerintem). Nagyon-nagyon fáradtan mentem haza, már semmire nem volt erőm! L

2010.10.17.

Vasárnap:

Ma a jól megérdemelt pihenésé volt a főszerep, délig lustizás, majd takarítás, skypolás az otthoniakkal, szóval semmi extrával nem tudok szolgálni mára. Kivéve egyel, ami egyeseknek érdekes lehet, akik szeretnek elkalandozni a filmek világában. Este bekuckóztunk a nappaliba, és megnéztük a „Shutter Island”-ot. Ez egy Martin Scorsese film, Leonardo DiCaprioval a főszerepben (szerintem ő Scorsese múzsája, mert az Eredetben is ő szerepelt). A film története a következő: Az egész egy szigeten játszódik, ahol a legveszedelmesebb őrülteket kezelik egy elmegyógyintézetben. Ide érkezik a rendőbíró (Leonardo DiCaprio), mivel az egyik rab megszökött, és hát meg kéne találni. Természetesen nem ennyire egyszerű az egész, mert érdekes dolgok történnek ott. A vége pedig, mint minden Scorsese film kétértelmű, a nézi dönti el, hogy mi lehet a vége.

A film után én csak némán ültem egy darabig, és gondolkodtam, szerintem ennyi idősen, mint most én vagyok (21- december 15.-ig), nehéz egy ilyen filmet felfogni.

Film közben megérkezett az olasz fiú barátnője is Párizsból, mivel ő ott Erasmusos, nagyon szimpatikus volt elsőre, de nem sokat beszélgettünk-neki is jobban megy az angol inkább- hagytuk hadd élvezzék egymás társaságát a szerelmesek! A lány neve Candida- ami nálunk ugye egy gomba betegséget jelent.

Mivel picit félelmetes volt a film, nem mertünk egyedül aludni Dórival, ezért átcuccoltam hozzá. Jajj, holnap megint egy utálatos hétfő!!!!

Itt egy kis trailer azoknak, akiket érdekel a film: 

http://www.youtube.com/watch?v=5iaYLCiq5RM&translated=1

2010.10.16.-Finisterre y Costa da Morte

2010.10.16. Finisterre y Costa da Morte

Reggel korán keltünk, hogy mindennel végezzünk, mert 11:00kor indul a buszunk Finisterre és Costa da Morte-ba. Mikor odaértünk egyetlen ismerős arcot sem láttam először, viszont picit visszaugrottam két lépést, mert minzha magyar hangot hallottam volna. És tényleg! Két srác magyarul beszélt. Megláttuk az egyik magyar lányt is, odamentünk hozzá, és végre ismerősökkel is találkoztam, a nyelvóráról két olasszal és az angol lánnyal. Megismerkedtünk a két magyar fiúval is, ők jogot tanulnak és két hete érkeztek, szóval jól lemaradtak mindenről eddíg. 3busz állt a megállóban, mi a középsőbe ültünk, és elindult kis kalandunk fél óra késéssel, mint ahogy lenni szokott. Első megállónk egy „Castelle” volt. Középkori jellegű kastély. Mikor leszálltunk a buszról az egyik portugál srác csinált csoportképet is. A kastélyban mindenki szétszéledt és mindenki ment amerre látott.  Én az angol lánnyal és az ő lakótársával, egy paraguay-i lánnyal (aki énekel is) mentem. Vicces volt útközben találkozni a többiekkel. Az egyik román srác előadta angolul, hogy ez az ő villája, a falakon Mona Lisa festmények vannak, és éppen fő az ebéd. Jól elvesztettem a lakótársaimat, de valahogy nem zavart különösebben. Megbeszéltük, hogy iszunk egy kávét valahol, mert van még egy óránk az indulásig. Kifelé a kastélyból összefutottunk Dórival, így ő is velünk tartott és egy kisebb olasz csoport is. Betértünk egy út széli kis étterembe, és esküszöm én itt ittam a legfinomabb kávét mióta itt vagyok, még étcsokit is kaptam hozzá. Dórinak kevésbé ízlett a „colacao”, de azért el voltunk. Beszélgettünk a paraguay-i lánnyal, hogy megismerjük az ő kultúráját is, hiszen erről szól az Erasmus. Az olaszok pedig egy nagy-magas asztalnál várták az ebédjüket. Nagyon hamar eltelt az idő, és indulnunk kellett, nehogy lekéssük a buszt, de hamar rájöttünk, hogy ez a veszély nem áll fenn. Falatoztunk a tegnap készített házi sütinkből, és a többieket is megkínáltuk egy kis hazaival. Szerintem mindenkinek ízlett. Beszélgettünk még a magyarokkal is, majd indultunk. Mint kiderült azért késtünk, mert nem készült el időben a szervezők ebédje. A következő megálllónknál csupán fél óránk volt. Egy világítótorony tárult a szemünk elé, és a végtelen nagy sziklás óceán. Sajnos nem tudom visszaadni azt a látványt ami fogadott (talán a képek igen). Soha életemben nem láttam ilyen szépet. Ugráltunk szikláról sziklára, és a merészebbek még egy mélyen az óceánba nyúló sziklához is kimásztak. És én miért ne próbálnám ki, gondoltam? Lemásztam én is és megkértem az olasz csoporttársamat, hogy fényképezzen le, de közben nem mertem lenézni, mert akkor biztos, hogy beleszédültem volna. A buszon ismét gond volt, mert sokan nem tartották be a fél órát, és a szél is nagyon erősen feltámadt- ami nem is csoda, hiszen óceánparton vagyunk!

Következő álliomásunk egy kövekből, kagylókból álló múzeum volt- „museo de alemán”. Ez egy hosszú út volt, melynek végén egy kisebb világítóoszlop állt. Itt volt lehetőségem jobban beszédbe elegyedni a paraguay lánnyal, aki nagyon szimpatikus volt nekem. Ezt követően egy templomhoz mentünk, ami az óceán parton kis sziklaszírten állt. Kisebb tömeg gyűlt össze a templomban kiöltözve, emiatt sokan azt hittük esküvő van, de nem. Ugráltunk a hatalmas sziklák között, néha súroltuk a kis kagylókat is, és néztük a háborgó- habzó óceánt, ami néha egész közel csapott. Ismétlem soha nem láttam ehhez foghatót! Majd szépen megformált lépcsőkön felmentünk a magasabb részre, ahol egy vörös kő volt egymagába- sajnos nem tudom ennek a szerepét még. Mire odaértünk utolsó megállónk helyszínére nagyon besötétedett. De ez a lényege a világítótornyoknak. Costa da Morte-ban voltunk. Itt voltak kis bazárok, árultak sütiket (puszedlihez hasonló sütik voltak), és képeslapokat is. Egy hosszú út vezetett a világítótorony felé, rengeteg turistával is találkoztunk. Lementünk a parthoz. Számomra ez a helyszín volt a legvarázslatosabb. Egy oszlopra nagyon sok zászló volt felhúzvva, és a sziklák között elhagyott cipők, kis keresztek voltak. Nemhiába: ugyanis a hely neve, a halál szakadék. Kiválóan alkalmas ez a helyszín az öngyilkosoknak, hiszen csak egy lépés a sziklákról és a habok martalékává válsz! Nagyon magával ragadott a hely varázsa, és a lemenő vörösben úszó nap is! Ilyenkor érzem azt, hogy csak hálás lehetek azért, hogy nekem sikerült eljutnom egy ilyen varázslatos helyre, és ezeket az emlékeket soha senki nem fogja elvenni tőlem, ez csak az enyém marad örökre! Köszönöm!!! Visszafelé még picit beszélgettünk és tervezgettünk, de nagyon sokan álomba szenderültek, ami nem is csoda egy ilyen kimerítő nap után. Én némán ültem és visszaidéztem azokat a látványokat, amik a szemeim elé tárultak!

2010.10.15. Képekben

2010.10.15.

Péntek:

Végre nincs suli ma! 11kor ment a Gábor fogorvoshoz, így gondoltam én is elmegyek vele, hiszen süt a nap is, így ez egy tökéletes idő a kirándulásra és a sétára, Dóri nem jött velünk, mert szegény még mindig az ágyat nyomja. A doki sajna nem ment sokra Gáborral, mert szegény még mindig köhög. Míg vártam Gáborra engem a váróterembe egy kedves néni szórakoztatott, aki panaszkodott, hogy milyen meleg van, ő meg kabátban van. Doki után elmentünk bankba, ahol Gábor befizette a beiratkozáshoz szükséges 15euros biztosítást (mert nálunk azt a kormány fizeti, ellenben itt a diákoknak kell állniuk ezt a plusz költséget). Innen elmentünk sétálni a belvárosba, onnan pedig bementünk egy templomba, ami mindig útba esett nekem suliba menet, de nem volt alkalmam bemenni eddíg még. Még belépőt is szedtek (1.50-ért). A templom belseje nagyon tetszett, ellenben a múzeum rész kevésbé. A múzeum konkrétan papi kellékekből, gyertyatartókból, üvegekeből, templomi berendezésekből állt. Ezért akár még otthon, nálunk is kérhetnének pénzt. Gábor nagyon megéhezett, így bementünk egy étterembe, ahol a Kóla mellé tapasként egy kis tál spagettit adtak, és sajtos bagettet. Én akár ezzel jól is lakhattam volna. Én nagy bögre cappucinót kértem, hozzá pedig kaptam piskótát, és Santiago torta darabot (ezzel sem jártam rosszul). Gábor ebédre hamburgert evett, méghozzá szallonásat. Itt nagyon mást értenek hamburger alatt- két szelet buci zsemle az stimmel, de ebbe csupán egy vastag szelet húst tesznek, és jelen esetben a szalonnát,de semmi mást: semmi uborka, paradicsom, hagyma, ketchup, mustár.

Jól lakottan elmentünk még a Carefulba (mondjuk én szerettem volna megnézni azt a kiállítást, ami már csak ma van nyitva, de nagyon elszaladt az idő, és már 4óra volt). Bevásároltunk és hazamentünk. Otthon mindenki intézte az ügyeit, mert holnap korán megyünk kirándulni, és rá kell készülni a napra! De volt egy közös ügyünk is, a sütés. Nekiálltunk közösen készíteni házi sajtos pogácsát és bögrés epres, barackos sütit. Nagyon izgalmas volt, és jó a közös munka. Én szaggattam a pogikat, Dóri csinálta az édeset, Gábor pedig mosogatott. Ez az igazi csapatmunka ám! És a végeredmény is meglepően jól sikerül! Szép munka volt chicosok!!! :-)

2010.10.11-14. Képekben

2010.10.14.

Csütörtök:

Ma 06:05kor szólt az ébresztőm!!! UTÁLOM!! Sosem zavart az óra, de most valahogy nagyon nyügösen keltem. Kint olyan sötét volt még. Elkészültem nagy nehezen, és lementem a buszmegállóba. Tudom, hogy a séta nem árt, de nem volt erőm ma gyalogolni a suliba. A tegnapi napból okulva gondoltam ma csak egy kabit veszek fel, és a pulcsit hanyagolom, hát nagyot tévedtem. Hideg volt, 12fok! A buszmegállóban már álltak az emberek álmatagon, akárcsak én, jöttek a sulis kis uniformisos gyerekek, hozták a pékségbe a kenyeret (Isteni illatok terjengtek). Már vagy 20perce álltam a buszmegállóban, és kezdtem aggódni, hogy nem fogok beérni időben, így megnéztem a menetrendet. A gyanúm beigazólódott. Tuti, hogy nem érek be, a busz 08:25kor jön, és nekem mikor kezdődik az órám? hát persze, hogy fél kilenckor. De hát, ez van! A busz tömve volt diákokkal, akárcsak otthon. (bár a győri 22-es buszt nem győzi le, ott aztán van heringparty reggelente). Hamar megtaláltam a tantermet, ahol csak lányok voltak, és voltunk vagy15en a csoportban, mindenkinek kinn volt a kis névtáblája is. A tanárnő nekem sokkal szigorúbbnak tűnt (Carmen), mint a másik (Nuria). Ezt is eltaláltam, mint ahogy később kiderült. Odaadta mindenkinek a tematikát, és fel is olvastatta- méghozzá pont velem- lefektette a szabályokat is (tilos telefonálni, csak ha szülő kórházban van, stb…). Majd mindenkit más nemzetiség mellé ültetett. Itt is voltak olaszok (minő meglepő), de sok lengyel is volt (én is egy lengyel leányzóval kerültem össze). Volt egy nő, szerintem volt vagy 50éves, és mint kiderült ő is erasmusos, méghozzá brazil, bár nekem inkább kóreaianak tűnt (Dóri mondta később, hogy az ő szaktársuk a mesteren). Le kellett még mennünk a fénymásolóba venni 1,20ért nyelvtani gyakorlót, jah és kiderült, hogy amit tegnap vettem könyvet nem is jó ide. Az óra nagyon összetett lesz. Lesz egy itthoni rész, és egy sulis. A suliban csak beszélni fogunk, nyelvtanozni pedig csak itthon. Minden órára meg van, hogy mit kell megcsinálni a nyelvtankönyvből és mennyit kell olvasni a regényből. Ezenkívül meg kell nézni egy Almodóvár filmet is: „Mujeres al borde de un ataque de nervios”- és beszámolót kell írni róla. Mint akinek leszívták az agyát úgy jöttem ki óráról, majd elmentem az Ore-ba lerendezni a koordinátor dolgot. Három nő ült egy asztalnál, közülük egy szólt hozzám angolul, kettő pedig spanyolul felváltva. Már tudtak az ügyemről, mert a számítógéphez volt ragasztva egy postít a nevemmel. Próbáltak hívni valakit, de nem sok sikerrel jártak, szóval majd a nap folyamán hívnak. Kis kerülővel mentem haza, vettem „napolitanat”- csokis croissant, és kókuszos sütit- hát itt a kókusznak nagyon mellékíze volt, de ezt is kipróbáltam legalább. Ahogy sétáltam hangzavart hallottam, és felnéztem az egyik elkülönített emelkedőre. Piac volt! Már olvastam a Santiagói piacról, de még sosem láttam. Benéztem, és olyan volt mintha a pesti piacon lettem volna (bár ott még nem voltam, de tv-ben láttam, és hasonló volt). Volt külön hal, hús részleg, külön zöldség-gyümölcs stand, és ruhás rész. Nagyon nem néztem körül, mert gondoltam majd a többiekkel együtt eltudunk még jönni ide. Otthon már várt egy email az otthoni sulimtól, hogy baj van a bankszámlaszámommal, ezenkívül hívtak az „Ore”-ból is és bediktálták az új koordinátor nevét: Miguel Cabo. Na neki legalább rende neve van. Mivel spanyolul beszéltem, nem voltam biztos benne, hogy mindent jól értek, ezért kikerestem a tanárok nevét a suli honlapján. Ő a Geografía e Historia tanszéken van. Írtam is neki emailt gyorsan, hogy mikor tudnánk találkozni. Majd elfutottam a könyvesboltba megvenni a nyelvkönyveket és kicseréltetni az olvasmányt. Úgy tűnik sikerül mindent elintéznem. A könyvesboltban megláttam „Excellente”-t de nem akartam vele beszélgetni, így gyorsan kijöttem a boltból. A többiek figyelmeztettek, hogy vigyázzak ezzel a brazillal (valami őserdőben lakik otthon). Óra előtt még pcit napoztam, és beszélgettem az olasz szaktársammal (akit a mostani nyelven ismertem meg). Az órán nem értettem semmit, csak néhány mondatot csíptem el, de majd itthon utánanézek a dolgoknak. Végre fél 5kor hazaértem. Már várt rám egy email a koordinátortól. Egyben közölte, hogy tud rólam, és hogy menjek be hozzá fél 4re, ha nem tudok, akkor mivel Vigoban lakik menjek el hozzá (aham, persze), vagy a fogadóideje alatt. Az utóbbi nyert az tuti! Megkajoltunk, aztán nekiálltam tanulni. 5kor jött Carmen a szerelővel, megvitattuk a számlákat is. Már én is kezdem érezni magamban a bacikat (köszi Dóri!!!- nem ám), szóval gyömbér, méz, citrom, és ágy az esti program még!

2010.10.12.-13.

Kedd:

Ma ismét a semmittevésé a főszerep. Mennék én ma suliba, de nem lehet, mert ünnep („festivo”) van, méghozzáà „Fiesta Nacional de España”, ezen a napon született Columbus Kristóf. A spanyolok igen megosztott véleménnyel vannak erről a napról, sokan  nem is ünnepelnek, csak elfogadják, hogy nem kell dolgozni menni. Hogy miért is van ez így? A válaszra egy kérdéssel felelek! Kolumbusz vajon spanyol volt vagy olasz-firenzei. Na de elég a filozofálásból. Ma mostam egész nap, vasaltam, ágyneműt huzatoltam, takarítottam- szóval egy átlagos hétvégi teendőt csináltam megint. Nagyon rákkattantam a Dr. House részekre most. A 6.évadot nézem, de nem ám akárhogy. Visszafele haladva. Jó lehet, hogy nem „túl” logikus, de én tudom követni az eseményeket így is. Holnap de furcsa lesz visszaállni a régi menetre, kíváncsian várom az eseményeket J

Szerda:

Furcsa volt ma korán kelnem így a „hosszú” hétvége után, de ma komoly küldetésem van. Találkám van 09:00kor Vieites Doloressel. Így 07:05kor felkeltem az ébresztőre, ami nagy szó, mert amióta itt vagyok nem sokszor keltett a telefon. Mikor lementem az utcára meglepődtem, hogy milyen jó idő van, sütött a nap, és csiripeltek a madarak. Ha nem lettek volna lehullott barna levelek komolyan elhittem volna, hogy tavasz van. A fogadóirodában töltött látogatásom igen rövid és igen bosszús volt. Bementem és a titkár közölte, hogy nem írják alá, mert nem az ő hatáskörük alá tartozik a turizmus, és, hogy menjek be az Ore-ba (központi erasmus iroda) ott intézzem el a dolgot, és keressek új koordinátort. Szuper!! Egy része azért jó ennek a dolognak: nem kell olyan sokat gyalogolnom, és lejönnöm megint a Surra papírmunka és koordinátor keresés címszóval. Sietnem kellett vissza a Nortra (a város másik végébe) mert 10:00kor órám van. Így hát hazamentem és vártam egy buszt, mert nem volt erőm sétálni már. Azt hittem sosem érek be, de éppen végszóra beértem. Míg várakoztam kaptam újságot (20minutes- ez a helyi lap) és meglepetésemre mit látok? „Hungría”- benne vagyunk az újságban! Csak éppen a hír, ami miatt benne vagyunk nem a legjobb. (Vörösiszap katasztrófa). Már Lugoban is az egyik portugál fiú kérdezte a dolgot, szóval elég nagy víszhangja van a dolognak a világ minden részén. Minden reggel ha tehetem az az első dolgom a reggeli kávém és kajcim között, hogy belenézek a Tényekbe, így legalább naprakész vagyok az otthoni dolgokat illetően is. Óra után lementem a büfébe ebédelni. Azt már tudom, hogy a „bocadillo” szendvics, így könnyebb volt a választás. 2.20-ért kaptam egy nagy barna zsemlét (ami inkább kenyéradag” nekem, abban pedig pirított sonka volt. Csak fél adaggal bírkóztam meg, de nagyon kívántam még édességet és végre egy nagy bögre kávét, így a másik suli felé, útbaejtettem egy kávézót, ahol kaptam capuccinót és csokis muffint. Tele pocakkal mentem az 13:00-ás földrajz szemináriumra, ahol meglepő módon most sokkal többen voltunk, mint máskor. Volt 2német fiú, 3lengyel lány- szóval sok kis erasmusossal járok itt is. Hazafele beugrottam a könyvesboltba és megvettem a kisregényt. Nagyon „szimpatikus” könyv (már amennyire lehet egy könyv szimpatikus)- kíváncsi leszek  mennyit értek belőle majd. Beugrottam még boltba, mert ha hétvégén megyünk kirándulni, akkor kitaláltuk, hogy sütünk „batyus” pogácsát, és kefires meggyes- vagy szilvás sütit. Ehhez mentem alapanyagért. Gábor kíirta nekem kis cetlire, hogy mi a sütőpor. Vettem mindent, de persze azt, pont nem, így hazahoztam a csomagot és vissza cammogtam sütőporért. De csak azért mert este 6kor is még 23fok volt, és nagyon jó volt napos időben sétálni picit.

Otthon Dórika még mindig szenvedett a láztól (pobrecita). Sajnos ma sokat kell tanulnom, mert a délelőtti angol órán a tanárnő már kérte volna a beadandót (amire én nem gondoltam) így le vagyok maradva picit (bár a másik beadandót meg csak én csináltam meg, szóval 1:1 az állás). De annyira jól elvoltunk ma, és megbeszéltük, hogy végre meg kéne nézni az Egyszerűen Bonyolultat (amit már mióta itt vagyok tervben van), és ráadásul nem csak tanulásról szól az Erasmus, hogy beadtam a terekam, gyorsan elkészültünk: vasaltam még ágyneműt, áthuzatoltam, megcsináltam a Dóri haját, és végül 22:20kor elkezdtük a filmet (ejj, de pontos vagyok). Jajjj ne, holnap megint korán megyek!!! L

2010.10.09.-11.

Szombat:

11kor itt hagytak a többiek hivatalosan is egyedül maradtam! De nem panaszkodtam, mert 4ig csak pihentem és feküdtem. A nap folyamán nagyon megörültem, mert otthon nagy dolog történt. Az én drága nagymamám felutazott Sopronba, hogy a modern technika segítségével beszélhessen velem. Annyira jó volt látni az arcát, szegény azt sem tudta hova nézzen, nagyon tündéri volt. Ilyenkor kapja el az embert igazán a honvágy, hogy jó lenne hazemenni, és átölelni azokat, akiket szeretünk! Nemsokkal  5előtt  jött Timi, aki elkérte a Lugo-s képeket, meg megmutatta miket vett, ugyanis szuper akciók vannak a városban (de erős leszek és nem vásárolok!!!). Miután Timi elment én is elkészültem és nyakamba vettem a várost. Elmentem boltokba szigorúan nézegetni, kértem a Sephorából Hugo Boss Orange parfümmintát, majd bevásároltam a Carefulban a holnapi meglepi ebédemhez: gombás húst csinálok, és vettem még „pollo”-t is, ami olyan mint nálunk a Cordon Bleau. Este sikerült korán ágyba bújnom és pihenni.

Vasárnap:

Szokásos vasárnaphoz híven semmi nincs nyitva, így a nap a takarításról és főzésről szólt. Megcsináltam az ebédet, skype-oltam, és pihentem. Sajnálom, de semmi extrával nem tudok szolgálni ma. Este nagyon aranyos volt az olasz lány, elhívott moziba, de 23:00kor már nem volt erőm elmenni, de nagyon jól esett a gesztusa. 
Hétfő:

Tegnap nagyon vártam a többieket, hogy hazajöjjenek, de írtak üzit, hogy jól érzik magukat, és csak hétfőn jönnek. Nagyon vártam már őket. Ma elvileg szünet van a suliban, mert holnap ugye ünnep van, de nekem a nyelvórát megtartják ma. Már indultam volna el itthonról, mikor hallottam a kulcszörgést, megjöttek a drágáim! Nagyon jó volt látni őket, ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen jó, ha van akihez ragaszkodik (ez most úgy hangzott, mint egy kiskutya, aki várja a gazdáit). Busszal mentem suliba, és éppen időben érkeztem. Szimpi ez a csoport, aranyosak a többiek. De van egy kis probléma is. Az interneten a rendszer engem a C csoportba tett, aminek az órái kedden és csütörtökön 08:30kor vannak. Elvileg nincs óraütközésem, de én nem szeretnék olyan korán menni, így reméltem, hogy eltudják intézni nekem, hogy ebben a csoportban maradhassak, mert elvileg mindenki abba a csoportba megy, amelyikbe csak akar. Hát nem volt szerencsém, a tanárnőm Nuria is próbált valamit intézni, de már így is 18an vannak a csoportba, így sajna át kell mennem a keddi csoportba! Az óra nagyon hamar elment, picit gyors a tempó, ugyanakkor nagyon részletes, mindenre kiterjedő is. Óra után a bejáratnál ki kellett tölteni egy prospektust és cserébe kaptam egy chipset,  már megérte az óra. Mikor hazaértem picit beszélgettünk a többiekkel, élménybeszámolót tartottak, és kiderült, hogy a portugál lányok nem a legszebbek. Még szeretnék én is egyszer elmenni Portugáliába, remélem lesz rá lehetőségem míg itt vagyok.

2010.10.08. Lugo II.

2010.10.08. Lugo Album I.

2010.10.08. LUGO

EGY HÓNAPJA ITT VAGYOK!!!!! 

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az idő, nem? Néha azonban úgy érzem mégis lassan. Rengeteg kalandban volt részem, és tudom, hogy még sokban lesz. Ha visszatekintek, hogy mi minden történt, akkor lassan megy az idő, de mikor le vagyok maradva, vagy történnek az események, akkor mégis gyorsan mennek a napok! :-) Na de elég a filozofálásból!

Ma korán keltem, hogy időben leérjek a koordinátor asszisztenshez, mivel fél 9re beszéltük meg az időpontot. Nagyon jó idő volt kinn, és még sétálni is volt kedvem. Amint odaértem a szokásos helyre, sajnos labirintus csapdában éreztem magam. Azt hittem egy iskolában nem lehet eltévedni. Hát tévedem. Egy órát kavarogtam, majd megkérdeztem a portást végső elkeseredésemben (tudom, vele kellett volna kezdenem, de nem, én mint mindig, most is a saját fejem után mentem). A portás valami olyasmit magyarázott, hogy le a lépcsőn, aztán balra, aztán jobbra. Hát én követtem az utasítást, de csak három félresikerült kopogás után találtam meg a helyet. Kopogtam, majd udvariasan benyitottam, de a nő éppen telefonált, majd kizavart, mintha illetlen lettem volna. Negyed órát álltam az ajtaja előtt, mire végre felállt és beengedett. Csodálkozva nézte a lapomat, majd azt mondta ír egy üzenetet, ha megjött „Jesus”. Ennyit szenvedtem a semmiért, ráadásul mehetek újra, néha úgy érzem sosem leszek beiratkozva. Hazafele bementem a szokásos boltjaimba: Mango, Zara, Bershka, Intimisimmi, Calzedonia, Stradivarius, Pull&Bear és csak délre mentem haza. Otthon még volt 3óra az indulásig, de nagyon hamar ment az idő. Gáborral még lementünk a Carefulba bevásárolni egy-két dolgot (meg hát nekik több dolog is kell, mivel nem lesznek itthon). A jó kis reggeli időnek nagyon hamar vége lett. Sőt szakadni kezdett az eső, Gábor kezéből az esernyőt szépen ki is forgatta a szél. Átázva mentünk haza, és már csak annyi időnk volt, hogy átöltözzünk és mentünk is először kajolni. Jött Timi is, és beültünk egy hangulatos étterembe. Én Santiago tortát kértem, Dóri tintahalas Bocadillot evett, Gábor pedig valami „disznó”húst. Közben csörgött Dóri telefonja, mert még a hét elején Magyarországról jött egy barátja, hogy megcsinálja a négynapos Caminot, és mont jött a cuccaiért, amit nálunk hagyott, csak éppen nem tudja melyik a mi házunk. Mivel én már ettem, ezért engem ért a „megtiszteltetés”, hogy kimenjek elé a szakadó esőben. Gyorsan felmentünk a cuccaiért (úgy nézett ki szegény, mint egy vérbeli zarándok- ázott köpeny, bot a kezében, szakáll). Már futottam le, mert csak 10perc volt az indulásig, mikor csörgött a telefon, hogy a srác, fenn hagyta a lakásban a szemüvegét. Spuri vissza, felfutás, többiek is már kiabáltak, hogy siessek. Nagyon izgalmas volt. Futottunk a buszra, mert már 10perc késében voltunk, de a busz még sehol sem volt. Bár gondolhattuk volna, hogy a spanyolok nem éppen a pontosság minta hívei. A buszon Timi mellett ültem, és beszélgettünk. Másfél óra busz út után végre megérkeztünk Lugo-ba, ahol nem esett az eső, de jó idő sem volt. Még a buszon kaptunk egy Lugo térképet, és egy ragasztós matricát, hogy írjuk rá a nevünket. A buszmegállóból mindenkit útjára bocsátottak, nem volt megszabva, hogy maradjunk együtt, csak, hogy mire menjünk a buszhoz. 02:00kor indulunk haza, tehát volt 10 óránk a városban. Először a belvárosban sétáltunk. Olyan volt a feelingje, mintha a bécsi karácsonyi vásárban lettem volna. Mindenhol bazárosok voltak, ki volt világítva a város. Ami leginkább feltűnt, hogy sok árus árulta az utcákon a kamu Chanel, Prada, Burberry cuccokat, é mindegyik ilyen árus sötétbőrű volt. Azt hittem, melőtt kijöttem Spanyolországba, hogy itt nagyon sok afroamerikai lesz, de itt Santiagoban egyel sem találkoztam, ellenben Lugo tele volt velük. Timivel még a helyi Zarába is benéztünk. Szakadó esőben színes esernyőkkel mászkáltunk, közben fényképezkedtünk is. A katedrális belseje nekem itt sem nyerte el a tetszésemet, akárcsak Santiagoban. Még egy kedves pappal is összefutottunk, akit körberajongtak az idős nénik.  A templom előtt belebotlottunk egy spanyol fiúba, aki nagyon megörült nekünk magyaroknak, mivel a bátyja 5évet töltött Magyarországon, méghozzá az én szeretett városomban Győrben- a jogon (valószínű Szifes volt). Bolodogan mesélt nekünk a Tokajiról, és a paprikáról. Még a tesóját is felhívta telefonon, és a Dóri beszélt is vele. Szakadt az eső, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Én megismerkedtem két kolumbiai fiúval is, és tanítottam nekik a magyar szavakat, mint: szia, egészségedre. Szegényeknek ez a szó sosem akar összejönni, igen fur a szemmel hallgattak minket, mikor beszélgettünk, de nemcsak ők néznek meg minket, a többiek is azt mondják, hogy a magyar milyen gyors- én meg még azt hittem, hogy a spanyolnál nincs gyorsabban pörgő nyelvű nemzet. Annyira elvoltam foglalva a columbiaiak tanításával, hogy észre sem vettem, hogy a többiek eltűntek. Végülis a katedrális előtt találkoztunk, ahol kisebb banda  gyűlt össze, egy koncert miatt. Mi is hallgattuk a zenét, táncoltunk, az olaszok hoztak műanyag poharakat és whiskey kólát ittak. Jó kedvűen mentünk tovább a sátrakhoz, ahol végre megkóstoltam a híres „choco con churros”-t. 3euro volt, mi a Timivel feleztünk egyet, de nem hagyományosat ettünk ám, hanem csokiba márott churrost. Az íze olyan, mint a fánké (sőt lehet, hogy az is). Dóriék simán kérték, és kakaót kaptak mellé. Volt céllövölde is, ahol egy pasi énekelt zenére a mikrofonba, és csalogatta a gyerekeket. Lehetett venni még sok fajta édességet, sajtot, kenyeret, és sok más hasonló dolgot, mint nálunk a búcsúkban. A távolban még óriáskerék is feltűnt. Nagyon hideg volt már este, ezért sokan a parázsnál melegettünk, ugyanis volt egy kolbászos stand is. Nem sokat kellett győzködni a többieket, hogy bemenjünk oda, mindenki kért magának „serveza”-t- itt tudtam meg, hogy ez itt a sör. A fiúk pedig kértek kolbászt, kenyérrel. Én visszamentem még churros-ért inkább, de egy másik standhoz. Itt a csoki nagyon tömény volt, meg hozzá ez az olajos fánk (egész este rosszul voltam ettől az édességtől- de legalább kipróbáltam ezt is. Az est folyamán még sétáltunk az éjszakában, majd betértünk (sokadik választás után, mivel sok helyen a fiúknak fizetniük kellett volna) egy pub-ba. Az egyik columbiai fiú kikért mindenkinek valami fura rózsaszín löttyöt (amit én inkább nem ittam meg- amióta itt vagyok nem kívánom az alkoholt sem- lehet a papa pálinkája nélkül nem tudok inni?). Mondjuk a jó hangulathoz nem kellett az alkohol. Nagyon jó zene ment, nekem való, volt benne spanyol is, egyszóval nagyon jó volt. Ami rögtön feltűnt az az, hogy a spanyol, és a columbiai fiúk nagyon tudnak rázni. Nemhiába bennük van a forró-latin vér. Iszonyú jó a mozgás érzékük. A buliba még a spanyol fiú bátjya is eljött, aki meg kell hagyni 5év után is nagyon tud magyarul. Jól elbeszélgettünk vele, persze artikáltan. formáltuk a szavakat, hogy ő is értse. A mellékhelyiségről írnék még pár sort. A wc-t sokan nem tudtuk megkülönböztetni, hiszen a hagyományos biológiai ábrázolásokkal volt feltűntetve a női és a férfi részleg (a képeken jobban érthető szerintem). Fél kettőkor sokan spicces állapotban voltak már, de indulnunk is kellett lassan. Míg vártunk a buszra Gáborral nézegettük az autómatákat, ahol nemcsak csokit és üditőt árultak ám, hane, cd-t és dvs-t is (méghozzá volt minuszos és pluszos is) és csupán 0,90cent volt darabja. A busz, mint mindig most is késett fél órát. Hazafele nem volt hangoskodás, beszélgetés, mindenki elaludt. Fél 5kor értünk haza, majd 05:00kor „vamos en la cama”!!!  

2010.10.02.-07. Képekben

2010.10.02.-07.

Október 02. Szombat:
Ma direkt beállítottam az ébresztőórámat fél 8ra, hogy Fanny-tól eltudjak köszönni. Nagyon örültem, hogy megismerhettem őt (igazi belevaló csaj). Le a kalappal előtte, hogy ennyi idősen ilyen bevállalós. Suli mellett bebarangolja a fél világot. Járt már Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Egyiptomban és még ki tudja mennyi országban megfordult a 20as éveiben. Ez igen! Mondjuk nekem lehet, hogy nem menne ilyen hosszú ideig távol lenni a szeretteimtől, de úgy, hogy mondjuk néha néha hazalátogatok és után megyek tovább, úgy nekem is menne talán. Na mindegy!
A mai napon egyébként nem történt semmi különös. Takarítottam, tanultam, beszéltem az otthoniakkal, szóval nem mozdultam ki semerre. Este Dóriék elmentek az olaszokhoz vacsorázni, utána meg bulizni, de én most is "jókislány" voltam és inkább a feladataimra koncentráltam.

Október 03. Vasárnap:
Dél körül felkeltem és meglepetésképpen megcsináltam anyu receptje alapján a cserépedényes csirkét (mivel a sütő most már használatra készen van, és végre tiszta). Két tepsivel is csináltam, a rizs most sem lett a legjobb, de az itteni rizzsel valami nem stimmel (vagy én vagyok nagyon béna nem tudom)- tejberizs illata van, és olyan ragadós. Pedig jól megpirítom először és kevesebb vízzel is engedem fel. Kómásan keltek fel a többiek, hosszú volt az este/hajnal. Szóval ma mindenki pihent, és intézte a hivatalos papírmunkát. Gábor nagyon rendes volt, és segített neten jelentkezni a holnap nyelvi szintfelmérőre, amit 10:00kor írunk a Facultade de Filolog (x)ia karon (itt van amúgy is órám holnap 10:00kor- de ez most úgy tűnik így kimarad).

Október 04. Hétfő:
Ma van a nagy megmérettetés napja! 10:00kor írom a spanyol nyelvi szintfelmérőt. Olasz lakótársaimmal együtt indultunk el otthonról, de amint leértünk a lifttel, a bejáratnál már vártak minket a többiek: szintén olaszok, és az angol leányzó. Azt hittem gyalog megyünk, de egyeseknek az túl kényelmes lett volna, de így legalább megtudtam hol is van a buszmegálló, ami pont a házunk mellett van. Jött a 15-ös busz, és fel is szálltunk rá. Kb. fél óra alatt benn is voltunk a suliban, ahol már rengetegen várakoztak. 10óra volt, de tanárok még sehol (ez jellemző a spanyolokra). Már kezdtem nagyon unni a várakozást, aztán gondoltam hallgatózok kik is állnak a sorban. Voltak oroszok, olaszok (minő meglepő), franciák, brazilok, kolumbiaiak, németek, koreaiak... Fél 11kor végre bejutottam a terembe. Kiadták az útmutatást (holnap már lesz eredmény is), és nekiálltunk. Én az olasz lakótársam mellett ültem le, mert még ültetés is volt ám! A teszt elején általános kérdések voltak rólunk. A spanyol mondatok felett dőlt betűvel angolul is kiírták a kérdéseket, nekem mondjuk ez sokszor nagy segítség volt. Ezek után 70db karikázós kérdés volt.Hát az első öt kérdést tényleg értettem, meg közben néhányat, de a többit szépen betippeltem, lesz ami lesz, nekem úgyis az a lényeg, hogy tanuljak itt, és mindegy, hogy melyik csoportba kerülök. A karikázós után kifejtős kérdések jöttek. Megkérdezték benne, hogy mit tanulok, írjam le egy átlagos napomat, milyen az ideális lakótárs, melyik volt a legjobb nyaram, és végül mik a modern technika előnyei és hátrányai. Semmit sem hagytam üresen, ha alapmondatokat is, de írtam mindenhova. A teszt 90perces volt, majd mindenki útjára indult. Lementem a büfébe és ettem egy fincsi pirítóst, majd lementem újra a koordinátorhoz, persze megint eredménytelenül. Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ez az ember nem is létezik. Már nagyon unom, hogy le kell mennem mindig a Campus Surra. Még mielőtt a koordinátorhoz mentem volna beiktattam egy fodrászt is. Mióta itt vagyok a frufrum óriási méreteket öltött, és már szerintem az orromig ért. Még hétvégén kérdeztem a többieket elkísérnek-e, de rájöttem, hogy nem támaszkodhatok másokra, ha nekem elintéznivalóm van, így egy eldugott kis sarokháznál megpillantva a fodrász táblát bementem. Otthon még kikerestem szótárban a mondatokat, így könnyen megértette az "idősödő" fodrász hölgy, hogy mit szeretnék. Épp vendége volt, de nagyon kedves volt, és bevállaltam engem, miután megmosta a vendég haját. Nem tudtam, hogy mennyit fog kérni, csak reménykedtem, hogy nem dolgozik drágán, és 2euro-ból meg is úsztam a hajvágást. Így most már "kilátva" mentem a koordinátorhoz. Szóval a sikertelen út után hazamentem, és a többiek boldogan újságolták, hogy sikerült beiratkozniuk. Mikor mondhatom ezt el végre én is?! Ma nem fejeződött be ilyen hamar a tanítás nekem, mint ahogy eddig lenni szokott, 18:00kor mentem először az órámra, melynek neve: "Historia Económica de América Latina". Ez az épület nyerte el a tetszésemet leginkább. Nagyon szép volt, mint egy régi vár belseje. Dongaboltozat volt mindenhol, a csarnok előterében szebbnél szebb festmények, szépen kialakított kert, üvegfallal védve. Az emeletről pedig a szemközti templom tornácot, és tornyot lehetett látni. Könnyedén, útbaigazítás nélkül megtaláltam a termet, ahol összesen 10-en várakoztak. Hát nem leszünk annyian az előadásokon, mint otthon, az tuti! A tanár, hát őő.. érdekes jelenség volt. Nem csupán azért nem értettem az órából semmit, mert spanyolul beszélt, de azért sem mert nagyon motyogott. Nem hozott magával se jegyzetet, se tollat, se papírt, se semmit. Csak mondta és mondta. Még jegyzetelni sem tudtam, gőzöm nincs egyenlőre miről szól ez a tárgyam, de hát gyakorlat teszi a mestert. Miután hazaértem nekiálltam beadandót csinálni, hiszen holnapra le kell adnom a regény és verselemzést. Hosszú éjszakám lesz, már előre érzem, de legalább angolt is tanulok így.

Október 05. Kedd:
08:00kor elkészült a beadandóm! Gyorsan elkészültem és futottam is nyomtatni. Szinte tíz perc alatt kész is voltam, de elkezdett esni is az eső, így ismételten busszal mentem be órára (kezdek átállni a buszozásra, pedig nem kéne elkényelmesednem, főleg nem egy euroért). Órán mindenkinek kiadták a Pocahontas beadandóját, de ahogy az lenni szokott én nem kaptam meg az enyémet. (Óra után megkérdeztem, mert hát nem úgy van az, hogy mert gyengén megy a nyelv, és erasmusos vagyok félnem kéne utánajárni a dolgoknak). Bocsánatot kért a tanár, és odaadtam neki az új beadandót is (bár a többiek ezt nem tették még meg). De nem örülhettem annak, hogy nincs beadandó, jövő hétre Washington Irving a feladat. Yes!! :-( :-)
Óra után rohantam egy újabb órára, ami még nem volt. Ennek "színhelye" a tegnap már felfedezett "vár". Ezen az órán összesen 8-an vagyuk. Mindenkinek be kellett mutatkoznia, mivel ahogy kivettem ez nem kötelező óra senkinek (nálunk ez C-s tárgy lenne, de itt úgy különböztetik meg a tárgyakat, hogy kötelező- obligatori, vagy nem). Rajtam kívül volt még egy Erasmusos, egy német srác, de ahogy észrevettem neki nem okozott gondot a nyelv. Egyébként a tanár egy első látásra szigorúnak tűnő idősebb nő, de miután beszélt ez a megállapításom egyre kevésbé tűnt valószínűnek. Hogy mi is ez a tárgy? "X(g)eografía de Latinoamérica". Ma csak tájékoztatás volt, hogy milyen könyveket kell elolvasni, miből tanulunk, persze jegyzetelni itt sem fogok tudni nagyon, hiszen ez is spanyol óra. Óra után elmondtam a tanárnőnek, hogy "csupán" decemberig vagyok, és, hogy nem megy még nagyon a nyelv, de azt mondta ne izguljak menni fog az! Itt tényleg mindenki nagyon segítőkész. Óra után hazamentem, mivel a következő órám csak este lesz/ vagyis lett volna mivel mielőtt indultam volna a suliba olyan szédülés jött rám, hogy még felállni sem tudtam, sőt mozgatni a fejemet sem. Nagyon bepánikoltam, és nem tudtam mi tévő legyek, de a nem mozgás, és alvás tűnt a legelfogadhatóbbnak. Bejöttek a többiek, hogy miért nem mentem még órára, és szegények látták, hogy valami nem oké, de hát ők sem tudtak mihez kezdeni, csupán az ablakomat tudták kinyitni, hátha a levegő jót tesz. 19:00kor picit megpróbáltam magamhoz venni a netet, mert felkerültek a tegnapi teszt eredmények, és kíváncsi voltam hova tettek. Szinte biztos voltam benne, hogy a legkezdőbbe kerülök, de tévedtem. A2.2.-be vagyok! Az nem is olyan rossz szerintem. :-) De nem tudtam nagyon örülni, mivel annyi erőm volt csupán mára még, hogy átöltözzek és ágyba kerüljek. Nagyon remélem, hogy holnapra mindez elmúlik, nem akarok kihagyni még egy órát!!!
Itt a beadandóm linkje, hátha érdekel valakit mit is alkottam:
https://docs.google.com/document/edit?id=1om_M1IUF64vje7-AdclRoctU5l38W0_B6BbhhtbNrPU&hl=en#

Október 06. Szerda:
Sajnos ma sem lettem jobban! Így ki kellett hagynom két órámat. Egész nap próbáltam nem gondolni arra, hogy mi lesz, csak nyugodtan feküdni az ágyban és enni, inni! Fél 4re összeakartam magam mindenképpen kaparni, mert az első spanyol óra már ma elkezdődik. Szép, óvatos mozdulatokkal elkészültem, és busszal bementem órára. Az óra a C aulában volt, de láthatóan a terem előtt és bent senki sem várakozott. Egy francia lány is velem volt, még ez volt a szerencse és megkérdezte a portán, hogy hol van az óra. Éppen kezdésre meg is találtuk, ahol már többen is ültek. Egy szimpatikus lány mellé ültem le, aki hát persze, hogy olasz volt, a neve Giovanna. Rengeteg olasz volt a teremben, sőt 18an voltunk a tanárnővel (Nuriával) együtt és volt 2francia lány, 2brazil lány, egy lengyel (talán), meg én, és ennyi a más nemzetiség, a többi mind olasz volt. Az óra egyébként nagyon tetszett, először kaptunk egy lapot, amin kérdések voltak. Pl.Qiuén habla francés, quién están coche?- vagyis ki beszél franciául, kinek van kocsija? Nekünk kellett körbesétálni a teremben és megkérdezni a többieket, hogy a felsoroltak közül kire mi igaz. Így tényleg összetudtunk picit kovácsolódni. A következő szintén egy játék volt. 4fős csoportokba verődtünk (én csak olaszok közé kerültem) és kaptunk egy táblát, bábukat és dobókockát. Ahova léptünk a bábukkal mindenhol kérdések voltak, amire válaszolni kellett. Ez is nagyon nagyon jó ötlet volt a tanároktól. Először féltem, hogy fog eltelni a 2óra, de szinte észre sem vettem az időt, bezzeg otthon a 2óra nyelv néha szenvedés, és folyamatos óra nézegetéssel telik. Az épület előtt hosstesek osztogattak chipszet, szóval még egy plusz pont a napban, és mintha a szédülésem is picit jobb lett volna, jó azért még gyenge voltam, de érezhetőbben enyhült.Jó volt még az is, hogy nem egyedül mentem egy darabig, hanem két csoporttársam (Valentina, és őő.. nemtudom sajnos a lány nevét- de ő is olasz az tuti) velem jöttek, és beszélgettünk is. Óra után be kellett még ugranom boltba, mert az egyik magyar lánynak a szülinapjára tortát sütöttünk (egyszerű bögrés süti, de kell hozzá tojás, és liszt is). Nuria megmutatta milyen könyvet kell megvennünk, így elmentem a Plaza Roja-ra, a legnagyobb könyvesboltba (3szintes) és megvettem az "Aula2" című könyvet (hát nem olcsó dolog az tuti, 18euro, és nem is vastag)- de hát a tanulásért áldozni is kell. Otthon a többiek csinálták a beadandójukat, így bevállaltam a torta, vagyis inkább süti készítést. Az első nagyon megégett, de ezt éreztem is, mert a tepsi túl lapos volt. Így még kettőt csináltam, egy csokisat és egy simát, baracklekvárral és barack befőttel. Bevallom őszintén nekem annyira nem ízlett, de remélem azért jó lett. Este átjött Susana a német lány, és William a brazil fiú. Ők segédkeztek a díszítésben, és szeletelésben. Én a bulira nem mentem el, ami tudom nem illő dolog, de még éreztem, hogy gyenge vagyok, és az első az egészség, hiszen össze kell szednem magam, hogy bírjam a későbbi megpróbáltatásokat, nemigaz?

Október 07. Csütörtök:
Ma délelőtt végre jelentkezett a koordinátorom titkára (de úgy, hogy előtte haza kellett írnom, hogy mit csináljak), és holnap végre vihetem be a papíromat és beiratkozhatok, yupééé!!
Egyre kellett ma suliba mennem, ahol a tanárnő diákat vetített nekünk Latin- Amerikáról. Sajna sokat nem értettem, de otthon utánajárok a dolgoknak. A terem dolog picit érdekes volt, mivel én türelmesen vártam a 19-es terem előtt, ahol nem volt senki. Lementem a portára megkérdezni, hátha tud nekem segíteni a portás, de ő is csak megerősített abban, hogy jó helyen voltam. Épp indulni akartam vissza, mikor jött velem szembe német társam, és mondta, hogy mindig a földszinten lesznek az óráink. Szerencsém volt nagyon. Óra után boldogan állapítottam meg, hogy legközelebb csak szerdán megyek suliba, mert szünet lesz hétfőn és kedden. (jó nyelvre menni kell hétfőn is- de csak a mi tanárunk tartja meg, mondjuk nem bánom, legalább tanulom a nyelvet). A szünet oka: "Fiesta Nacional de España".
Otthon pihentünk, és este átjött Carmen is a szerelővel, mivel nemsokára be kell üzemelnünk a fűtést. Pár napja folyamatosan esik az eső (jó mondjuk nincs hideg kinn- olyan 19-22fok körül lehet, de a lakás az hideg). Sajnos a bojler elromlott, és két lehetőség van: 1. teljesen kicserélik, 2. megjavítják. De hosszú távon az egyes a legjobb választás. Mondjuk nekünk teljesen mindegy, csak szegény főbérlőnknek nem. Holnap megyünk kirándulni Lugoba, ahol vásár van, olyan mint nálunk a búcsú. A többiek nem állnak meg, ők szombaton is és vasárnap is Portóban lesznek, és buliznak. Én is mentem volna, de közösen jobbnak láttuk, hogyha a gyengeségem miatt inkább itthon maradok, meg hát lesz még lehetőségem Portugáliába is átmenni majd. :-)
Ui.:Megjelent az első cikkem, amit otthonra írtam, itt megtekinthető (16.oldal)
http://www.ajtoo.hu/ujsag/

2010.10.01.A Coruña Pics

2010.10.01. A Coruña

Szinte hihetetlen, de már október van! Mondjuk a mai dolgok kicsit felpörgették az eseményeket, mivel korán keltünk. Uticélunk mára A Coruña! A vonatunk 10:30kor indult. Marcoék fél 10re jöttek ide, és a csapat elindult (olasz-magyar felállásban). Gábor sajnos nem tudott velünk jönni, mivel jelenése volt a fogdokinál (de azért a képek biztos "kárpótolják"). A vonat nagyon más volt mint nálunk. Első, ami a legszembetűnőbb az a tisztaság (de nemcsak a vonaton figyeltem meg ezt a jellegű tisztaságot, hanem mindenhol- utcán, lakásokban, iskolában). A másik feltűnő dolog, hogy konnektorok voltak kialakítva az ülések között, illetve volt egy kistévé, ami mutatta, hogy merre haladunk, illetve milyen sebességgel (nem is gondoltam, hogy a vonatok 150km/h- val haladnak). Fél óra alatt már a városban is voltunk. Leszálltunk, és tétlenek voltunk, hogy merre is menjünk. Végülis buszra szálltunk, és elmentünk a központig. Bementünk egy Turinformba, ahol nagyon  készségesek voltak. Bekarikázták nekünk a látnivalókat. A városban mindenhol pálmafák voltak, a játszótereken kis egyenruhába öltözött gyerkőcök futkostak (nagyon jó ötletnek tartom az egyenruhát, mivel így mindenki egyforma, nincsenek megkülönböztetések szegények-gazdagok között). Első városnéző állomásunk az Óváros Főtere volt. Nagyon szép volt. A főtér közepén állt egy oszlop, mely előtt lobogott a tűz. Maria odament egy helyi rendőrhöz, aki nagyon jópofa volt. Telefirkálta a kistérképünket, és még éttermet is ajánlott, hogy hol és mit együnk. Megkérdezte honnan jövünk és az olasz szóra rögtön derűs lett az arca. Én nem tudom, de itt Spanyolországban az emberek mindig mosolyognak, segítőkészek. Hogy ez miből ered nekik azt nem tudom, de jó érzéssel tölti el az embert, főleg a turistát. Mi magyarok miért nem tudunk ilyenek lenni? Elmentünk egy "Jardinba'- Sir John Moore emléke volt mindehol jelen, majd egy kis szigetre (Castelo de San Anton) , ahol nagyon sokat fényképeztünk. Innen picit fáradtan indultunk tovább, majd betértünk egy kis plaza  szerűségbe, ahonnan feltöltődve indultunk tovább. Felszálltunk egy kis villamosra, ahol megismerkedtünk egy nénivel, aki szintén beszélt olaszul. Ő is útbaigazított minket, sőt mikor leszálltunk az idősek köre, aki közben körénk gyűlt fényképeket csinált rólunk. A fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy a "híres" stadiont nézzük meg, igen ám, de oda nem lehet csak úgy bemenni. A mez bolt pedig csak 17:00kor nyit. Mit is csináljunk addig?! Nem sokat gondolkodtunk, lementünk a strandra (mondjuk fürdés idő nem volt), lefeküdtünk a homokba, bekapcsoltuk a zenét, és élveztük a tengeri levegőt, és a víz hangját. Nem messze tőlünk fiatalok csoportja mikrofonnal a kezében énekelt (lehet valami tehetségkutatóhoz készítettek klippet?! :-) ) 5kor visszamentünk a bolthoz, ahol mi lányok a próbafülkében kiszedtük a gatyánkba ment homokot, bár a bőrünk csillogott a kagylóhéjtól. Felpróbáltuk a vicces sapkákat, majd mikor a fiúk végeztek elindultunk valamerre, ahogy Dóri mondaná: "Dónde Vamos?..Vamos". Épp elmentünk a stadion mellett, mikor egy emberke akkor jött ki a zárt kapuk mögül. A fiúk lecsaptak rá, és meggyőzték, hogy hacsak egy rövid időre is de menjünk be. Hát, nekem sokat nem mondott egy stadion, szerintem ugyanolyan, mint máshol. Innen egy másik sportboltba mentünk, ahonnan a fiúk "mez zsákmánnyal" boldogan távoztak. Elindultunk nagyon "cansado"-san a vasútállomásra. De ha tudtuk volna, hogy merre van. Maria ismét leszólított egy rendőrt (itt nagyon sokan mászkálnak az utcán az egyenruhások, de Compostelában is, és ők tényleg nagyon segítőkészek és rendesek). Elmentünk az általa jónak mondott buszmegállóhoz, de amit még korábban is írtam beigazolódott. A spanyol útbaigazítás nem mindíg jó, sőt. Itt is ha a rendőrre hallgatunk várhattunk volna jó sokáig a buszra, így hát elindultunk gyalog. Majd egy járókelő aki éppen oda indult mint mi, megmutatta a helyes irányt. A buszunk pont jó helyen tett le minket. Fél órát kellett csupán várni a vonatunkra, addíg leültünk Tapasozni. 20:00kor már otthon is voltunk, hulla fáradtan, de a többiek kitalálták, hogy csináljunk egy vacsorát nálunk. Elmentek boltba és megvették a szükséges alapanyagot a cukkinis, rákos tésztához, még fagyi tortát is vettek. Én sajnos nem vettem részt a vacsin, mert a nap végén nem igen éreztem jól magam, picit (nagyon) megszédültem, így lefeküdtem aludni.
Buenas Noches chicosok!