2010. október 19., kedd

2010.10.19.


Kedd:
Francba, hogy nekem mindig sikerül elkésnem az iskolából, pedig időben felkeltem! Az tuti, hogy a tanárnő megjegyzett magának, mert ma is engem szólított fel olvasni. Egyébként az óra az nagyon tetszik, érdekes, és a tanárnő sem olyan ijesztő, mint először tűnt. Sokat nevettem az órán, és jelentkeztem másodiknak egy előadásra. Magamat kell bemutatnom két percben jövő hét kedden. Suli után elmentem kajálni a másik tanszék büféjébe, és „tortilla españolat” kértem, ami szerintem egyszerű tojásrántotta (talán krumpli is van benne) és így van kisütve, és kenyér volt hozzá. Csak a felét bírtam megenni, annyira laktató volt. A föci órán megint nem sokat értettem, de a sokszor említett szavakat persze leírtam, hogy otthon utána tudjak nézni. Otthon picit beszélgettünk, aztán nekiálltam tanulni, és mentem is vissza órára este. Na itt aztán végképp nem értettem semmit. Ez a tanár már tegnap is bizonyította számomra, hogy nem tudja felkelteni az érdeklődésemet az „Economia” iránt. Otthon halál lezsibbadt agyal zuhantam be az ágyamba megint! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése