EGY HÓNAPJA ITT VAGYOK!!!!!
Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megy az idő, nem? Néha azonban úgy érzem mégis lassan. Rengeteg kalandban volt részem, és tudom, hogy még sokban lesz. Ha visszatekintek, hogy mi minden történt, akkor lassan megy az idő, de mikor le vagyok maradva, vagy történnek az események, akkor mégis gyorsan mennek a napok! :-) Na de elég a filozofálásból!
Ma korán keltem, hogy időben leérjek a koordinátor asszisztenshez, mivel fél 9re beszéltük meg az időpontot. Nagyon jó idő volt kinn, és még sétálni is volt kedvem. Amint odaértem a szokásos helyre, sajnos labirintus csapdában éreztem magam. Azt hittem egy iskolában nem lehet eltévedni. Hát tévedem. Egy órát kavarogtam, majd megkérdeztem a portást végső elkeseredésemben (tudom, vele kellett volna kezdenem, de nem, én mint mindig, most is a saját fejem után mentem). A portás valami olyasmit magyarázott, hogy le a lépcsőn, aztán balra, aztán jobbra. Hát én követtem az utasítást, de csak három félresikerült kopogás után találtam meg a helyet. Kopogtam, majd udvariasan benyitottam, de a nő éppen telefonált, majd kizavart, mintha illetlen lettem volna. Negyed órát álltam az ajtaja előtt, mire végre felállt és beengedett. Csodálkozva nézte a lapomat, majd azt mondta ír egy üzenetet, ha megjött „Jesus”. Ennyit szenvedtem a semmiért, ráadásul mehetek újra, néha úgy érzem sosem leszek beiratkozva. Hazafele bementem a szokásos boltjaimba: Mango, Zara, Bershka, Intimisimmi, Calzedonia, Stradivarius, Pull&Bear és csak délre mentem haza. Otthon még volt 3óra az indulásig, de nagyon hamar ment az idő. Gáborral még lementünk a Carefulba bevásárolni egy-két dolgot (meg hát nekik több dolog is kell, mivel nem lesznek itthon). A jó kis reggeli időnek nagyon hamar vége lett. Sőt szakadni kezdett az eső, Gábor kezéből az esernyőt szépen ki is forgatta a szél. Átázva mentünk haza, és már csak annyi időnk volt, hogy átöltözzünk és mentünk is először kajolni. Jött Timi is, és beültünk egy hangulatos étterembe. Én Santiago tortát kértem, Dóri tintahalas Bocadillot evett, Gábor pedig valami „disznó”húst. Közben csörgött Dóri telefonja, mert még a hét elején Magyarországról jött egy barátja, hogy megcsinálja a négynapos Caminot, és mont jött a cuccaiért, amit nálunk hagyott, csak éppen nem tudja melyik a mi házunk. Mivel én már ettem, ezért engem ért a „megtiszteltetés”, hogy kimenjek elé a szakadó esőben. Gyorsan felmentünk a cuccaiért (úgy nézett ki szegény, mint egy vérbeli zarándok- ázott köpeny, bot a kezében, szakáll). Már futottam le, mert csak 10perc volt az indulásig, mikor csörgött a telefon, hogy a srác, fenn hagyta a lakásban a szemüvegét. Spuri vissza, felfutás, többiek is már kiabáltak, hogy siessek. Nagyon izgalmas volt. Futottunk a buszra, mert már 10perc késében voltunk, de a busz még sehol sem volt. Bár gondolhattuk volna, hogy a spanyolok nem éppen a pontosság minta hívei. A buszon Timi mellett ültem, és beszélgettünk. Másfél óra busz út után végre megérkeztünk Lugo-ba, ahol nem esett az eső, de jó idő sem volt. Még a buszon kaptunk egy Lugo térképet, és egy ragasztós matricát, hogy írjuk rá a nevünket. A buszmegállóból mindenkit útjára bocsátottak, nem volt megszabva, hogy maradjunk együtt, csak, hogy mire menjünk a buszhoz. 02:00kor indulunk haza, tehát volt 10 óránk a városban. Először a belvárosban sétáltunk. Olyan volt a feelingje, mintha a bécsi karácsonyi vásárban lettem volna. Mindenhol bazárosok voltak, ki volt világítva a város. Ami leginkább feltűnt, hogy sok árus árulta az utcákon a kamu Chanel, Prada, Burberry cuccokat, é mindegyik ilyen árus sötétbőrű volt. Azt hittem, melőtt kijöttem Spanyolországba, hogy itt nagyon sok afroamerikai lesz, de itt Santiagoban egyel sem találkoztam, ellenben Lugo tele volt velük. Timivel még a helyi Zarába is benéztünk. Szakadó esőben színes esernyőkkel mászkáltunk, közben fényképezkedtünk is. A katedrális belseje nekem itt sem nyerte el a tetszésemet, akárcsak Santiagoban. Még egy kedves pappal is összefutottunk, akit körberajongtak az idős nénik. A templom előtt belebotlottunk egy spanyol fiúba, aki nagyon megörült nekünk magyaroknak, mivel a bátyja 5évet töltött Magyarországon, méghozzá az én szeretett városomban Győrben- a jogon (valószínű Szifes volt). Bolodogan mesélt nekünk a Tokajiról, és a paprikáról. Még a tesóját is felhívta telefonon, és a Dóri beszélt is vele. Szakadt az eső, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Én megismerkedtem két kolumbiai fiúval is, és tanítottam nekik a magyar szavakat, mint: szia, egészségedre. Szegényeknek ez a szó sosem akar összejönni, igen fur a szemmel hallgattak minket, mikor beszélgettünk, de nemcsak ők néznek meg minket, a többiek is azt mondják, hogy a magyar milyen gyors- én meg még azt hittem, hogy a spanyolnál nincs gyorsabban pörgő nyelvű nemzet. Annyira elvoltam foglalva a columbiaiak tanításával, hogy észre sem vettem, hogy a többiek eltűntek. Végülis a katedrális előtt találkoztunk, ahol kisebb banda gyűlt össze, egy koncert miatt. Mi is hallgattuk a zenét, táncoltunk, az olaszok hoztak műanyag poharakat és whiskey kólát ittak. Jó kedvűen mentünk tovább a sátrakhoz, ahol végre megkóstoltam a híres „choco con churros”-t. 3euro volt, mi a Timivel feleztünk egyet, de nem hagyományosat ettünk ám, hanem csokiba márott churrost. Az íze olyan, mint a fánké (sőt lehet, hogy az is). Dóriék simán kérték, és kakaót kaptak mellé. Volt céllövölde is, ahol egy pasi énekelt zenére a mikrofonba, és csalogatta a gyerekeket. Lehetett venni még sok fajta édességet, sajtot, kenyeret, és sok más hasonló dolgot, mint nálunk a búcsúkban. A távolban még óriáskerék is feltűnt. Nagyon hideg volt már este, ezért sokan a parázsnál melegettünk, ugyanis volt egy kolbászos stand is. Nem sokat kellett győzködni a többieket, hogy bemenjünk oda, mindenki kért magának „serveza”-t- itt tudtam meg, hogy ez itt a sör. A fiúk pedig kértek kolbászt, kenyérrel. Én visszamentem még churros-ért inkább, de egy másik standhoz. Itt a csoki nagyon tömény volt, meg hozzá ez az olajos fánk (egész este rosszul voltam ettől az édességtől- de legalább kipróbáltam ezt is. Az est folyamán még sétáltunk az éjszakában, majd betértünk (sokadik választás után, mivel sok helyen a fiúknak fizetniük kellett volna) egy pub-ba. Az egyik columbiai fiú kikért mindenkinek valami fura rózsaszín löttyöt (amit én inkább nem ittam meg- amióta itt vagyok nem kívánom az alkoholt sem- lehet a papa pálinkája nélkül nem tudok inni?). Mondjuk a jó hangulathoz nem kellett az alkohol. Nagyon jó zene ment, nekem való, volt benne spanyol is, egyszóval nagyon jó volt. Ami rögtön feltűnt az az, hogy a spanyol, és a columbiai fiúk nagyon tudnak rázni. Nemhiába bennük van a forró-latin vér. Iszonyú jó a mozgás érzékük. A buliba még a spanyol fiú bátjya is eljött, aki meg kell hagyni 5év után is nagyon tud magyarul. Jól elbeszélgettünk vele, persze artikáltan. formáltuk a szavakat, hogy ő is értse. A mellékhelyiségről írnék még pár sort. A wc-t sokan nem tudtuk megkülönböztetni, hiszen a hagyományos biológiai ábrázolásokkal volt feltűntetve a női és a férfi részleg (a képeken jobban érthető szerintem). Fél kettőkor sokan spicces állapotban voltak már, de indulnunk is kellett lassan. Míg vártunk a buszra Gáborral nézegettük az autómatákat, ahol nemcsak csokit és üditőt árultak ám, hane, cd-t és dvs-t is (méghozzá volt minuszos és pluszos is) és csupán 0,90cent volt darabja. A busz, mint mindig most is késett fél órát. Hazafele nem volt hangoskodás, beszélgetés, mindenki elaludt. Fél 5kor értünk haza, majd 05:00kor „vamos en la cama”!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése