2010.10.28.

Csütörtök:

Végre az utolsó tanítási nap megint! Ma sajna nagyon korán keltem- konkrétan 06:05kor, hogy el ne késsek, mert ma előadás lesz! Út közbe volt szerencsém belefutni egy buliból haza vergőső részeg sráccal, aki az óvárosi csatornába vizelt éppen, majd dölöngélve távozott. Hát mondanom sem kell, hogy az én gatyám is, hogy tele lett. Nagyon sötét volt még az utcákon, emberek sehol, csupán néhány zarándok, az utcán halszag volt, én meg egyedül kullogtam egy részeg mögött, remegve attól, hogy nehogy hátranézzen, vagy újra megálljon „levet engedni”. Szerencsére beértem 8előtt, de a kapuk még zárva voltak, úgy látszik a korán kelés nem erőssége itt sem az embereknek. Míg várakoztam majdnem megsüketültem, annyira csiviteltek a madarak, én még ilyet korábban nem is hallottam, nagyon hangosak voltak, mintha támadást terveztek volna. Míg vártam a kezdésre, összeszedtem minden bátorságom, és odamentem a portáshoz, kérni egy „carterat”. Tegnap elmentem boltba, a Carefulba, hogy bevásárolok a hosszú hétvégére, mert kagylót akarunk enni, paradicsomos mártásban, és éppen rámcsörgött Dóri, hogy ők is itt vannak. Kezükben USC-s mappa volt (ez a suli nevének rövidítés: Universidade de Santiago de Compostela), már nagyon régóta néztem én is, mivel minden egyetemista diák kezében van egy ilyen. Azt hittem ezt venni kell valahol, de nem, csupán el kell menni a suli portájára, és ott elvileg be kell mutatni a beiratkozáshoz szükséges papírt és ennyi (bár tőlem ezt sem kérték). Szóval már én is hivatalosan is diák vagyok! De attól is hivatalos vagyok, hogy tegnap végre kaptam egy levelet mindkét sulimtól (olyan fura ezt így leírni, hogy két iskolában is tanulok), melyben visszaküldték az aláírt Learning Agreementemet. Bementem hát az ORE-ba, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e. Az ügyintéző először lengyelnek nézett, aztán sűrűn bocsánatot kért- bár van az a mondás, miszerint „lengyel magyar két jó  barát, együtt harcol, s issza borát!”. Még Dóriék módosított szerződését is leadtam, majd mindennel végezve hullafáradtan értem haza. Még leugrottunk Gáborral a Gadisba, venni kagylót, ahol az egyik ráknak habzott a szája, és elindult rohamlépésben felém. Na ez így közel a Halloweenhez roppant félelmetes látvány volt, főleg a csápjai, ahogy összevoltak kötözve. Na, ha ezt meglátná a PETA, lenne ne mulass az tuti! :-P

Voltak a hűtőpultnál rákok, lepényhalak, polipok, kagylók- még Szent Jakab kagyló is, amit egyszer szeretnék megkóstolni. Otthon gyorsan megfőztünk, megvacsiztunk, majd én elvonultam a szobámba, többiek pedig készülődtek, mivel este találkoznak a szaktársakkal, és mennek vacsorázni!

Még picit neteztem és néztem az otthoni fejleményeket, mivel otthon a mai napon van a gólyabál, és ez az első alkalom, hogy kihagyom, így picit összeszorult a szívem! De megerősödtem attól a gondolattól, hogy jelen helyzetben nagyon sokan cserélnének most velem, és inkább kihagynák a gólyabált, csak legyenek a helyemben Spanyolországban. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, melynek nemsokára vége, és minden megy a régi kerékvágás szerint. Csak mikor a képekre ránézek, és látom az otthoni bulikat jó lenne ott lenni, és velük együtt átélni ezeket a dolgokat. Viszont annak nagyon örülök, hogy sok számomra fontos ember boldogan éli az életét, bár tudom, hogy hiányzom nekik, és várnak haza nagyon!